galéria megtekintése

„Orbán kijelentése egyértelmű fenyegetés” – kiakadtak a miniszterelnökre a polgármesterek

42 komment

Munkatársainktól

A baloldali vagy független városvezetők Hegyeshalomtól Salgótarjánig finoman szólva távolságtartóan fogadták a feltételezést, hogy az Európai Unió különmegállapodást kötne velük a menekültek befogadásáról. Körkép.

Karácsony Gergely, Budapest XIV. kerületének polgármestere szerint minden alapot nélkülöz Orbán Viktor kormányfő hétfői parlamenti beszédében elhangzott feltételezés, miszerint az Európai Unió ellenzéki vezetésű településekre, illetve budapesti kerületekbe telepíti a tagországok között elosztott bevándorlókat, ha a kvótanépszavazáson nemmel szavaz a többség. – Semmiféle megkeresés, tárgyalás nem volt ebben az ügyben az unió és a városrész között. Egyszerű hisztériakeltés folyik – állítja Karácsony, aki szerint ennek első lépése volt a kerület lakásrendeletének kormánypárti sajtóban történt megtámadása. A Magyar Hírlap írta meg korábban, hogy Zugló migránsok között osztaná szét az üres önkormányzati lakásokat. Erről természetesen szó sincs, az önkormányzati lakásokat kerületben élő rászorulók kaphatják meg – hárítja el a felvetést a polgármester. Aki egyúttal felhívja a figyelmet, hogy a citált rendelet 2010-ben született, a manapság félreértett szövegrészét azóta törölték. De az eredeti szöveg is csupán a 2010 előtt érkezettek befogadásáról szólt, így a jelenlegi migránskrízist nem is érinti.

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. február 11-én elfogadott határozatában világosan kimondja, egyben kezdeményezi, hogy a magyar kormány NE tegyen annak irányába ható lépéseket, hogy saját hatáskörében eljárva menekültszállót vagy tábort létesítsen Salgótarjánban. A salgótarjáni közgyűlés baloldali többsége februárban elutasította azt a lehetőséget, hogy városunkba migránsok települjenek. Ez értendő arra is, hogy amennyiben a menekültkvóta végrehajtásra kerül, és Magyarországnak be kell fogadnia 1294 főt, nem kívánjuk, hogy egy részüket Salgótarjánba telepítsék. Salgótarján egyébként is erősen sújtott gazdasági és szociális nehézségekkel, véleményünk szerint ezt nem kellene tetézni – ezt a közleményt juttatta el lapunkhoz Fekete Zsolt, Salgótarján szocialista polgármestere, reagálva Orbán parlamenti beszédére, amely szerint a migránsokat baloldali városok fogadnák be, s külön is megnevezte Salgótarjánt Zugló és Szeged mellett.

A kormányfő korábban a kötcsei polgári pikniken kérdésre válaszolva beszélt egy, a fideszes polgármesterek között hallható „mendemondáról", amely szerint ha az uniós kvótának nem lesz felső határa, és be kell telepíteni migránsokat, akkor azokon a településeken lesznek „betelepítések", ahonnan a legkevesebben mennek el október 2-án szavazni, illetve ahonnan a legtöbben szavaznak a kormánypropagandával szemben, azaz igennel.

 

Megkérdeztünk több polgármestert is, vajon hallott-e erről a mendemondáról, vagy ezt a kijelentést inkább egy olyan kormányfői nyomásgyakorlásnak tekinti, amellyel Orbán az országban fellelhető néhány baloldali vezetésű település lakóit is a „nem" szavazat mellé akarja állítani. (Jellemző, hogy a megyeszékhelyek vezetői nem kívántak reagálni a kérdéseinkre: így tett Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Szolnok és Szeged első embere is.)

Ideiglenes menekülttábor tavaly Röszke és Szeged között
Ideiglenes menekülttábor tavaly Röszke és Szeged között
Teknős Miklós / Népszabadság

– Ki az isten talál ki ilyen baromságot?! Hogy lehet az embereknek ennyire elszabadult fantáziája?! – csattant fel Polics József, Komló fideszes polgármestere, amikor Orbán beszéde után a mendemondákról kérdeztük, vagyis szerinte kell-e tartani attól, hogy a kvótanépszavazáson kormányzati szempontból alulteljesítő települések közelében építenek fel a menekülttáborok.

Szaniszló László, Szilvásvárad független polgármestere nem hallott semmiféle mendemondáról, de nem is akarta kommentálni ezeket a híreket. Azt állította igyekszik távol tartani magát a politikától.

– Orbán kijelentése egyértelmű fenyegetés, a miniszterelnök a falvak vezetőit akarja felhasználni a kampányához – mondta Aller Imre, a Győrhöz közeli Kóny független polgármestere. Hozzátette: hallomása szerint független polgármestereket keresnek meg azzal, hogy adják nevüket a kormány vagy a Fidesz-kampány szórólapjaihoz.

– Először várjuk meg, érvényes és eredményes lesz-e egyáltalán a népszavazás, mert lehet hogy visszaüt ez a mindent lehengerlő kő-papír-olló kampány – mondta Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere, aki úgy fogalmazott: elég „durci-murci" lenne, ha Orbán valóban hozzájuk akarna irányítani menekülteket. Szerinte ezt a kérést egyébként sem helyi szinteken kell megoldani, inkább a kormánynak kellene kidolgoznia a menekültügy kezelésére a gyűlöletkampány helyett egy a mostaninál „européerebb" technikát, s nem „büntivel" riogatni a településeket arra az esetre, ha nem a kormány szájíze szerint szavaznának. Szirbik Imre, Szentes szocialista polgármestere annyit mondott: egy demokráciában nem fordulhatna elő, hogy a kormányfő ilyen kijelentéseket tegyen, Magyarországon azonban másutt elképzelhetetlen dolgok is bekövetkezhetnek.

A „migránsügy" persze jóval érzékenyebb téma azokon a határ menti településeken, ahol valóban találkoztak hús-vér menekültekkel az ott élők. Hegyeshalom polgármestere szerint a helybeliek szavazási hajlandóságát különösebben nem befolyásolja a miniszterelnök kijelentése, amely egyelőre még el sem jutott az emberek többségéhez. Szőke László független úgy látja, saját tapasztalataik alapján döntenek a hegyeshalmiak. Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi menekülthullám kezdetén a helybeliek rokonszenvvel fogadták a menekülteket, megtermelt gyümölcseikkel kínálták őket, vizet, élelmet adtak nekik. Később, a nagy tömeg láttán félteni kezdték biztonságukat, s a településen át Ausztriába igyekvők viselkedése is elbizonytalanította őket. A Nyugat-Európából érkező hírek a migránsok egy részének erőszakos cselekedeteiről szintén nem a szimpátiát növelte.

Szőke elmondta, a településnek az a része, amelyen áthaladt a migránshullám, valószínűleg aktív lesz a szavazás során, van azonban a falunak olyan része is, ahol nem is találkoztak menekültekkel. Szerinte Hegyeshalomban most jobban figyelik az osztrák népszavazás fejleményeit, mint a magyar megnyilvánulásokat. Ausztriában elhalasztják az elnökválasztást, ezáltal vélhetően a továbbra is hektikusan viselkednek az osztrák belügyi szervek, a Kiszámíthatatlan, kifejezetten a forgalom lassítására törekvő ellenőrzéseik jelentős terheket rónak a városra Ráadásul a hegyeshalmiak aggodalmát az is növeli, hogy ha Ausztria visszaadja a menekülteket, Magyarország meg nem veszi vissza őket, akkor a határ környékén több százan is maradhatnak ellátatlanul.

A szerb határhoz közeli falvakban név nélkül nyilatkozó települési vezetők egybehangzóan azt mondták, mivel ott még ma is mindennapos tapasztalat, hogy migránsok erőszakosan áthatolnak a határzáron, a tavalyi áradat pedig mély nyomot hagyott a helyiek emlékezetében, náluk nem lesz gond sem a részvétellel, sem a „nem" szavazatok arányával.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.