galéria megtekintése

Rettegnek a fideszes polgármesterek, hogy Orbán most rajtuk bosszulja meg

88 komment


Csuhaj Ildikó

Csurka Istvánt idézte Kötcsén Orbán Viktor, amikor az európai elitet, úgymond a nihilistákat támadta. Amelyik város nem úgy szavaz, ahogy a kormánynak tetszik, több bevándorlót fog kapni?

A migránskérdésre fókuszált Orbán Viktor a hagyományos kötcsei ­nyár végi pikniken szombat délután. A Dobozy-kúrián zárt körben megrendezett, Európa jövőjéről szóló értekezésében a helyszínről tudósító PestiSrácok.hu beszámolója szerint arról beszélt, hogy „amit ma az ellenfeleink képviselnek, annak semmi köze a nagy liberális elődök gondolataihoz, az puszta nihilizmus. Ez a nihilista szemlélet lopakodva rátelepedett a világ és az Európai Unió intézményeire".

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A Népszabadságnak egy résztvevő megerősítette, hogy a miniszterelnök a nihilimusról szólva említette az Európai Bizottság keresztény-szociális elnökét, a luxemburgi Jean-Claude Junckert, az Európai Parlament liberális frakciójának a vezetőjét, a belga Guy Verhofstadtot és a szociáldemokrata EP-elnököt, Martin Schulzot is. Vagyis szinte a teljes politikai spektrumot. Szerinte a nihilisták a társadalomban kisebbségben vannak, de az európai elitet elfoglalták. E ponton hivatkozott Csurka Istvánnak az SZDSZ-ről alkotott gondolatait, mondván, hogy ő „lehangolóan, de pontosan megragadta a dolgok lényegét, ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe. Miként a nihilista elit is megragadta a zsűri pozícióját az európai intézményrendszerben".

 

Ők azok, akik minden értékvitát elvetnek a politikailag korrekt beszédmód (PC) hazugsága mögé bújva – állította. Szerinte az európai elit célja megsemmisíteni a keresztény-nemzeti Európát, mert a muszlimok sohasem szavaznak keresztény gyökerű pártra, így a tradicionálisan konzervatív politikai erők örökre kiszorulnának a hatalomból. Ezt azzal lehet megakadályozni, ha nem a PC keretrendszerén belül folytatják le a migránskérdés vitáját, másrészt ha a magyar népszavazás referendumhullámot indít el, és „beteszik a botot a küllők közé". A V4-ek mellé Orbán Viktor reményei szerint később Ausztria is odatartozik majd, vagyis Orbán a szélsőjobboldali Norbert Hofer elnökké választásában reménykedik.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Orbán Kötcsén arról is beszélt, hogy a következő fél évet a magyar népszavazás utórezgései határozzák meg. Új helyzet állhat elő Európában azért is, mert egy sor meghatározó országban a jövő tavasszal választásokat tartanak. Új tárgyalópartnerek jöhetnek, új elit. Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, hogy szinte minden kollégája arról érdeklődik a színfalak mögött, hogy mi a magyar népszavazási recept, hogyan tudnának ők is ilyen referendumot rendezni.

Orbán Kötcsén is közös euró­pai haderő felállítását szorgalmazta, amelynek uralnia kell a Földközi-tenger, mint belső tenger partvidékét, és az üres, illetéktelen hajókat el kell süllyeszteni. Minden migránst kimentenének, de vissza is viszik őket a talán Líbiában felállítandó két-hárommilliós menekülttáborba.

Fodor Gábor: Sikeresek a liberális államok

Ma már nincs sem Csurka István, sem az SZDSZ. De Orbán Viktor évek óta hangsúlyozza, hogy illiberális államot épít, mi liberálisok, pedig liberális demokráciát szeretnénk Magyarországon. Orbán Viktorék az alattvalói státuszt szeretnék kiterjeszteni, megerősíteni azokban az államokban, melyekben reményeik szerint a hozzá hasonló gondolkodásúak erősödni fognak. A nihilista gondolatmenetben Orbán Viktor frontot nyit, hogy a teljes politikai elitet megtámadja, a sajátját is, a szociáldemokratákat és a liberálisokat is. Guy Verhofstadt már többször üzent Magyarországra és elmondta a népszavazás kapcsán, hogy azt kéri a polgároktól, menjenek el, és igennel szavazzanak. Mi liberálisok is ezt tesszük október 2-án. Nem csoda, hogy szálka Orbán Viktor szemében. Szerinte ebben a régióban születhet meg az európai álom, és épp ezt a régiót akarja „felhígítani” az európai politikai elit. Magyarország ebben a régióban sereghajtóvá vált, a sikeres országokban liberális gondolat szellemé­ben születtek a sikerek. Az illiberális államok pedig kudarcra vannak ítélve. Senkinek nem szabad elhinnie, valamiféle provincionalizmusból a miniszterelnök gondolatait.

Kérdésekre válaszolva a miniszterelnök beszélt egy, a fideszes polgármesterek között hallható „mendemondáról”.

Eszerint – ha az uniós kvótának nem lesz felső határa, és be kell telepíteni migránsokat – akkor azokon a településeken lesznek „betelepítések”, ahonnan a legkevesebben mennek el október 2-án szavazni, illetve ahonnan a legtöbben szavaznak a kormánypropagandával szemben, azaz igennel.

Orbán a Vatikánra is kitért, azt mondta, érzékelhető, hogy a pápa és a konklávé döntő többségének a fókusza Latin-Amerikára irányul, nem Európára, így meg kell várni az ortodox egyház álláspontját a migráció ügyében – tudtuk meg.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

A miniszterelnök Kötcsén Helmut Kohl volt német kancellár (CDU) példájával és a szociáldemokrata Gerhard Schröder győzelmével illusztrálta, hogy a nép szeretheti a megszokottat, de meg is unhatja, így nem szabad hagyni, hogy kudarcok, politikai frusztráció kényszerítse ki a megújulást a kormányoldalon. A hosszú kormányzás szerinte olyan új problémákat is teremt, „hogy a kommunistákkal már fölösleges viaskodni, amikor már azt sem tudjuk, melyik pártban vannak, és nagyítóval kell keresni a megmaradt zárványaikat”. De ők olyanok, mint a Terminátor: néhány szétesett törmelékből is képesek újraéledni – hangoztatta.

Kötcsén kiderült azt is, hogy Orbánt – legalábbis elmondása szerint – nem érdekli, hogy Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere milliárdos jachton napozott az Adriai-tengeren. Az Index készített videoriportot Kötcsén arról, hogy mit szólnak a kormánypárti politikusok Mészáros luxushajós üdüléséhez. „Van néhány bulvárhír, ami az elmúlt napokban napvilágot látott, de ezektől én távol tartom magam. Nekem nem dolgom, hogy bulvárhíreket kommentáljak, hogy ki kivel él, hol napozik, merre jár és hasonlók. Ezt meghagyom önöknek, én az országgal és az országot érintő fontos kérdésekkel kell, hogy foglalkozzak” – mondta Orbán újságírók előtt, amikor megérkezett Kötcsére és Mészáros nyaralásáról kérdezték.

„Ez a politikai korrektség karikatúrája”

Hegedűs István, a Magyarországi Európa Társaság elnöke, volt fideszes politikus nem érzi úgy, hogy alapvető fordulatot jelentene Orbán Viktor beszéde, abból a szempontból, hogy kiket nevezett meg a kötcsei pikniken fő ellenségnek, hiszen Kövér Lászlótól már 15 éve elhangzott az a gondolat, hogy az SZDSZ-t a semmi ideológiája köti össze önmagával. „Nem gondolom, hogy akár elfojtott zsidózásról lenne szó, csak azért mert Orbán Csurka Istvánt idézte, inkább az SZDSZ-szel szembeni soha véget nem érő küzdelemként hangzott el az idézet, polgárpukkasztó módon”.

Szerinte a kormányfői kritika éle inkább a liberális demokrácia hívei felé fordul jó ideje, a széles értelemben vett európai liberális elit ellenpozicionálja magát, és a keresztény-szocialista Junckert is személyében támadja. A beszédének egy másik pontján viszont osztrák politikai fordulatban reménykedik, az államfőválasztás kapcsán nyilvánvalóan a szélsőjobboldali jelöltnek, Hofernek drukkol. Ahogyan a liberális elitről beszél – Csurkát idézve –, az azt a benyomást kelti, hogy mintha a legfontosabb uniós poszton lévők valamilyen háttérhatalmat képviselve, csak a látszólagos döntéseket hagynák meg az egyszerűbb politikusoknak.

Ez azért furcsa, hiszen uniós­ döntési intézményeket szokott bírálni, ahol a határozatok születnek, de ezen döntéshozó fórumokon ő is jelen szokott lenni, ráadásul általa kreált jelentéseket mos össze. Kiderül az is, hogy azt várja, a nemzetállamok képviselete uniós szinten átalakul, megváltoznak az arányok és hozzá hasonló gondolkodású emberek kerülnek be az Európai Tanácsba például.

Összességében amit Orbán Viktor mond, az a politikai korrektség karikatúrája, hiszen a PC valójában az emberi méltóság tiszteletére hív fel, miközben a kollektív identitást tartja tiszteletben, például a magyart. Az is érezhető, hogy amikor felsorolja a „nihilistákat”, legszívesebben Angela Merkelt is idevenné, de amíg a német kancellár valahogy kimarad, Németország kap egy fricskát, amikor arról beszél, hogy a németeknél nincs sajtószabadság, és irányított a nyilvánosság.

Az egész beszéd tipikus populista gondolkodásmódra vall, a politikai eliteket bírálja, miközben ő több mint húsz éve hivatásos politikus – értékelte a beszédet Hegedűs.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.