Információs centrummal, modern „poliklinikával”, üzletekkel, éttermekkel, rekreációs létesítményekkel, logisztikai központokkal, irodákkal. Az utóhasznosítás érdekében a hatemeletes épületek alatt teremgarázsokat alakítanának ki. A Dunára panorámás lakásokat – az apartmanok harmadát – átlag feletti minőségben építenék meg, a többit átlagos színvonalon, összesen 184 milliárdért. Ez félmillió forint feletti fajlagos négyzetméterárat jelent, ami csaknem a kétszerese a jelenlegi budapesti átlaglakásárnak. Az építési költség ennek legfeljebb a fele-kétharmada.
|
Az egykori nagyvásártelep mára rendkívül lepusztult csarnokai helyére építenék az olimpiai falu egy részét
Teknős Miklós |
Az egykori nagyvásártelep mára rendkívül lepusztult csarnokai köré tervezett lakópark otthonainak eladási árát nagyon nehéz előre belőni. A hatástanulmány szerzői úgy vélik: a Duna, az olimpia után is megmaradó edzőpályák és a közel 60 hektáros városi park közelsége igen kelendővé tenné a lakásokat. Ennek ellentmond, hogy a terület tulajdonosai évek óta fektetik ehhez hasonló beruházási tervüket – Duna City – a megtérülés bizonytalansága miatt. Azt a dokumentum is elismeri, hogy az apartmanokból kialakított lakásokat nem lehet egyszerre piacra dobni ártorzító hatásuk, illetve a szállodaipar és lakáspiac egyensúlyának veszélyeztetése miatt.
A Budapesten öt helyen – Meder utca, Józsefvárosi pályaudvar, Fehér-dűlő, sertésvágóhíd, Galvani híd budai oldala – elszórtan felépülő médiafalvak lakásaival (ezek bekerülési költsége 297 milliárd forint) együtt mintegy 6000 lakást értékesítenének. Ám ez évekig húzódhat. Ráadásul az ingatlandömping erősen lenyomja majd az árakat. A tanulmány ennek ellenére
251milliárd forint bevételt remél a lakások eladásából. Bár ebbe azt is beleszámították, hogy az ingatlanok felét-kétharmadát állami intézmények vásárolják meg, hogy a közszféra dolgozóinak biztosítsanak otthont. De szóba jöhet a kollégiumi hasznosítás is.
A vidéki helyszíneken – Balatonfüred kivételével, ahol a szállodai kapacitást használnák ki – már meglévő kollégiumokban szállásolnák el a sportolókat, bírókat, médiamunkásokat. Ezek átalakítása, műszaki felújítása kevés helyen tűnik fel a tervekben, többnyire csak festés, „bútormozgatás” szerepel feladatként. Holott a kollégiumok között akad, amely egykor szovjet laktanya volt. Az utóhasznosítási lehetőségek között meg sem említik a bérlakásként való üzemeltetést. Holott a szociális szakma becslése szerint legalább 750 ezer bérlakásra lenne szükség az országban, az ismert adatok szerint a lakosság 10-15 százaléka – csaknem egymillió ember– sodródik a társadalom széle és az otthontalanság felé. Ebben talán az ócsai fiaskó is szerepet játszik. A kormány a tervezett 420 ház helyett végül nyolcvanat épített a bukott devizahiteleseknek az eredeti 150 ezer forintos négyzetméterár duplájáért. Az egy tömbben lévő szociális lakónegyedek ugyanakkor tagadhatatlanul magukban hordozzák a gettósodás veszélyét.
De a korábbi bérlakásépítő programok se zárultak nagyobb sikerrel. Az első Orbán-kormány által 2000-ben indított program részeként 61milliárd forintot költöttek 11 ezer bérlakás felépítésére, átlag 140-236 ezer forint négyzetméterenkénti költséggel – telekár nélkül. Az MSZP-kormány uniós pénzből hirdetett bérlakás-hitelprogramja érdektelenségbe fulladt.
Érdekesség, hogy az olimpiai falvak apartmanjainak ötödét előre gyártott elemekből építenék. A szétszedett épületeket pedig eladnák.
A tisztán olimpiai célú fejlesztések 1043 milliárd forintos összköltségéből 299 milliárd forint visszanyerését remélik a játékok utáni értékesítés révén. A legtöbbet az olimpiai és médiafalvak lakásainak eladása hozhat, számításaik szerint 251 milliárdot. Így a megvalósítási költségek 744 milliárdra csökkennének. Ezt a pénzt a korábbi PPP-programok rossz tapasztalatai okán tisztán állami forrásokból szednék össze, bár a korábbi tanulmány még számolt magánbefektetők bevonásával, ám ez az azóta lekerült a napirendről.
Athénban szegények kapták meg a lakásokat, Pekingben, Londonban piaci áron keltek el a házak
Az olimpiai falu költségei gyakran túlszárnyalják a tervezettet. London egymilliárd helyett 1,8 milliárd dollárt költött. Pekingi adattal a hatástanulmány készítői sem rendelkeznek, de miután Kínában az elgondolt összeg majdnem háromszorosát fordították beruházásokra, nem valószínű, hogy a versenyzők elszállásolására szánt 485 millió dollár elég lett volna. A tokiói tervekben már egymilliárd dollárnál nagyobb összeg szerepel, igaz, a játékok történetében először magánberuházásban épül a 11 ezer szobás falu.
Athénban a sportlétesítményekhez hasonlóan az olimpiai falu utólagos hasznosítását sem tudták megoldani. A 2300 lakást – miután évekig üresen álltak – a piaci ár feléért értékesítették szegény családoknak. A szükséges létesítmények (iskolák, üzletek) később sem készültek el, még a szemétszállítással is gondok voltak. Az épületek lepusztultak, ma már a lakások jelentős része üresen áll.
A pekingi olimpiai falut luxuslakásokká alakították, 80 százalékát értékesítették 750 ezer dolláros átlagáron. Londonban a 2800 lakás fele egy állami-privát vegyes vállalat kezelésébe került, a többit egy katari befektető vásárolta meg. Rio de Janeiróban, ahol a 2450 apartmant közép- és felső kategóriás lakásként adnák el, PPP-konstrukcióban – magántőke bevonásával – épül az olimpiai falu. Míg Londonban nem hoztak létre médiafalut, és Tokióban sem lesz rá szükség, mert elegendő a szállodai kapacitás, Rio 21 ezer szobás falut épít 812 millió dollárért a médiamunkásoknak, szintén magánvállalkozások részvételével.
Ám ezt az összeget nem tüntetik fel az olimpia költségei között, mondván, amúgy is szükség van új lakásokra. (B. D.)
