Ráadásul az Agenda 2020-ból sem következik, hogy szétszórhatják a versenyeket az országban. Az előírások szerint főként selejtezők mehetnek vidékre, és arra kell koncentrálni, hogy „minél kevesebb, illetve minél közelebbi" létesítményeket használjanak. Jellemző, hogy a hatástanulmány készítői a lehetséges helyszínek közül Székesfehérvár (birkózás, cselgáncs), Göd (golf), illetve Dunakeszi (lóverseny) előnyeként is azt emelik ki: nagyon közel van Budapesthez.
Mindez azért figyelemre méltó, mert a régiós egyenlőtlenségek szembeszökők idehaza. Míg a közép-magyarországi régió, amely az olimpiai események (és így a kapcsolódó fejlesztések) elsöprő többségének helyszíne lenne, az Európai Unió átlagánál fejlettebb térség, Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl a közösség legrosszabbul teljesítő régiói között van. Ugyanakkor éppen e két területre jutna a legkevesebb figyelem. A Dunántúlon a Balatontól délre egyetlen eseményt sem rendeznének, míg Északkelet-Magyarországra kizárólag futballmeccsek jutnának azzal a megkötéssel, hogy az amúgy is megépülő diósgyőri stadiont ne kelljen továbbfejleszteni.
A középső országrész mellett az amúgy is jól teljesítő nyugati térség is viszonylag nagy szerepet kapna. Győrben lennének az asztalitenisz-versenyek, Veszprémben a taekwondo- és tollaslabda-vetélkedők, míg az új székesfehérvári csarnokba vinnék a birkózást és a cselgáncsot.
Igaz,
a két fő nyertes – Budapest mögött – Debrecen és Szeged lehetne.
Ha nem is úgy, ahogyan a debreceni önkormányzat elképzeli. A testület a kosárlabda- és a futballmérkőzéseken kívül a strandröplabda- és a tornaversenyek házigazdájának is bejelentkezett. Szegednek kézilabda-találkozók mellett az evezés és a kajak-kenu jutna. Hogy ez nem elhanyagolható szelet, azt jelzi: a tanulmány alapján az eladott jegyek 8 százaléka szegedi eseményekre szólna. Debrecenre 6 százalék jutna, míg a főváros a tikettek 73 százalékával számolhatna. Ám nem ez a legtöbbet mondó főváros–vidék adat. Hanem az, hogy az olimpiával közvetlenül összefüggő fejlesztések 95 százaléka Budapesten valósulna meg. Az összes beruházásnak pedig a kétharmada jutna a fővárosra.
Noha az eddigi tapasztalatokra építve a hatástanulmány sikerkritériumként hivatkozik a szociális érzékenységre, negatív példaként hozza Pekinget, mert a városból kitiltották a hajléktalanokat a játékok idejére. A Tarlós István vezette fővárosnak ehhez nincs szüksége olimpiára, már rég túl van az otthon nélküliek hollétének szabályozásán.
Egy esetleges szociálisbérlakás-program kedvezményezettje is Budapest lenne, hiszen csak az olimpiai falu 17 ezer embernek adna otthont, a városban szétszórt médiafalvak további 26 ezernek. A vidéki helyszíneken viszont nem épülnének otthonnak alkalmas ingatlanok, csak a kollégiumokat fejlesztenék.
