galéria megtekintése

Jól vannak a kórházba került migránsok

Mindössze két menekültet tartottak benn hasmenéses tünetekkel az Egyesített Szent István és Szent László kórházban a kedd éjszaka odaszállított 50 külföldi közül.

A Migration Aid nevű civil kezdeményezés szerda hajnalban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy kedd késő este ismeretlen fertőzés miatt több menedékkérőt kórházba vittek a Nyugati pályaudvarról. A szervezet 56 emberről írt, a kórház szerint viszont csak 50 embert vizsgáltak meg. A civil önkéntesek hasmenésre panaszkodó (vasúti csatlakozásra váró) családokkal találkoztak, ezek tagjait a mentőszolgálat busszal szállította kórházba.

A vizsgálat után az egészséges embereket a rendőrség visszavitte a pályaudvarhoz, ahol időközben az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fertőtlenítette az érintett területeket. A szervezet jelezte, hogy a teljes eljárás zökkenőmentesen, békésen zajlott le.

Lapunknak Müller Péter, a kórház orvos igazgatója azt mondta: miután az ambulancián megvizsgálták az ötven embert, negyvennyolcat szinte azonnal el is engedtek, mivel semmi nem indokolta kórházi ellátásukat. Egy felnőttet és egy ötnapos csecsemőt benn tartottak.

 

Azt még nem tudni, hogy náluk mi okozza a hasmenést, kivizsgálásuk még tart, egyelőre tüneti kezelést és folyadékpótlást kapnak. Jól vannak. S ha ez így marad, néhány napon belül ők is elhagyhatják a kórházat.

Müller Péter hozzátette: eddig is kezeltek több menekültet, aggodalomra okot adó fertőzést még nem találtak senkinél. Az orvos igazgató szerint az Afrikából érkező legális utazók is behurcolhatják a kórokozókat, a járványügyi hatóságok és a László kórház felkészült az onnan érkező betegségek kezelésre, tehát nincs ok különösebb aggodalomra. 

Bár Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdai tájékoztatóján vérhas gyanúról beszélt, az, hogy a menekültek körében tapasztalt hasmenéses megbetegedéseket mi okozta, csak a székletminták elemzése után, csütörtökön, legkésőbb pénteken derül ki.

A rendőrök busszal vitték kórházba a menekülteket szerda hajnalban
A rendőrök busszal vitték kórházba a menekülteket szerda hajnalban
Mihádák Zoltán / MTI

Az internetes és az egyik kereskedelmi tévé betelefonálós műsorában is olyan szóbeszédek kaptak nyilvánosságot, miszerint a megbetegedések hátterében az állhat, hogy rosszindulatú emberek hashajtós teát osztogattak a menedékkérőknek.

Érdeklődésünkre a Belügyminisztériumban azt mondták: A rendőrök is szokták olvasni a híreket. Ha olyan információkra bukkannak, amelyek arra utalnak, hogy az adott kérdésben a rendőrségnek tennivalója van, bizonyosan meg is teszik a szükséges intézkedéseket.

Az ORFK sajtószolgálata érdeklődésünkre azt közölte: a hír természetesen eljutott a rendőrségre is. Vizsgálták, hogy a szóbeszédnek van-e bármi alapja is, de eddig bűncselekményre utaló megalapozott gyanú nem merült fel.

Írásos megkeresésünkre az ORFK sajtószolgálata azt közölte, hogy a migráció által leginkább érintett határrendészeti kirendeltségeken, és általában az illegális határátlépők elfogásában résztvevő rendőrök részére „hozzáférhető módon komplex egységfelszerelést biztosított a munkáltató.

Ez tartalmaz speciális munka és védőruházatot, orvosi gumikesztyűt, illetve latex-kesztyűt, kötényt, kalucsnit, orr-száj maszkot, arcvédőt és különböző kéz- és felületfertőtlenítő szereket.

Folyamatos felvilágosító oktatást tartanak a rendőröknek, akiknek a munkáltatójuk ingyen biztosítja a Hepatitis-A, a Hepatitis-B és a Kullancs-encephaliti elleni védőoltásokat, valamint a tüdőszűrést a megyei szakkórházban.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.