A társadalmi krízisek kirobbanása előtt egyre csak nő a feszültség, s a rengeteg megoldatlan probléma a különböző területeken egymást erősíti. Megszűnik a szereplők képessége a nehézségek helyes diagnosztizálására, sorozatosan félreértékelik a helyzetet. Ilyenkor még egy viszonylag ártatlan esemény is kiválthatja a robbanást. Mint amikor homokvárat építünk, ami egyre nő, de egy rossz helyre rakott homokszemtől az egész szétesik – így analizálja a bomló társadalmi struktúrát Csepeli György szociálpszichológus.
Még az olyan nem ártatlan incidens sem okozna katasztrófát, mint az olaszliszkai vagy az örkényi gyilkosság volt, de krízishelyzetben detonátorként működik. A romlás egyik fő oka a bizalom hiánya. A jól működő rendszerek egyes elemeit ugyanis számtalan gyenge kötés kapcsolja össze. Ezeket az idegen embereket összekötő kapcsokat a bizalom tartja össze. A bizalom, hogy a hivatalban elintézik az ügyünket, a brókerház fialtatja a pénzünket stb. Ha ez a „bizalmi enzim” kifogy, csak az archaikus maradványként továbbélő, a bizalmatlanság tengeréből kiemelkedő erős kötések maradnak.
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Ilyenek a családi, baráti kötelékek, a sógor-komaságok. Ezek szűk kört fognak át. Modern viszonyok között a társadalom alrendszerei, az oktatás, az egészségügy, a piac stb. így nem kezelhetők. A magyar társadalomban sajnos szinte csak az erős kötések működnek. Az intézmények iránti bizalom is meggyengült, s végül az emberek magukban sem hisznek, hiszen már az óvodától kezdve nem kezelik őket szuverén, autonóm lényként. A társadalmi krízis olyan, mint a forrni kezdő víz, mely még nem válik gőzzé. Ilyenkor a molekulák mozgása kiszámíthatatlanná válik.