galéria megtekintése

Képtelen könyvek kicsiknek

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 23. számában
jelent meg.


Sándor Tünde
Népszabadság

„Egy majom vagyok, aki megtanította magát olvasni. Hé! Nem is vagyok majom! És most a majomszájammal, a majomhangomon olvasok. Nem is igaz… Nem is vagyok majom! De, majom vagyok. Méghozzá Robot-majom.”

Bizony, bárki, aki vállalja, hogy mesét olvas B. J. Novak Képtelen könyvéből, majomnak vallja majd magát, kiskorú hallgatósága legnagyobb örömére. Aki érti és szereti a humort, no meg Hajdu Steve-t, aki a fenti sorokat biztosan felolvassa majd e teljességgel röhejesnek minősített könyvből, nos, annak nem szabad a könyvfesztivál Gyerek(b)irodalom programsorozatának vasárnap kettőkor kezdődő bemutatóját kihagynia.

Szünet nélkül, szoros egymásutánban
Szünet nélkül, szoros egymásutánban
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

Miután a szerkesztő azt kérte, hogy arról írjak, melyik programra mennék el szívesen a gyerekkel, arra gondoltam, hogy felállítok egy sorrendet. Mondjuk, osztályozom a programokat egytől ötig, mert mi az iskolában azt úgy szoktuk meg, de aztán elbizonytalanodtam, hogy talán a tízes skálát kéne alkalmaznom inkább, mert azon nagyobb lenne a mozgásterem, és jobban tudnám érzékeltetni az árnyalatnyi véleménykülönbségemet. (A Képtelen könyv szerintem nagyon ötletes, első blikkre tehát képbe került egy tízpontos program.) Végül elvetettem az egész értékelősdit, mert rájöttem, hogy úgy járnék, mint a falusi tehetségkutató verseny zsűritagjai, akik nem mernek vagy nem tudnak kilencesnél rosszabbat adni senki fiának és lányának.

 

Komolyra fordítva a szót, jól látszik, hogy a fesztiválszervezők a totyogóktól a tinikig minden korosztálynak biztosítottak programot. A legkisebbekkel a szombaton 11-kor kezdődő Kerekítőre vagy a vasárnap 10-től meghirdetett Ringatóra lehet és érdemes benevezni. Előbbihez a Móra könyvkiadó, utóbbihoz meg a Kolibri kiadó biztosít otthon is forgatható könyvet, a Ringatóhoz még hanganyag, vagyis CD is jár.

A gyerekkel érkezőket péntektől vasárnapig mindhárom napon reggel 10-től este hatig idén is várja a Bilimbo Játszóház bábokkal, társasjátékokkal és a totyogóknak babasarokkal, minikonyhával. Sajnos a pénteki napon a 11–12 óra között zajló rendhagyó tanórát kisiskolásoknak éppen a kisiskolások többsége kénytelen kihagyni, ők ugyanis élesben gyakorolják az iskoláslétet saját iskolájukban ekkor. Mindettől függetlenül az apropó, Finy Petra író és Pásztohy Panka illusztrátor közös újdonsága, az Iskolások kézikönyve célcsoportja már nem is annyira a mostani elsősök, hanem a mostani nagycsoportos óvodások, akik – szüleikkel együtt –még a nagy változás, az iskolakezdés előtt állnak. Pásztohy Panka gyakorló szülőként már átélte, és sokunk szerencséjére meg is örökítette a kezdeti izgalmakat, innen nézve vicces, onnan nézve meg hasznos olvasnivalót adva az iskolakezdők és szüleik kezébe.

A pénteki nap délutánjára a Főnix Könyvműhely két első könyves írójával találkozhatnak a tinik. Holden Rose, azaz Kovács Attila és Mickey Long, alias Rákosi Miklós rendhagyó irodalomórán vesznek részt. Az ő célközönségük számára már meghatározó élmény igazi írókkal személyesen találkozni, és kérdezni. A könyvük szereplőiről vagy a történet folytatásáról, vagy akárcsak arról, hogy miként lettek írók. A könyvfesztivál gyerekszekciója is éppen attól jó, hogy ott vannak az írók és az illusztrátorok is. Ott lesz például Berg Judit és Mészely Ilka, akik szombaton 11.30-tól egy órán át olvasnak, játszanak és rajzolnak a gyerekekkel. Közvetlenül utánuk, 13 órától Elekes Dóra olvassa fel Tündi és Samu felelgetősét saját könyvéből. Az unokatestvérek a saját változatukban tárják elénk élményeiket.

Még csak a szombati ebédidőnél tartunk majd, és még hátravan a nap eseménydúsabb második fele, csupa kihagyhatatlan programmal (jobb lesz némi ebédet csomagolni, mert a programok szünet nélkül, szoros egymásutánban követik egymást), bár még a Nokedli mesék is elsősorban az óvodásoknak szólnak. A százlábú új cipőt vásárolna, de az eladónak nehéz a dolga… Bábelőadás a szerzővel, Boncsér Orsolyával fél kettőkor a Gyerek(b) irodalomban. Ugyanitt rögtön ezután a folyton csak síró újszülött királylány megvigasztalásáról mesél Tamás Zsuzsa, a Mesék a Teljességhez című könyv szerzője.

A papíralapú mesék mellett a könyvfesztiválon is óhatatlanul és végérvényesen leteszi névjegyét a huszonegyedik század a Bookr Digital meseapplikációja és Mesetablet-bemutatója formájában szombaton fél háromkor. A Bookr Kids egy tabletre és mobilra letölthető, kifejezetten gyerekek számára alkotott applikáció: könyv, hangoskönyv és interaktív játék egyben. Az alkalmazás a kulturális startup cégként nemrég indult Bookr saját fejlesztésű, önálló operációs rendszerrel és menürendszerrel futtatható.

Marék Veronika Boribonja a szombat délutáni forgatagban újra a kicsiknek szóló program, vele együtt, illetve mellette bemutatkozik Szofi is, aki akkorákat tud tüsszenteni, hogy még az óceán is kilép a medréből.

Vasárnap fél 11-kor Bullagária ifjú hercegéről egy apuka mesél kisfiának, a lovagi játék során hős lovaggá vagy hős lovaglánnyá válhatnak a mesével együtt élő kicsik. Ha már gyerekek és gyerekkönyvek, gyerekversek és gyerekdalok, akkor Varró Dániel és Turbuly Lilla, no meg a Varró Dani-verseket megéneklő Kárász Eszter zenekarával, az Eszterlánccal nem hiányozhat, és nem is fog, a gyerekek legnagyobb örömére. A dacos ovisoknak beharangozott vasárnapszelídítő program után nem sokkal a fél kettes Papírszínház és a már korábban emlegetett Képtelen könyv bemutatója következik. A hetvenéves Harisnyás Pippi korát meghazudtoló kifogyhatatlan energiával és ötletekkel robog be a mai óvodások mindennapjaiba, miként szüleikébe, nagyszüleikébe, sőt – még leírni is hihetetlen – némelyikük dédszüleiébe is hajdan.

Minden korosztálynak
Minden korosztálynak
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

A játékboltok és vietnami árusok nagy örömére a szilikon gumiból fűzött karkötőkkel nem fújt ki a gumimánia az ovisok és kisiskolások körében: a Kolibri Kiadó Gumimánia című könyvéből megtanulható fogásokkal ötletes formákká alakíthatók a szilikonkarikák. A vasárnap háromkor kezdődő kézműveskedésre – saját tapasztalat – nemcsak a lányokat, hanem a fiúkat is sikerrel invitálják a szervezők.

Az idén ránézésre a legtöbb könyvújdonsággal előrukkoló Pozsonyi Pagony könyvének, a Matyi és Sári az iskolában című bemutatójával zárul a Gyerek(b)irodalom programja. A sűrű két és fél napos kínálat mellett feltétlenül érdemes a kiadók saját standjait is felkeresni, ahol még sok-sok érdekesség várja a legkisebbeket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.