galéria megtekintése

A büntetést nem úszta meg, de titkait megőrizte Rezesová

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 20. számában
jelent meg.


Rab László
Népszabadság

Az ítélethirdetés napján Eva Rezesová teljesen szokványos ruhában jelent meg a bíróság előtt, haja sem szőkült olyan élesen a kamerák kereszttüzében, mint korábban. Gesztustalanul ült a vádlottak padján, úgy tűnt, végleg beleszürkült abba a közegbe, ahová két éve 170-180-nal hajtva berobbant.

A jogerős ítéletet hallgatja Rezesová (jobbra lent)
A jogerős ítéletet hallgatja Rezesová (jobbra lent)
M. Schmidt János / Népszabadság

Rezesová tudta, mert elmagyarázhatták neki előzőleg, hogy sokkal szigorúbb büntetésre kell számítania, mint első fokon, amikor hétvégi eltávozásokkal kecsegtető fogházbüntetést róttak ki rá. Végül kilenc évet kapott, négy ember haláláért kell börtönbe vonulnia. Csak beszélőn tudnak vele a lányai találkozni, egyikük már felnőtt lesz, mire hazakerül. Rezesová, az elkényeztetett úrinő, aki eddig mindent mindig megkapott, legkorábban 2018-ban kerülhet feltételesen szabadlábra.

A 37 éves Eva Rezesová (akinek asszonyneve Jan Varholik jégkorongozóval kötött, évekkel ezelőtt felbomlott házassága révén Varholiková) 2012. augusztus 21-én hajnalban BMW-jével ütközött az M3-as autópályán egy szüretre induló család FIAT Puntójával. A kocsi az ütközés következtében kigyulladt, az autóban meghalt két rokon házaspár. A kassai gázoló 165 kilométeres sebességgel haladt, amikor hátulról nekiütközött a kisautónak. A BMW felborult, 190 métert csúszott, de a nő megúszta kisebb sérülésekkel.

 

A baleset nyilvánosságra kerülése után rögtön megfogalmazódott a közvéleményben, hogy Szlovákia egyik leggazdagabb családja képes lesz arra, hogy pénzzel kiváltsa a végzetes éjszakán ittasan száguldó asszonyt, aki a szlovák bulvármédia szinte állandó szereplője volt.

Ahogy haladtunk előre az időben, valóban felbukkantak olyan közlekedési szakértők, akik a védelem érveit visszhagozva álltak elő a „sértetti közreműködés” meglepő tényeivel. Az első időszakban a védelem azt próbálta bizonyítani, hogy a FIAT sofőrje hirtelen kitért Rezesová elé, s nem lehetett elkerülni az ütközést. Az elsőfokú bíróság ezt mérlegelve hozta igen enyhe, a közvéleményt felborzoló ítéletét. Amelyet aztán a másodfokú bíróság lesöpört az asztalról.

A szigorú ítélet ismeretében többen feltették a kérdést a tárgyalóteremben, hogy milyen súlyos hibákat követett el a védelem, személy szerint Novák Péter, aki még hónapokkal ezelőtt is reális lehetőségként emlegette védence felmentését. Az egyik sorsdöntő momentumnak az bizonyult, hogy Rezesová nem tett – nemhogy beismerő, de semmilyen – vallomást. Amikor mégis beszélt a balesetről, és sajnálatát fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, akkor is rendszerint saját megváltozott élethelyzetét hangsúlyozta, amit a bíróság végül súlyosbító körülményként értékelt.

„Már sokszor elmondtam, mennyire sajnálom, hogy bekövetkezett a baleset – mondta néhány nappal az ítélethirdetés előtt –, mélyen együttérzek a hozzátartozókkal. Én is ember, anya vagyok. Az apukám is tragikus körülmények közt halt meg, tudom, milyen elveszteni egy szülőt... Arra kérem a bíróságot, hogy próbáljon enyhe büntetést kiszabni rám... A közvélemény már előre elítélt, de nem ismernek engem. Aki ismer, tudja, hogy a szívem a helyén van.”

Az utolsó szó jogán (a hazai orgánumok által szlovák milliomosnőként titulált vádlott) kifogástalan magyarsággal szólalt meg. Ennek egyszerű oka, hogy a Rezes Sándorként született apa magyar nemzetiségű volt, de időben érzékelte, hogy ezzel a névvel nehéz lesz a meciari Szlovákiában karriert csinálni.

Eva Rezesová
Eva Rezesová
Kurucz Árpád

Amikor az 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere és a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője lett, már Alexander Rezesnek hívták, és az ország második leggazdagabb embereként emlegették. Mindez persze nem változtat azon, hogy lánya négy ember halálát okozta egy közúti balesetben. Amikor a hazai sajtó mégis kitartott a „szlovák milliomosnőként” való említés mellett, abban az is benne volt, hogy a tettes: nem magyar.

Nem vizsgálta a bíróság, mert nem volt feladata megvizsgálni, hogy a baleset éjszakáján hová is száguldott olyan őrült sebességgel Eva Rezesová. Mária Kukucová azért szelte át fél Európát, hogy lelője egykori barátját. Arra, hogy Rezesová miért ütközött neki indulás előtt volt élettársa (Erik Fisher) kerítésének, és miért kezdte őt szabályosan üldözni a jelenlegi élettárs, nem derült fény. Miként az sem, miért kellett folyamatosan SMS-eket küldenie vezetés közben, s végül mi volt a célja a száguldásnak, amelynek végén négy vétlen ember vesztette életét.

A tárgyalás korábbi szakaszában többen elmondták, ha valami nem tetszett neki, Rezesova rendszeresen autóba vágta magát, akár alkoholosan is, amivel az lehetett a célja, hogy pszichésen zsarolja a családját. Ki tudja? Ha elmondta volna – az őszinte, feltáró vallomásra két éven át megvolt a lehetősége –, tudhatnánk az italozás és a kényszeres vezetés korábbi összefüggéseit. A védelemnek az a fogása pedig, hogy az ütközés után „véletlenül” húzott meg egy vodkásüveget, mert azt hitte, víz van benne, nem fakasztotta volna mosolyra a bírósági hallgatóságot.

Volt itt persze más is, ami nem derült ki. Az elsőfokú ítélet kihirdetése után az elítélt házi őrizetbe kerülhetett, és Budapesten egy Duna-parti luxuslakásba költözhetett. Emlékszünk rá, ahelyett, hogy meghúzta volna magát csöndben, az elítélt inkább zajos partit rendezett. Ezután jött Rogán Antal, aki a Fidesz nevében felháborodott, Rezesová pedig visszakerült az előzetesbe.

A másodfokú bíró erre azzal reagált, hogy már kész volt a visszavitelről szóló határozat, amikor Rogán akciózni kezdett a kamerák előtt. Sokan sokáig mégsem fogják elhinni, hogy Rezesová nem politikai nyomásra került vissza akkor a fogdába. Egy másik rejtély is megoldatlan maradt. A tárgyalás első szakaszában egy sofőr (akit 6-os számú tanúnak neveztek el) arról számolt be, hogy szemtanúja volt a FIAT és a nő által vezetett BMW kakaskodásának.

Ezt az ügyészség végül elmulasztotta bizonyítani, a szakértők pedig azt mondták ki: tévedett a tanú, nem a két autó vezetője „emberkedett” egymással. Tették ezt úgy, hogy a 6-os számú tanú – noha elege lehetett abból, hogy minden alkalommal rápirítanak, mondván, hogy amit állít, nem igaz – mindvégig kitartott amellett, hogy a két autó a baleset előtt igenis „megtalálta” egymást.

Aminek kétségkívül ellentmond az, hogy a 66 éves áldozat, a szerény teljesítményű FIAT Puntót vezető 66 éves Medveczky György nem volt vagánykodó gépkocsivezető. Az ügyészség az utolsó pillanatokig ragaszkodott a közúti veszélyeztetés megállapításához, amit végül a bíróság épp amiatt vetett el, hogy az ügyészség nem tárta fel kellő mélységben ezt a motívumot. Ha még ezt is tudták volna bizonyítani, Eva Rezesová tíz évnél is többet kaphatott volna.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.