galéria megtekintése

Robbantott az Alibaba

0 komment


Kriván Bence

Robbantott  a New York-i tőzsdén a kínai e-kereskedelmi óriás, amelynek  árfolyama pénteki debütálásakor száz dollárig szaladt, 45 százalékos azonnali profithoz segítve a részvények eladóit. A jegyzés 90 dollárig csorgott vissza, míg a kibocsátáskor csupán 68 dollár kellett fizetni az értékpapírért. Elemzők szerint a forró fogadtatás nem a véletlen műve.  

Jack Ma, az Alibaba alapítója (jobbra) megöleli a SoftBank Corp. vezérigazgatóját, Masayoshi Sont
Jack Ma, az Alibaba alapítója (jobbra) megöleli a SoftBank vezérigazgatóját, Masayoshi Sont
Toru Hanai / Reuters

A kínai Alibaba átadta a múltnak a Visa bankkártyatársaság 2008-ban felállított 17,9 milliárd dolláros amerikai börzei bevételi csúcsát, s értelemszerűen szűkebb pátriájában, a technológiai cégek körében is élre tört, maga mögé utasítva a Facebookot, amely 2012 májusában 16 milliárd dollárt sepert össze a parketten. A kínai cég most 21,8 milliárd dollárhoz jutott azzal, hogy a New York-i tőzsdén (NYSE) értékesítette a 13 százalékos tulajdonrészt megtestesítő 320 millió darabos részvénycsomagját. Amerikában ez lett tehát az eddigi legnagyobb tőzsdei kibocsátás, ám a világcsúcs is veszélyben van, hiszen a tulajdonosoknak még 48 millió újabb részvény piacra dobására is opciójuk van, s mivel a pénteki, első napi kereskedésen az árfolyam repülőrajtot vett, nem kérdéses, hogy ez a pakett is a befektetők „martalékává” válik, s ezzel 25 milliárd dollárosra ugrik az Alibaba bevétele. Ez pedig bőven elegendő lehet ahhoz, hogy megdöntse a szintén kínai Agricultural Bank of China (ABC) négyéves, 22,1 milliárd dolláros csúcsát.

Az internetes kereskedelem globális piacvezetőjeként ismert, üstökösként tündöklő Alibaba részvényeit a csütörtöki tőzsdezárás után árazták be, s e szerint 170,8 milliárd dollárt ér, és ez az elemzők szerint nem is tekinthető a valóságtól elrugaszkodott adatnak. Ezzel egycsapásra a 23. legértékesebb tőzsdecéggé lépett elő az Egyesült Államokban.

 

A Jack Ma egykori angoltanár által 1999-ben megalapított Alibaba részvényei (pontosabban letéti jegyei) iránt hatalmas kereslet alakult ki, olyannyira, hogy az eredeti, 60-66 dolláros ársávot, ahová eredetileg árazták volna az értékpapírt, 66-68 dollárosra kellett emelni, végül a felső szintre lőtték be a részvény árát, de arra már most mérget lehet venni, hogy a pénteki kereskedés elindításakor nem ezen a szinten köttetik az első üzlet.Így is lett: 92,7 dolláron szüléetett az első kötés, onna száz dollárig ugrott a jegyzés, majd az eufória elültével a 90-es szinten stabilizálódott. 

Azt pedig csak remélni lehet, hogy a hirtelen bevitt ajánlatdömping nyomán nem fagynak le a tőzsdei szerverek, mint tették azt a „szomszédos” Nasdaq-on, a Facebook debütálásakor. Elemzők óva intik a rutintalan befektetőket attól, hogy a kezdeti őskáoszban próbáljanak szerencsét, ez ugyanis rendkívül kockázatos terep, hatalmasakat lehet bukni, de persze nyerni is.

A több mint öt éve zajló tőzsdei hegymenetet meglovagolni kívánó Alibaba fényes jövő és gyors gyarapodás előtt áll, és a tőzsdéről befolyó pénz javát is internetes szolgáltatásaik fejlesztésére és nemzetközi terjeszkedésre akarják fordítani. Az elektronikus piactereket üzemeltető, elsősorban hirdetésekből, szolgáltatási díjakból és kereskedési jutalékokból nagyra növő Alibaba amerikai megtelepedését is megkönnyíti.

Már eddig is számos ígéretes start-up vállalkozást vásároltak fel, s nem titkolt céljuk, hogy hazai pályáján szorongassák meg a helyi piacvezető Amazont. Persze ez fordítva is igaz: Jeff Bezos cége a minap jelentette be, hogy a sanghaji szabadkereskedelmi zónában rendezkedik be, és online rendszerével globális piaci szereplőkéhez hasonló kiugrási lehetőséget kínál a kínai kis- és középvállalkozások számára, megnyitva előttük a külföldi érvényesülés lehetőségét – írja a Reuters.

A két gigász csatájából remélhetőleg nem a részvényesek, hanem a fogyasztók profitálnak majd a legtöbbet. Igaz, a főrészvényes, a 34,1 százalékos Alibaba-pakettel rendelkező japán Softbank máris nyertesnek érezheti magát. A nevével ellentétben távközlési szolgáltatásaiból élő cég egyetlen részvényt sem ad el most, viszont a felfokozott érdeklődésnek köszönhetően a saját részvényárfolyama is nagyot erősödött.

Ennek eredményeként a Softbank első embere, Masayoshi Son a héten Japán leggazdagabb emberévé vált. A Softbankban 19 százalékos részvénycsomaggal bíró és a vállalatot irányító Son magánvagyona 16,6 milliárd dollárra nőtt. Üzletemberi szimatát jellemzi, hogy 2000-ben húszmillió dollárral segítette ki az épp útjára induló Alibabát, s befektetése ma már milliárdokat ér. Nem is válik meg tőle.

Ahogy Jack Ma sem rendezett kiárusítást, a 8,8 százalékos pakettjéből csak félszázaléknyit adott el, 867 millió dollárhoz jutva ezzel. Azért csak ennyit, hogy a cég korábbi és jelenlegi meghatározó személyiségeiből összeállt Alibaba Partners nevű társaság magánál tarthassa a fogalmát évről évre átlagosan felével növelő vállalat irányítását. Igaz, a tőzsdei bevezetéssel komoly kötelezettségek is járnak, garantálni kell például az átláthatóságot, ami kínai cégek esetében nem egyszerű feladat.

No meg profitot kell termelni, hogy a részvényesek is jól érezzék magukat. Egyelőre ezzel sincsen gond, a kínai e-kereskedelmi piac nyolcvan százalékát ellenőrző Alibaba negyedéves átlagban simán összehoz egymilliárd dolláros nyereséget. Azt pedig jól ismerte fel a cégvezetés, hogy az okostelefonok elterjedésével a mobil fizetési lehetőségek valóságos kincsesbányát jelentenek azok számára, akik idejében fejlesztenek ezen a téren. Ahogy az Alibaba is, amely bevételeinek immár ötödét köszönheti a mobilos alkalmazásoknak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.