Miután a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt találta nyilatkozni, hogy titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását – az amerikai üzletember által létrehozott alapítvány az EKINT-et is támogatja –, Majtényiék gyanakodni kezdtek, és szakembert kértek fel, hogy vizsgálja át az irodát. És valóban előkerült egy fura szerkentyű, bár senki nem tudja, hogy ki szerelte fel. Mindazonáltal érdekesnek tartja a kormányfő belbiztonsági főtanácsadójának megjegyzését: ha a poloskát a titkosszolgálatok helyezik el, azt biztosan nem találták volna meg. Ezt szerinte úgy is lehet értelmezni, mint felhívást arra, hogy keressenek tovább.
Különös esetek a TASZ-nál is történtek.
Szabó Máté Dániel szakmai igazgató elmondta, hogy a jogsegélyszolgálatuk vezetője egy külföldi partnerével beszélt, amikor a hívás megszakadt, és felvételről a korábban elhangzottakat hallották vissza. Ezután másik vonalon ismét telefonált, s amikor a túloldalon fogadták a hívást, még mindig a rögzített beszélgetés ment. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy vélhetően lehallgatták a telefont, csak valamilyen technikai malőr történt.
Ekkor megnézték, miként lehetne a végére járni a dolognak. Jogorvoslati lehetőség gyanánt panaszt tettek a titkosszolgálatokat felügyelő valamennyi miniszternél. Egyenes választ azonban csak a honvédelmi tárca vezetőjétől kaptak, aki leszögezte: a katonai titkosszolgálatnak semmi köze a dologhoz. A hírszerzést irányító Lázár János, illetve az Alkotmányvédelmi Hivatal működéséért felelős Pintér Sándor belügyminiszter viszont csak azt közölte, hogy nem történt jogellenes megfigyelés.
De nem érték be ennyivel, hanem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságához fordultak. Ott viszont Szabó szerint
egyértelműen politikai döntés született, mert a kormánypárti többség úgy szavazott, hogy a testületnek nincs dolga ezzel az üggyel.
Így talán soha nem derül ki, hogy a TASZ aktivistáját valóban lehallgatta-e valamelyik szolgálat, vagy csupán titokzatos műszaki hiba magyarázza a történteket.
Mindezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy Szabó Máté Dániel kijelentette: bár bizonyítani nem tudja, de van olyan érzése, hogy megfigyelik. Egyébként nem csak neki van efféle „paranoiája”, mert bizalmas beszélgetések során mások is sokszor felvetik – mondta –, hogy erről a kérdésről ne most, ne itt essék szó. De akkor hol?
A választ Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapító elnöke adta meg:
az utcán.
Neki az egykori demokratikus ellenzék tagjaként kétségkívül van praxisa a konspirációban. A helyzet a létező szocializmus idején viszont legalább egyértelmű volt, hiszen Kőszegék tudták, hogy megfigyelik őket. Ez utóbb egyértelműen ki is derült, mert amikor 1997-ben kikérte a róla őrzött titkosszolgálati dokumentumokat, nem egy esetben a korábbi találkozásain elhangzottak szó szerinti leiratával szembesült.
Gyakran tehát az óvatosság sem segített. Pedig a volt SZDSZ-es politikusnak még azzal is szembesülnie kellett, hogy az állambiztonság többször megfordult a lakásán, mert bizonyos dolgok – levelek, más dokumentumok – eltűntek. S ha esetleg a „poloskákat” nem fedezte volna fel, 1990-ben – amikor az Országgyűlés nemzetbiztonsági tagja volt – közölték vele, hogy azokat operatív módon eltávolították. Többek között Haraszti Miklós, Kiss János, Konrád György esetében viszont „ünnepélyesen” szerelték le a lehallgató berendezéseket, és tőlük még elnézést is kértek.
Kőszeg szerint a pártállam idején szinte minden tilos volt, így könnyen lehetett terhelő adatokat gyűjteni bárkiről. Most azonban nem ez a helyzet, a civilek mégis aggódnak. A kerekasztal-beszélgetésen felvetődött egyebek mellett az is, hogy a mobiltelefonok alapján – a cellainformációk birtokában – megállapítható például, ki vett részt a csütörtöki rendezvényen. Ugyancsak szóba került, hogy a szolgáltatóknak évekig meg kell őrizniük, ki, mikor, kivel és mennyi ideig beszélt. Az, hogy miről, nem rögzíthető, de az egyes emberek mozgása és kapcsolatrendszere e nélkül is feltérképezhető.
Majtényi szerint a megoldás a jogállam helyreállítása, a titkosszolgálatok alkotmányos kontrolljának maradéktalan biztosítása. Szabó Máté Dániel pedig hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy igen laza szabályok alapján szinte bárki lehallgatható,
az egyedi ügyekben pedig semmilyen érdemi jogorvoslat nincs.
Ráadásul – tette hozzá – az egyik miniszter engedélyezheti, hogy egy másik tárvezető irányítása alatt működő szolgálat titkos akciókat hajtson végre.
Ez a múlt hét óta jogerős strasbourgi verdikt szerint sem megy – emelte ki –, mert csak független és pártatlan bíróság bólinthat rá efféle intézkedésre. Úgy gondolja, az emberi jogi bíróság ítéletéből az is következik, hogy a megfigyeltek számára hatékony jogorvoslatot kellene biztosítani. Vagyis: derüljön ki, ha a titkosszolgálat dolgozott valakire, ám nem bukkantak semmilyen terhelő információra.
Amíg ez nem így van, ki-ki eldöntheti, miként védekezik. A TASZ-nál figyelnek például arra, hogy a bizalmas beszélgetéseket titkosított kommunikációs csatornákon folytatják. Ha kell – bár az macerás – az e-maileket is titkosítják, ha pedig kényes ügy kerül elő, akkor arról nem az irodában ejtenek szót.
Majtényi az információbiztonság-politika kapcsán pedig csak annyit jegyzett meg: az elmúlt hetekben sokat tanultak...
A kerekasztal-beszélgetést amúgy az előző rendszerben a rendőrök, illetve az állambiztonsági tisztek számára készített oktatófilmekből készült összeállítás vetítésével kezdték. Abban mai szemmel nézve elég vidám jelenetek vannak, de okulásul szolgálhatnak mindenkinek arra nézvést, hogy a titkosszolgálatok mennyire gátlástalanul működnek. A technikai lehetőségek pedig azóta szinte korlátlanná váltak.
