galéria megtekintése

Leharcolt alakulat: győri baloldal vesztest keres

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 13. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Nyugat-Magyarország központjában, Győrben sokáig meg sem lehetett szorítani az MSZP-s polgármestert, Balogh Józsefet, aki önként szállt ki. Most Borkai Zsolt tűnik legyőzhetetlennek. Viszont Balogh József újra aktív, igaz, a baloldal széthullott.

Szabó Sándorné korábbi szocialista országgyűlési képviselő, volt szociálpolitikai helyettes államtitkár, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az Együtt közös győri polgármesterjelöltje (b2) bemutatkozó sajtótájékoztatóján Győrben
Szabó Sándorné korábbi szocialista országgyűlési képviselő, volt szociálpolitikai helyettes államtitkár, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és az Együtt közös győri polgármesterjelöltje (b2) bemutatkozó sajtótájékoztatóján Győrben
Krizsán Csaba / MTI

Győrben nagy küzdelem várható az önkormányzati választásokon. Furcsa módon azonban vélhetően a baloldal helyosztója, házi csatája lesz a helyi voksolás, csekély az esélye annak, hogy a fideszes Borkai Zsoltot bárki legyőzze.Ráadásul a baloldali összefogás sem jött lére, a közösen induló MSZP, illetve az Együtt – A Kormányváltók Pártja a jelen állapot szerint nem közösködik a Demokratikus Koalícióval. A három pártnak van tehát két polgármesterjelöltje, s két önálló listája. Meg sok feszültség.

Az MSZP és a DK választási külön útja azért is érdekes, mert Gyurcsány Ferenc politikai karrierje Győrből ívelt fel, mégpedig a szocialisták színében. Molnár Csaba, a DK második embere ugyancsak győri, s az MSZP meghatározó személyisége volt a térségben. Igaz, Gyurcsány hajdani megválasztása előtt is voltak belső villongások a párt városi, s megyei szervezetében, hiszen akkoriban valamiért Kovács László vezette a győr-moson-soproni pártlistát, márpedig ő finoman szólva sem különösebben szívelte Gyurcsányt.

 

Apró Antal, a DK győri szervezetének elnökségi tagja akkor még szintén a szocialistákat erősítette, s emlékezete szerint sokan csak azt követően váltak Gyurcsány híveivé, miután miniszterelnök lett belőle.

– Akkor viszont annyian tolongtak körülötte a korábbi ellenzői közül, hogy azok, akik támogatták, szinte hozzá sem fértek – mondja. – Egyszer a pártirodában találkozott a helyi szocialisták vezetőivel, engem akkor már levettek a VIP-listáról. Úgy tudtam bejutni a Ferihez, hogy a biztonsági embereknek megmutattam a személyi igazolványomat, s azt hazudtam, hogy a miniszterelnök feleségének családtagja vagyok.

Fél éve még úgy látszott, az előzmények ellenére az MSZP és a DK egymás természetes szövetségesei lesznek. Négy fordulóban egyeztettek, s Apró Antal szerint teljesen váratlanul úgy döntöttek a szocialisták: a maguk útját járják.

Neupor Zsolt önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) önálló győri polgármester-jelöltje (b) és Gréczy Zsolt, a párt szóvivője a győri városháza előtt tartott bemutatkozó sajtótájékoztatón
Neupor Zsolt önkormányzati képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) önálló győri polgármester-jelöltje (b) és Gréczy Zsolt, a párt szóvivője a győri városháza előtt tartott bemutatkozó sajtótájékoztatón
Krizsán Csaba / MTI

– Csak arra tudok gondolni, hogy az MSZP új, országos vezetői ellenezték a közös indulást a DK-val –véli Apró Antal. – Ésszerű magyarázatot ugyanis nem kaptunk, csupán azt, hogy az MSZP történelmi súlya nem engedi meg az együttműködést.

Ezek után a DK bejelentette önálló indulását, polgármesterjelöltje Neupor Zsolt jogász, a városi önkormányzat tagja lett. Az MSZP is a nyilvánosság elé állt, ők Szabó Sándornét, egykori államtitkár-helyettest látnák szívesen a polgármesteri székben.

Vajon végleges-e ez az állapot, vagy a pártok csak taktikáznak a jobb pozíció érdekében?

– Mi nem tekintjük teljesen lezártnak a mostani helyzetet, nem csuktuk be az ajtót – jelenti ki az Együtt–Korszakváltók Pártja képviseletében is Eredics Imre, az MSZP Győr és környéke szervezetének elnöke. Szerinte a baloldali szavazók két igényt fogalmaznak meg a baloldali pártokkal szemben: együttműködést és azt, hogy komoly jelöltjeik legyenek.

– A Mesterházy Attila lemondását követő tisztújítás után szerettük volna végiggondolni a helyzetünket, a lehetőségeinket, s azt, hogy miként térhetünk vissza a valódi szociáldemokrácia XXI. században is érvényes értékeihez – magyarázza Eredics Imre. – A DK azonban nem volt hajlandó várni, szerintünk idő előtt lépett.

Megkérdeztük az MSZP városi elnökétől, hogy a DK által megnevezett polgármesterjelölt, Neupor Zsolt személye jelentett-e akadályt.

– Neupor nagyon jól vitázó és tapasztalt ellenzéki politikus, kiváló debattőr – fogalmazott Eredics. –Mi úgy gondoljuk, azonban, hogy egy ilyen gazdag városban, mint Győr, az eddigieknél átgondoltabb szociálpolitikára és oktatási jövőképre van szükség. A mi jelöltünk, Szabó Sándorné, aki a szociális ügyek államtitkár-helyettesként is dolgozott már, és ehhez kapcsolódó tárgyakat tanított az egyetemen, hatékonyabban tudja képviselni a szociáldemokrácia értékeit.

2006. április. Gyurcsány Ferenc kormányfő Győrben, választási nagygyűlésen, mellette Balogh József, a város polgármestere (balra) és Molnár Csaba akkori képviselőjelölt (jobbra)
2006. április. Gyurcsány Ferenc kormányfő Győrben, választási nagygyűlésen, mellette Balogh József, a város polgármestere (balra) és Molnár Csaba akkori képviselőjelölt (jobbra)
Győri Károly / MTI

A DK már nem nagyon mutat hajlandóságot az együttműködésre.

– Én eddig is az önálló indulás pártján álltam – így Apró Antal, hozzátéve: volt már az MSZP városi elnöke, ismeri a saját volt pártját, amely jelenleg „szervezetileg, demográfiailag, politikailag” leharcolt alakulat.

Ezt persze a választók ítélik majd meg. A mostani szocialisták győri szervezetéhez arcát, gondolatait és tapasztalatait adta Balogh József, aki hosszú időn át irányította a várost, a rendszerváltást követő választás kivételével nem is tudták megverni, önként fejezte be polgármesteri pályafutását.

– Visszatér a politikai életbe? – kérdezzük tőle.

– A feladatok elől most sem szaladok el, de a funkciók elől igen – válaszolta.

Az MSZP és az Együtt még nem hozta nyilvánosságra listáját. A hírek szerint nem a mostani önkormányzati képviselők szerepelnek rajta. Ebből lehetnek még további feszültségek.

Az önkormányzati frakcióban most hárman dolgoznak. Legfiatalabb képviselőjük jelenleg Németh Árpád, aki újabban szocialista politikustól meghökkentő bejegyzéseket ír a közösségi oldalra. Az USA-t például az internacionalista diktatúra új formájának nevezi. Orbán Viktor tusványosi beszédét pedig tartalma miatt rendkívüli fontosságúnak tartja: „...meggyőződésem, hogy aki fikázza, az vagy nem értette meg, vagy anyagi érdeke fűződik hozzá, hogy fikázza. nagyon érdemes megnézni az egészet, de különösen fontosnak tartom a 18:55-től 21:15-ig elhangzottakat (ekkor beszél a miniszterelnök a munkaalapú társadalomról, s arról, hogy az állam nem akar liberális természetű lenni – a szerk.), e helyről üzenem a T. érintetteknek, hogy nem kell tovább kutatni, katatni, EZEK A BALOLDALISÁG MEGHATÁROZÓ GONDOLATAI.”

A pártban hivatalosan nem kommentálták szavait, de jelezték, hogy messzemenőkig nem értenek egyet ezzel a véleménnyel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.