galéria megtekintése

A segély jöhet, a konvoj nem

3 komment

NOL

Ukrajna nem engedi be a területére azt a segélykonvojt, amelyet kedden indítottak Oroszországból a fegyveres harcok sújtotta kelet-ukrajnai régiónak, a szállítmányt azonban kész fogadni. A Nyugaton félnek, hogy a segély csak álca a katonai beavatkozáshoz.

A 280 teherautón érkező kétezer tonnányi élelmiszer, gyermektápszer, hálózsák és áramfejlesztő várhatóan szerdán éri el az ukrán határt. A kijevi elnöki hivatal helyettes vezetője, Valerij Csalij azt mondta, hogy a tervek szerint vámellenőrzés után a Nemzetközi Vöröskereszt által bérelt járművekre rakodják át és azokkal viszik a szállítmányt a rendeltetési helyére, valószínűleg Luganszkba.

Donyecki paradicsomárus. A szomszéd Luganszkban hetek óta humanitárius katasztrófa van. Nincs élelem, víz és áram sem
Donyecki paradicsomárus. A szomszéd Luganszkban hetek óta humanitárius katasztrófa van. Nincs élelem, víz és áram sem
Reuters

A Moszkva-barát lázadók ellenőrzése alatt álló, de a kormányerők által körülzárt városban még mintegy negyedmillióan élnek, már tíz napja áram- és vízszolgáltatás nélkül, nem működik a távközlés, akadozik a szemétszállítás is. Mint Csalij közölte, a segély célba juttatásáért a Vöröskereszt ukrajnai kirendeltsége felel, de a nemzetközi szervezet genfi központjából is érkezik segítség e munkához.

 

Leonyid Kucsma, a kelet-ukrajnai válságban közvetítő volt ukrán elnök azt mondta, hogy a konvojt az EBESZ képviselői is elkísérik Luganszkba. A küldemény tüzetes átvizsgálását szorgalmazta az Európai Unió humanitárius segélyekért felelős biztosa is. Mindenfajta segélyszállítmánynak semlegesnek, pártatlannak és függetlennek kell lennie, semmilyen politikai vagy más célt nem szolgálhat – mondta Krisztalina Georgieva. Az orosz külügyminisztérium közleménye azt hangoztatja, hogy a konvoj a Vöröskereszt égisze alatt lépi át az ukrán határt, az átrakodásról azonban nem tesz említést.

A segélyszállítmány vámellenőrzésen is átesik
A segélyszállítmány vámellenőrzésen is átesik
Reuters

A segély útnak indításáról hétfőn döntött Vlagyimir Putyin orosz elnök, külügyminisztere, Szergej Lavrov pedig azt mondta, hogy az akciót már egyeztették az ukrán hatóságokkal. Kijevben viszont ezt cáfolták. A BBC arról számolt be, hogy a Vöröskeresztet sem vonták be az orosz szállítmány előkészítésébe. A szervezet közlése szerint elvi megegyezés született ugyan egy ilyen műveletről, de számos részlet még tisztázásra szorul.

Több kijevi és nyugati politikus, köztük Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár és Laurent Fabius francia külügyminiszter is annak a félelmének adott hangot, hogy a humanitárius segély álcája alatt Moszkva katonai beavatkozást hajt végre Kelet-Ukrajnában.

Ukrajna és a NATO is fél, hogy a Kreml csak ürügynek használja a konvojt a katonai beavatkozásra
Ukrajna és a NATO is fél, hogy a Kreml csak ürügynek használja a konvojt a katonai beavatkozásra
Reuters

Ezeket az aggályokat csak fokozta, hogy az interneten közzétett értesülések szerint a csaknem három kilométer hosszú orosz konvoj a hadsereg sebtében fehérre festett, rendszám nélküli teherautóiból áll. Daniil Lubkovszkij ukrán külügyminiszter-helyettes meg is jegyezte: „Élelmiszer és gyógyszerek szállításához nincs szükség katonai menetoszlopra". Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azonban abszurdnak nevezte a vádakat és közölte, hogy Oroszország kizárólag emberiességi megfontolásokból szervezte a segélyszállítmányt.

Elemzők szerint, ha Moszkva célja nem is a közvetlen katonai beavatkozás, a humanitárius akcióval jelezni akarja a szakadároknak, hogy kész segítséget nyújtani nekik. Ilyen véleményt fogalmazott meg az RBK Daily moszkvai napilap előtt Oleh Szoszkin, egy kijevi társadalomkutató intézet igazgatója is. A politológus ugyanakkor a provokációt sem zárja ki, mondván, ha támadás érti a konvojt, az Moszkva számára okot szolgáltathat egy katonai akcióra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.