galéria megtekintése

Hangfelvétel: a Közgép támogatja a Fidesz kampányát?

Hírösszefoglalónk

Schiffer András korrupciós bűncselekmények miatt feljelentést tesz a siófoki hangfelvétel ügyében.

A nyugat.hu által nyilvánosságra hozott hangfelvételen állítólag Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere, valamint Witzmann Mihály, a siófoki választókerület fideszes jelöltje beszélget arról, hogy a Közgép beszállhat a kampányba, „mint eddig minden választásba be is szállt eddig". Schiffer András szerint a hangfelvétel, amennyiben hiteles, "az állami szintre emelt, intézményesített korrupció működését tükrözi, melyben a kormánypárt a saját érdekei szerint használja fel és mozgatja a közpénzeket".

"Ami hallható, az azt írja le, amit Magyarországon mindenki évek óta sejtett: a Közgép párttámogatással hálálhatja meg a kapott közpénzeket. A büntető törvénykönyv korrupciós bűncselekményeinek szinte mindegyike felmerül a siófoki hangfelvétellel kapcsolatban" - véli az LMP társelnöke, aki feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen vesztegetés, hivatali vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali vesztegetés elfogadása, valamint vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt.

A történet háttere egy hulladékudvar építésével függ össze a nyugat.hu szerint: a Siófok melletti Somban szelektív hulladékudvart építenek, a közbeszerzésen márciusban nyert a Sióvölgy 2013 Konzorcium, amelynek tagja a Közgép Zrt. és a Duviép 2000 Kft. A konzorcium 2,6 milliárdos árajánlatot tett. A pályázaton indult egy másik konzorcium is, az ő ajánlatuk azonban nem kapott nyilvánosságot.

 

A cikk szerint a hangfelvétel valószínűleg tavaly október 23. előtt készült, mert erről a dátumról még jövő időben beszélnek. A felvétel alapján Siófok polgármestere és fideszes képviselője már a pályázat kiírása előtt tudni vélte, hogy a munkát a Közgép nyeri majd el. A nyugat.hu közölte a hangfelvétel leiratát is:

"Állítólag Balázs Árpád (B. Á.): Van itt egy kérdés, ami lehet, hogy két héten belül eldől, lehet, hogy beszáll a kampányodba a Közgép is. A jövő héten tudunk erről beszélni, de hát azért ennek van több vonatkozása is.

Állítólag Witzmann Mihály (W.T.): Jó.

B. Á.: A miniszterelnök úr aláírta a somi ööö, hát annyit a háttérről, mert titok ugye, hát ugye, nem sokára hír lesz, ha aláírta és megjelent a Közlönyben a somi projektnek az indítását. Tehát az elindul. A legjobb ajánlatot a Közgép tette, még nincs kihirdetve, tehát...

W.M.: Akkor a tudatformázós dologra célzol, ami ... annak idején kerestél minket vele.

B. Á.: A tudatformáláson túlról, a tudatformálás most mehet, tovább, ezt vártam, hogy aláírjuk a .. Azért egy 80 milliós szerződést nem írok alá, hogy nincs támogatási szerződés. Ha a támogatási szerződés alá van írva, akkor fog menni a tudatformálás be, de azon felül a Közgép maga beszáll nekünk... Mint eddig minden választásba be is szállt eddig egyébként. Volt az egész Dél-Dunántúl, kétezer ööö...

W. M.: Ezt kivel beszélted meg?

B. Á.: A Közgéppel. A Németh Miklóssal, a Közgép vezetőjével. Nem titok, hát most mér...

W.M.: Jó, a kérdésem nem volt véletlen, nyilván, te is tudod, miért kérdeztem meg.

B. Á.: Ez most a Közgép, ez nem a tudatformálás meg nem a.., hanem a Közgép, aki dolgozik a területen. Azt mondja, hogy minden politika reklámot nem, de a Szivárvány 2 Kft. által kiadott újságban jelentet meg majd hirdetést. Tehát lesz hirdetési felület is az újságban bőven, tehát az...

W.M.: Értem.

B. Á.:... De hát egyébként nincs ebben semmi....

W.M.: Jó.

W. M.: Titok. Hát most mér? A Közgépre legfeljebb azt mondják, hogy fideszes cég. Hát most, hogy fideszes cég és egy fideszes újságot támogatott, hát olyan nagy csoda nincs benne..., hogy támogasson.

3. megszólaló: Ühüm... Abból a szempontból fontos, hogy nyilván van egy jelentős költsége egy ilyen szembesítő kampánynak, azon túl is, hogy fontos ugye, hogy tudjuk, hogy október 23–án a szociknak ez a nagy rendezvénye, és bejelentik, hogy kik a képviselőjelöltek, stb, stb. Lehet, hogy érdemes lenne azon gondolkodni, hogy ne vigyék el ők nagy csindradattával azt az egy hetet, hogy akkor be lehetne nyomni a Harangozó ellen egy anyagot. Mert akkor biztos, hogy ő sokat fog szerepelni, és akkor adjunk rá egy reakciót.

B.Á.: Szerintem a szembesítést, azt jobb, ha mi kezdjük el.

3.megszólaló: Hát azért mondom, azért mondom

B. Á.: Ugyanis onnantól kezdve minden, minden védekezés

3. megszólaló: Hát tudjuk, hogy ők okt. 23-án be fogják jelenteni, akkor 20-án nyomjunk ki egy dolgot."

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.