galéria megtekintése

Pásztor Albert indulása a Fideszt és a Jobbikot is megizzasztja

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 30. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

Pásztor Albert volt rendőrkapitány jelölésével merőben új helyzet állt elő Miskolcon: a korábban meglehetősen csekély győzelmi eséllyel kecsegtetett baloldal most úgy érezheti, mégis megragadhatja a városvezetői széket. Vagy legalábbis annak egyik lábát.

Miskolc felújított fővárosa - a baloldalt kezdte, a jobboldal fejezte be
Miskolc felújított fővárosa - a baloldalt kezdte, a jobboldal fejezte be
Vajda János / MTI

Pásztor Albert nem győzi hangsúlyozni: függetlenként indul, aki elfogadja egyes pártok és civil szervezetek – például a mögé országosan is beálló MSZP és DK, valamint a helyi Együtt-szervezet, valamint a miskolci lokálpatrióta egyesület – támogatását, de ragaszkodik az önállóságához. Polgármesteri ambícióinak bejelentése akkora vihart kavart, hogy annak szele immár az ország határain túl is érzékelhető.

Miközben a Fidesz folyamatosan azzal ostorozta az elmúlt években az ellenzéket, hogy Brüsszelbe rohangál panaszkodni és jelentgetni, most épp az ő két uniós képviselőjük, Szájer József és Gyürk András tette ugyanezt: levélben keresték meg Gianni Pittellát, az EP szociáldemokrata frakciójának vezetőjét, s a vitatott miskolci polgármesteri jelölésről is kérdezték a véleményét.

 

Ujhelyi István szocialista EP-képviselő erre úgy reagált: olyan ez, mint amikor egy óvodás bepanaszolja játszópajtását az óvó néninél.

Már a Fidesznek sem tetszik

Pásztor Albert 2009-ben azzal vált országosan ismertté, hogy egy sajtótájékoztatón azt mondta: „azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.” Az eset nagy vihart kavart. Draskovics Tibor akkori igazságügyi és rendészeti miniszter vizsgálatot rendelt el, s ennek idejére más beosztásba helyezték át a városi rendőrkapitányt. A miskolciak viszont, élükön a borsodi megyeszékhely akkori polgármesterével, a szocialista Káli Sándorral szimpátiatüntetést szerveztek, s még a fideszes Lázár János is kiállt mellette, amikor a parlamentben „nekiment” a rendészeti miniszternek, azzal vádolva, hogy a bűnelkövetők helyett a bűnüldözőket üldözi.

Pásztor Albert nagyon független, de győzelmet a baloldalnak hozna
M. Schmidt János

Most azonban mintha minderre már nem emlékeznének a jobboldalon. Ellenfélként Pásztor kemény dió, nem csoda, ha már nemcsak a politikailag korrekt közbeszédre érzékeny baloldaliak, hanem immár kormánypárti politikusok is folyamatosan támadják.

A Fidesznek addig volt kényelmes, amíg Miskolcon a baloldal csak kereste a lehetséges jelölteket. A szocialisták korábban dr. Simon Gábor jogász, önkormányzati képviselő nevét lebegtették erre a posztra: ő a baloldalon kedvelt és népszerű politikus, pechére azonban neve megegyezik Simon Gáboréval, a jelenleg házi őrizetben lévő korábbi MSZP-elnökhelyettesével, ami tovább rontotta a baloldal általános amortizációja miatt amúgy sem túl erős nyerési esélyeit.

Pásztornak kedvezett, hogy az ellenzék a politikusok helyett most inkább civil jelöltben látja a győzelem esélyét.

– A volt rendőrkapitány népszerűsége és elfogadottsága nagyon erős Miskolcon, s a „ rendpártiaknak” is garancia lehet a személye arra, hogy valóban erősödik a közbiztonság a borsodi városban. Nyugodt, visszafogott ember, baloldali és demokrata. Róla még a legádázabb ellenségei is elismerik: végtelenül tisztességes, korrumpálhatatlan. A jobboldalon is vannak hívei, akik ismerik és elismerik képességeit, eddigi munkáját, így vélhetően nemcsak a baloldali szavazók voksait nyeri el, de teret hódíthat onnan is – mondták korábban róla az általunk megkérdezett ellenzéki politikusok.

Annak idején a szocialista Káli Sándorhoz simán fel lehetett menni a hivatalba, ma viszont legalább öt „zsilipen” kell átjutnia annak, aki szóba szeretne állni választott vezetőjével

Hogy Miskolcon esélye lehet az ellenzéknek vagy az általa támogatott jelöltnek, azt az idei országgyűlési választási eredmények is erősítik. A budapesti kerületeken kívül az országban mindössze két nagyvárosban győzött egyéni körzetben szocialista jelölt az április 6-i választásokon: Szegeden és Miskolcon. Utóbbiban Varga László egy nehéz körzetben állta a sarat: a klasszikus diósgyőri munkáskerület és hajdani bányásztelepülések mellett kertvárosi övezetek, valamint Miskolctapolca is idetartozik.

Kriza Ákos kevés embert enged magához közel - itt éppen Balog Zoltán minisztert
Kriza Ákos kevés embert enged magához közel - itt éppen Balog Zoltán minisztert
Marjai János / MTI

Miskolcon mindkét országos választókerületben szoros volt a küzdelem a Fidesz, az Összefogás és a Jobbik jelöltjei között, olyannyira, hogy az 1-es számú körzetben ez utóbbi meg is előzte a baloldalt.

A jelenlegi fideszes polgármestert, Kriza Ákost nemcsak ellenfelei, de még a pártjával amúgy szimpatizálók sem tartják túl karakteres személyiségnek. Szemére vetik, hogy regnálása alatt a város cégeinél nagy volt a fluktuáció, s a vezetői posztok egy részét hajdani nagyváradi barátaival, iskolatársaival töltötte fel.

Sokak szerint orvosi múltja miatt – hosszú ideig háziorvosként, majd a MÁV-rendelőintézet vezetőjeként dolgozott – megszokta az egyszemélyi irányítást, az egyedüli döntést. Mindez az ellenzéki képviselők szerint abból is kitűnik, hogy regnálása alatt számos olyan határozatot hoztak, amely korlátozza a képviselők napirendi hozzászólási lehetőségeit. – Annak idején a szocialista Káli Sándorhoz simán fel lehetett menni a hivatalba, ma viszont legalább öt „zsilipen” kell átjutnia annak, aki szóba szeretne állni választott vezetőjével – fogalmazta meg a „demokráciaérzeti” különbségeket az egyik ellenzéki képviselő.

Az is a baloldal malmára hajthatja a vizet, hogy az elmúlt négy évben a fideszes ígéretek ellenére nem történt látványos fejlődés a borsodi megyeszékhelyen: amit avattak, annak jó részét az előző, szocialista városvezetés készítette elő, pályázta meg, teremtette meg rá a pénzügyi fedezetet. Ilyen beruházás volt a nagyszabású villamosfejlesztés, a diósgyőri vár vagy épp a lillafüredi függőkert felújítása.

A Fidesznek kedvezhet viszont Miskolc választókerületi térképének újrarajzolása, amelyet – ellenzéki forrásaink szerint – még az elmúlt hónapokban is „csiszolgattak, satírozgattak”, csakhogy a jobboldal számára kedvezőbb legyen a lakossági összetétel.

A Jobbik jelöltje már származásával hozakodik elő, hogy érdekes maradjon
A Jobbik jelöltje már származásával hozakodik elő, hogy érdekes maradjon
Vajda János / MTI

Négy éve nagy felzúdulást keltett, amikor kiderült: Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő is tagja volt annak a „teamnek”, amelyik a megyei főjegyzővel közösen újrarajzolta a miskolci választókerületeket, s klasszikusan baloldalinak számító körzeteket vegyített össze kertvárosi „úri negyedekkel”. Tény viszont, hogy még ilyen körülmények között is rendkívül szorosak voltak az eredmények 2010-ben egy-egy választókerületben: akadt, ahol csak egy-két százalékos előnnyel futott be végül a jobboldali jelölt. A borsodi városban jóval az országos átlag alatt teljesített idén áprilisban a Fidesz, s ez is azt üzeni az ellenzéknek: nincs reménytelen körzet, és semmi sem lehetetlen.

Kérdés, mennyire befolyásolja a „meccset” a Jobbik, amely a miskolci városvezetői posztra azt a Jakab Pétert jelöli, aki a nagy nyilvánosság előtt nemrégiben jelentette be: zsidó felmenői is vannak. A történelemtanár-önkormányzati képviselő szerint azonban épp ez a tény igazolja, hogy a „származás se előnyt, se hátrányt nem fog jelenteni a Jobbik vezette Miskolcon”.

Az ő helyzetét sem könnyíti meg Pásztor Albert indulása: a rendpártiság, a rendteremtés retorikája sokkal hitelesebb lehet a volt rendőrkapitány szájából. Emiatt a Jobbiknak – amelynek népszerűsége az elszegényedett észak-magyarországi régióban az utóbbi években folyamatosan nőtt – Miskolcon vélhetően új jelszavakat és jelmondatokat kellene találnia az esetleges győzelemhez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.