galéria megtekintése

Kétharmados győzelem a hitközségben

2 komment


Czene Gábor

Újra Heisler Andrást választották elnökké vasárnap a Mazsihisz tisztújító közgyűlésén. Meglepően sima ügy volt. Arra még Heisler sem számított, hogy kétharmados győzelmet arat egyetlen kihívójával, a debreceni Horovitz Tamással szemben.

A közgyűlés elején az elnöki pulpitusról hiába kérte Heisler András a küldötteket, hogy üljenek le, a hátsó sorokból ingerülten kiabáltak vissza: „Leülnénk, de nincs hova!" Nagy erőkkel pótszékek érkeztek, de a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) Síp utcai székházának nagytermében többeknek így is csak állóhely jutott. A szervezők ámuldoztak: ilyen sokan még sosem voltak közgyűlésen.

Az elmúlt hetekben és hónapokban a sajtóban ment az üzengetés, belső levelezőlistákon a becsületsértés határát súroló vádaskodás folyt, álnéven írt e-mailek terjedtek. Markovics Zsolt szegedi főrabbi erre utalt, amikor rendhagyó nyitó imájában tiltakozott a korábban soha nem tapasztalt lejárató kampány, a magánélet szentségét sem tisztelő indulatok miatt.

A közgyűlés leszavazta a zárt ülés elrendeléséről szóló javaslatot, majd az elnökjelöltek bemutatkozása következett. Feldmájer Péter és Weisz Péter nem vállalta a jelölést, ketten maradtak a porondon: Heisler András, a Mazsihisz addigi elnöke és Horovitz Tamás, a debreceni hitközség vezetője.

 

Horovitz színes, elegáns kivitelű szóróanyaggal készült. Ebben azt írta, hogy az elnökválasztás tétje: valódi, erős érdekképviseleti szervezet lesz-e a Mazsihisz, vagy továbbra is egy gyenge kirakatszervezet, amely erőtlen, öncélú és uralkodó. A jó fideszes kapcsolatokkal rendelkező Horovitz Tamás bemutatkozó beszédének és programjának kulcsszava a „megújulás" volt, Heisler Andrásé pedig a „függetlenség". Heisler úgy vélte, hogy a Horovitz által megjelenített stratégia megint „alattvalói státuszba" taszítja a Mazsihiszt.

Heisler Andrást is meglepte az eredmény
Heisler Andrást is meglepte az eredmény
Veres Viktor

A küldöttek hozzászólásai alapján Heisler Andrást azok támogatták, akik egyetértettek az emlékezetpolitikai vitákban képviselt kemény hitközségi állásponttal, míg Horovitz Tamást azok, akik kevesebb konfliktust vállalnának a hatalommal. Zárszavában Heisler áttörésként értékelte, hogy a Mazsihisznek sikerült elnyernie a zsidó értelmiség szimpátiáját, Horovitz főként a Debrecenben elért eredményekkel büszkélkedett.

Bár a közgyűlés kezdetén a két jelölt nagyjából egyforma tapsot kapott, a közhangulat aztán érezhetően Heisler András javára változott. A folyosón hallott vélekedések szerint a Horovitz mellett kiálló küldöttek felszólalásai inkább ellenhatást értek el.
Ezzel együtt a legtöbben szoros küzdelmet vártak. Nem így lett.

Heisler András végül a szavazatok kétharmadát megszerezve 78–37-re győzött Horovitz Tamás ellen.

Jó jel, hogy a küldöttek ilyen nagy arányban támogatják a Mazsihisz függetlenségét – értékelte az eredményt az újjáválasztott elnök. A különbség Heisler Andrást is meglepte: arra számított, hogy néhány szavazat fog dönteni.

Előzőleg Konrád György író lapunkban bejelentette, hogy Heisler győzelme esetén belép a Mazsihiszbe, pontosabban a Frankel Leó úti körzetbe, ahol a „fiatal és szimpatikus" Verő Tamás a rabbi. Az elnökválasztás után Verő Tamás kérdésünkre elmondta: ahogy másokat, Konrád Györgyöt is szeretettel várják.

A küldöttek többek között az ügyvezető igazgató kilétéről is döntöttek, de ez a választás kevés izgalmat tartogatott: a posztért egyedüliként Kunos Péter indult. Kiss Henriett személyében ugyanakkor a Mazsihisz történetében először nőt választottak alelnökké. Kiss Henriett egyébként a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola szervezési igazgatóhelyettese.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.