galéria megtekintése

„Elvették a földet, éhen döglenek az állataink”

12 komment

K. Zs.

A hajdú-bihari gazdák nem tudják, hol fognak legeltetni mintegy 40 ezer juhot és szarvasmarhát, az állattartók azt mondják, az állatok éhen fognak dögleni. De egyesek fölajánlanák a jószágot a kormánynak is – ha már kisemmizte őket. 

Legelő nélkül maradt állattartók tartottak ma sajtótájékoztatót a Hajdú-Bihar megyei Váncsod község határában, hogy felhívják a figyelmet arra: elérkezett a tavaszi kihajtás ideje, de a botrányos földhaszonbérlet-pályázatok miatt nagyon sok gazda olyan kilátástalan helyzetbe került, hogy nincs hová kihajtaniuk több tízezer állatot. 

A helyieken kívül jelen voltak hortobágyi, furtai, zsákai, mezőpeterdi és derecskei gazdák is. Közülük Rezes Gábor gazda azt mondta: Hajdú-Biharban 35 ezer juhnak és 4-5 ezer szarvasmarhának nem jutott legelő.

Fábián József váncsodi állattartó hatszázötven anyajuh sorsát nem tudja megoldani: az állatok hodályban vannak, holott már legelőn kellene lenniük. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a jószággal, Fábián azt mondta:

 

- Nem tudjuk. Zárjuk be őket, és dögöljenek meg éhen? De felajánlhatom a kormánynak is: csináljon velük valamit, ha már a bérleményemet elvették tőlem.

Kihúzták az állatok alól a talajt
Kihúzták az állatok alól a talajt
Konyhás István

Mint ismert, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) által lebonyolított pályázaton a helyi gazdák szerint súlyos visszaélések történtek, több településen elvitték a földet a helybéliek elől az "idegenek", holott a kormányzat azt ígérte, hogy a helyben lakó családi vállalkozások előnyt élveznek.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a kormányfő utasítására lefolytatott egy vizsgálatot, ennek alapján az agrártárca módosította a földbérletek pályázati eljárását, a HNP-nek pedig legalább 14 földbérleti szerződést fel kell bontania.

A nemzeti parkokra nincs szüksége a kormánynak, a földjüket viszont elveszi – ezt tartalmazza az állami földek kezeléséről szóló törvényjavaslat. A védett földek a földmutyiban kulcsszerepet játszó Nemzeti Földalapkezelőhöz kerülnek. Tovább a teljes cikkre: >>>

Az MTI tudósítása szerint az agrártárca illetékes államtitkára, Nagy István kiemelte: a Kehi-vizsgálat eredményeként nem született büntetőfeljelentés, és polgári per indítását sem kezdeményezték, mivel korrupció gyanúja fel sem merült a HNP igazgatóság földhaszonbérleti szerződések megkötésére irányuló pályázati eljárásai kapcsán. 

A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósága másfél év alatt négy pályázati eljárási ütemben oldotta meg közel 66 ezer hektárnyi termőföld haszonbérbe adását. Az összes terület 65 780 hektár volt, a birtoktestek száma 565, átlagméretük 116 hektár. A pályázatra 2323 beadvány érkezett, közülük 2095 volt érvényes. A megkötött szerződések száma 762 volt.

A Kehi által vizsgált pályázatok mintegy húsz százalékánál szabálytalanságok történhettek. A csalódott gazdák arra gyanakodnak, hogy jól szervezett csalássorozat történhetett: egy beazonosítható baráti kör előre leosztott magának bizonyos területeket. 

A mai váncsodi sajtótájékoztatón elhangzott: a gazdák nem akarják annyiban hagyni, hogy kisemmizték őket, de azt is tudják, nem sok jóra számíthatnak. 

- Meg kell próbálni túlélni ezt a csapást is

- mondta az egyik gazda -, aztán úgyis az lesz, ami lenni szokott: egyesek belehalnak, mások meg túlélik. Mindig ez van a parasztsággal.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.