galéria megtekintése

Az egyszerűbbeknek bojkott, az értelmiségnek érvénytelen voks - Gyurcsány célzott tanácsokkal rúgta be a népszavazási kampányt

54 komment


Kálmán T. Attila

Gyurcsány Ferenc nyilvános fogadóórájával rúgta be a DK a népszavazási kampányát. A pártelnök elmondta híveinek, mit csináljanak október 2-án és közös képhez is szívesen pózolt.

„Ilyen egy megközelíthető elnök, ő nem veszi magát körbe harminc TEK-essel!" – lelkendezett egy idősebb hölgy DK-s esőkabátban Gyurcsány Ferenc fogadóóráján több másik szimpatizáns gyűrűjében. A DK-elnök erre még rá is tromfolt:

„Hozzád majd lejövök külön, Ibolyám!"

– szólt le a két lépcsőfok magas pulpitusról egy tolókocsis nőnek, aki egyébként nem tudott volna négyszemközt beszélni a volt miniszterelnökkel.

 

Gyurcsány körülbelül 100-150 embernek tartott fogadóórát a Nyugati téren, így indította útjára a DK népszavazási kampányát, amelynek az a szlogenje, hogy Maradj otthon, maradj Európában! Viszont mégsem elég csak otthon maradniuk a DK-soknak, hanem az országban 1700 standnál várják őket Gyurcsányék, hogy írjanak nekik alá, akik ellenzik Magyarország kivezetését az Európai Unióból. A Demokratikus Koalíció célja az, hogy végül érvénytelen legyen az október 2-i népszavazás, a DK-sok szerint mindegy, hogy ezt bojkottal, vagy érvénytelen szavazattal érik el.


Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Több embert megkérdeztem, miről beszélgettek Gyurcsánnyal, és azt derült ki, a legtöbben pont arról faggatták a pártelnököt, mit csináljanak a népszavazáson. Egy házaspárnak – elmondásuk szerint – úgy érvelt Gyurcsány, hogy

azért a bojkottot propagálja, mert azt „az egyszerűbb emberek jobban megértik", míg az érvénytelen szavazás inkább az értelmiségieknek érthető.

„Én érvénytelenül fogok szavazni, mert az egy fokkal jobban fejezi ki ugyanazt" – érvelt a feleség, mire a férj megváltoztatta korábbi álláspontját, miszerint ő inkább otthon maradna: „A családi béke nagyon fontos ilyen kiélezett politikai helyzetben is" – mondta.

A közönségben egyébként szokás szerint inkább az idősebb korosztály képviseltette magát, amin többen sajnálkoztak is, azonban voltak egészen fiatal érdeklődők is. A legnagyobb tapsot két fiatal fiú kapta, ők széles vigyorral karolták át két oldalról Gyurcsányt egy szelfi erejéig. „A Facebookon láttuk az eseményt, azért jöttünk ki, mert ő mégis csak egy ikonikus figura" – mondta egyikük. A srácok amúgy azt mondták, sokszor nem értenek egyet azzal, amit a DK-elnök mond, de a stílusát szeretik, szerintük több ilyen politikusra lenne szükség. A fiúk azt is elmesélték, hogy amikor Gyurcsányt a bevándorlásról kérdezték, ő azt mondta, a barátoknak is segítünk, ezért kell a menekülteknek is. Kettejük közül egyébként csak az idősebbik fiú múlt el 18, ő érvénytelenül fog szavazni október 2-án, egyrészt mert szimpatizál az Magyar Kétfarkú Kutyapárttal, másrészt mert „szánalmasnak tarja Orbán gyűlöletpolitikáját."


Fotó: Földi Imre / Népszabadság

A pártelnök egyébként nemcsak osztott, hanem kapott is tanácsokat. „Megmondtam neki mit kellene csinálnia Kerék-Bárczy Szabolccsal!" – mondta egy villogó szemű nyugdíjas nő, de elsietett, mielőtt arra kérhettem volna, részletezze milyen szigorú intézkedést javasolt a pártból kiugró renegáttal szemben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.