– Saját pártjukkal? – próbálkoztam tovább.
– Azzal is.
– Mert már nem maguk döntenek?
– Nem mondok többet.
Az előbbiekből kihallható volt a fegyelmezettség, a belenyugvás, de akár a sértettség is. Figyelve az érkező ex-képviselők elejtett szavait, mindhárom feltételezésre kaptunk adalékot. Volt, aki nem titkolta, hogy csalódott a mostani pártvezetésben a választási eredmény és a személyes mellőzöttség miatt, de összességében azért nem a csalódottság határozta meg a partira készülők kedélyét, hanem valamiféle megkönnyebbülés. Annak ellenére, hogy többeknek van oka aggódva gondolni a jövőre. A 2002-t követően háromféle minisztériumot is irányító Lamperth Mónika például bevallotta, hogy nem lesz könnyű megélhetést biztosító állást találnia, a jogász végzettségű politikus jelenleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a Helyi önkormányzatok című tantárgyat oktatja, s óraadóként a jövedelme alatta van a minimálbérnek.
Steiner Pálnak nem kell aggódnia. A 61 éves jogásznak prosperáló ügyvédi irodája van a fővárosban, eddig „csak" irányította, mostantól prókátorkodhat is. Kicsit beszélgettünk az iroda profiljáról, s máris beletévedtünk a devizahitelek megoldatlan dolgába.
– Ha annak idején a bankok nem közjegyzőkre bízták volna a devizahiteleket, hanem hagyják, hogy az ügyfelek ügyvédet hozzanak, akkor nincs ennyi bedőlt hitel – vélte Steiner. – De a bankok nem engedték, hogy a leendő adósokat ügyvéd képviselje, ha valaki ezt kérte, annak nem ajánlottak hitelt. Az ügyvéd felvilágosította volna az ügyfeleket a vállalt kockázatról, a közjegyzőknek ez nem volt dolguk.
|
| Nem, nem, nem Fotó: Csortos Szabolcs |
Megjegyeztem, hogy az MSZP nem sokat tett a bankok megfékezéséért. A Fidesz bankellenes lépései és főleg frazeológiája sok szavazatot hozott. Ezt a szeniorok nem vitatták, ám megemlítették, hogy a Fidesz sem tett igazán érdemit a megrokkant hitelesekért. Ugyanakkor az adósok azért kerültek vészhelyzetbe, mert elszállt a forint.
– Az ingadozó forint sokaknak extrajövedelmet hoz – fordított a szón Baja. – Aki jókor vesz vagy ad el forintot devizáért, az nagy pénzt vág zsebre. Néha az az érzésem, hogy akik ezt megteszik, azok tudják, hogy mit lép majd a kormány, s az miképp hat az árfolyamokra.
– Ha ez igaz, akkor bennfentes kereskedelem, vagyis bűncselekmény történik – meditáltam.
– Az – bólintott rá Baja –, nem csodálkoznék, ha ez történne, de akkor sem, ha mégsem, és csak a kormány dilettáns devizapolitikája okozná a hiteleseknek a kárt.
– A mostani kormánypártok minden hibát önökre hárítanak ez ügyben is, és ezt a választók többsége elhiszi – provokáltam a partira készülőket.
– Ez sem megy örökké – prognosztizálta Szabó Imre, aki 2008-tól a környezetvédelmi tárcát irányította. – Egyszer csak már nem lehet „emútt nyócévezni". Ebben a ciklusban eljön az igazság pillanata. Talán már a 2015-ös költségvetéskor olyan lépésekre kényszerül a kormány, hogy mindenki számára világos lesz a Fidesz elhibázott gazdaságpolitikája.
Szekeres Imre is megérkezett. Steiner szóba hozta, miképp zajlott első találkozásuk, amikor Szekeres 1994-ben frakcióvezető volt: – Negyedórát késtem, elnézést kértem, mire Imre azt mondta, ne kérj elnézést, magadtól loptad el azt a tizenöt percet. Én csak nyeltem, hogy „micsoda hólyag!".
– Kétszázkilenc tagú frakciónk volt, ráadásul egy Hornnal – reagált Szekeres ambivalensen –, ott szükség volt szervezettségre.
Steiner „lapozott": – Amikor bevonultunk a parlament alakuló ülésére, Toller Laci jött mellettem (Pécs volt polgármestere és képviselője, aki közúti baleset következtében hunyt el – a szerk.). Egy nő odajött, és eltorzult arccal üvöltötte Laci fülébe: mocskos kommunisták. Mire Laci odafordult hozzám: Öcsi, te vagy a pesti, mégis engem ismernek fel, hogy van ez?
– Sokszor gondolok arra – sóhajtott Szekeres –, hogy Lacit talán visszatarthattam volna a balesettől. Szólt, hogy este hazamegy Pécsre, de holnap hajnalban már itt van. Én mondtam neki, hogy ne menjen, felesleges egy éjszakára hazamennie. De úgy érezte, mennie kell, nem sokkal korábban született egy fia, nyilván azért is ment.
Jött Puch, és elvitte csapatát.
– Benézhetünk a beszélgetésre? – alkudoztam a „kiugrott pártkamarással".
– Nem, nem, nem!
– A fotós se mehet be kattintani?
– Az se! Ez búcsúparti, nem politika...Nem, nem nem!
