galéria megtekintése

Még lehet fokozni a zűrzavart a holokauszt emlékközpontban

3 komment


Czene Gábor
NOL

Szakály Sándor történész, a Veritas intézet főigazgatója nem tud arról, hogy a Páva utcai emlékközpont felbontaná a két intézmény között létrejött együttműködési megállapodást.

Pár hete nagy feltűnést keltett, hogy Haraszti György, a Páva utcai központot működtető közalapítvány kuratóriumi elnöke szerződést kötött a Veritas Történetkutató Intézet vezetőjével. Szakály Sándor ugyanis korábban idegenrendészeti eljárásnak minősítette a Kamenyec-Podolszkijba történt 1941-es deportálást. A kijelentés széles körben tiltakozást váltott ki, a Mazsihisz a főigazgató menesztését követelte.

Kiderült, hogy a Haraszti György által aláírt megállapodásról Szita Szabolcs, az emlékközpont igazgatója és a közalapítvány kuratóriuma is csak utólag értesült. Heisler András, a Mazsihisz elnöke megdöbbenéssel fogadta a hírt, és azonnal kilátásba helyezte, hogy a történtek nem maradnak következmények nélkül. Haraszti György tanszékvezetői állást is betöltött a Mazsihisz egyik intézményé­ben, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen (OR-ZSE). Kevéssel később jött a bejelentés, hogy Haraszti leköszön egyetemi tisztségeiről.

 

A Népszava információi szerint Haraszti György – aki a miniszterelnök felkérésére az emlékközpont igazgatójává avanzsált – azonnali hatállyal felbontja a Veritas intézettel kötött megállapodást, amelyet figyelmetlenségből, „véletlenül" írt alá. A lapértesülés szerint a szerződést a központ igazgatóhelyettese terjesztette elő, az a Botos János, aki – miután a Páva utcában lejárt a mandátuma – a Veritas intézettől kapott megbízatást.

Kurucz Árpád / Népszabadság

Botos Jánost nem tudtuk elérni. A Páva utcai emlékközpont kommunikációs munkatársa nem erősítette meg sem a szerződés felmondásáról szóló információt, sem azt, hogy Haraszti a miniszterelnök felkérésére igazgatóként vezetné az intézményt. (Tegyük hozzá: a posztra elméletileg pályázatot kell kiírni, de az unortodox eljárásokat kedvelő kormányzat eddig is számos jelét adta annak, hogy nem ragaszkodik mereven a formaságokhoz.)

A mandátuma egyébiránt nemcsak Botosnak járt le, hanem az időközben távozó Szita Szabolcs igazgatónak és a közalapítvány kuratóriumának, valamint a kuratórium elnökének, Haraszti Györgynek is. Utóbbi azonban még mindig kuratóriumi elnökként szerepel a Páva utcai központ honlapján. Minderre leginkább Haraszti György adhatna magyarázatot, de őt ezúttal sem sikerült megszólaltatnunk.

Szakály Sándor ugyanakkor kérdésünkre elmondta, hogy se Haraszti Györgytől, se mástól nem kapott semmiféle értesítést az együttműködési megállapodás felmondásáról. A Veritas főigazgatójaként ő gyakorolja a munkáltatói jogokat, de arról sincs tudomása, hogy az általa vezetett intézet alkalmazná Botos Jánost, a volt Páva utcai igazgatóhelyettest, vagy megbízást adott volna neki.

Megkérdeztük Schőner Alfrédot, az OR-ZSE rektorát, hogy mivel indokolta Haraszti György a Veritas intézettel kötött megállapodást. A rektor pontosan emlékszik rá, hogy az üggyel foglalkozó egyetemi tanácsi ülésen, amelyen a Mazsihisz elnöke is részt vett, Haraszti azzal érvelt: „elé tették" a szóban forgó szerződést. Egyéb részletekről Schőner Alfréd nem kívánt beszámolni, csak annyit jegyzett meg, hogy „forró hangulatú" ülés volt.

Ami tény: ezt követően jelent meg az OR-ZSE közleménye, mely szerint az egyetemi tanács „megtárgyalta és nem értett egyet" Haraszti György tanszékvezető egyetemi tanár azon cselekedetével, hogy a Mazsihisz közgyűlési határozatának szellemiségét figyelmen kívül hagyva együttműködési szerződést írt alá a Veritas intézettel. A tanév végén Haraszti György „lemond vezetői tisztségeiről" az egyetemen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.