galéria megtekintése

Érik az újabb dinnyekartell

3 komment


Batka Zoltán
NOL

Jövő kedden az agrártárca épületében egyeztetnek az érintettek az idei szezonról.

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jövő kedden sajtótájékoztatót tart arról, hogy a tisztességtelen verseny hogyan torzítja a fogyasztói árakat, egy sarokkal odébb, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) épületében Budai Gyula parlamenti államtitkár „a dinnyepiac aktuális problémáit" tekinti át az érintettekkel. A Népszabadság infor­má­ció­ja szerint a megbeszélésre a nagy áruházláncok vezetői mellett a dinnyetermesztők képviselői, köztük a Fidesz „dinnyefrakció" két országgyűlési képviselője, Pócs János és Simonka György, továbbá Czerván György államtitkár és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara (NAK) elnöke, ugyancsak kormánypárti képviselő, valamint Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke kapott meghívást. Nem várják viszont a találkozóra a GVH munkatársait. Nem véletlenül: korábban egy hasonló megbeszélés után a versenyhivatal az érintettek zöme ellen kartell gyanújával eljárást indított.

Budai Gyula tavaly egy CBA-áruházban népszerűsítette a magyar görögöt
Budai Gyula tavaly egy CBA-áruházban népszerűsítette a magyar görögöt
Teknős Miklós / Népszabadság

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Budai Gyula két éve a Váci úti Tesco áruházban jelentette be, hogy az agrártárca bábáskodásával megegyezés született: a nagy áruházláncok vállalták, hogy a dinnyeszezon ideje alatt nem importálnak külföldi terményt, illetve „méltányos" árat kínálnak a magyar dinnyéért. A vásárlókat ugyanakkor kihagyták a megegyezésből, így ők fizethették a kialkudott és az akkori tényleges piaci ár közti, kilónkénti harmincforintos különbözetet.

 

Csakhogy a Vidékfejlesztési Minisztérium „elfelejtett" egyeztetni a GVH-val, és a versenyhivatal csak a sajtóból értesült az állami dinnyekartellről. Bár a megállapodásban résztvevők azóta is tagadják (ami egyébként a sajtótájékoztatón nyilvánosan is elhangzott), hogy a láncok és a termelők megállapodtak az árakról, ám a GVH nem hitt az utólagos magyarázkodásnak, és néhány nappal az akció bejelentése után eljárást indított a résztvevőkkel szemben. Mivel a megállapodás tényét nagy sajtófigyelem közepette jelentették be a résztvevők, így a GVH-nak vélhetőleg nem kellett volna sokat vesződnie a bizonyítással. A megállapodásban kényszeredetten részt vevő kereskedőláncokra így alsó hangon százmillió forintos kartellbírság várt, de ugyancsak büntetést kapott volna a Simonka György fideszes honatya által vezette Magyar Dinnye Szövetség is. (Budai Gyula és Fazekas Sándor állami szereplők, így velük szemben nem indult eljárás.)

Válaszul a fideszes kétharmad 2012 őszén megszavazta a versenytörvény módosítását, amellyel az agrárminiszter beleegyezéséhez kötötték, hogy a GVH indíthat-e eljárást agrárkartellek esetében. Hogy a kormánytöbbség akaratát senki se érthesse félre, a javaslatot a dinnye exportőr fideszes képviselő, Pócs János nyújtotta be. Mivel a törvény visszamenőleges hatállyal változott, így a GVH kénytelen volt ejteni az ügyet.

Ezt követően 2013 nyarán is volt dinnyés egyeztetés a minisztériumban, ám ekkor – lapunk informá­ciói szerint – nem kerültek szóba az árak, mivel a kereskedőláncok kijelentették, hogy felállnak az asztaltól, ha az árakról szó esik. A kormányoldal ezért mindössze arra kérte az áruházak képviselőit, hogy a szezonban csak magyar dinnyét áruljanak. (A Hír Tv-nek akkor nyilatkozó Budai Gyula szerint a versenyhivatalt is meghívták, ám a GVH nem fogadta el az invitálást. )

A GVH presztízsét súlyosan megtépázta a versenytörvény módosítása, amely miatt azóta több más agrárkartell ügyében is csendben maradt a hatóság. Azzal ugyanis, hogy a mindenkori agrárminiszter bármikor leállíthat egy GVH-vizsgálatot, súlytalanná vált a hivatal tevékenysége ezen a területen. Versenyjo­gászok már 2012 őszén borítékolták, hogy a döntés súlyosan sérti az uniós jogot. Brüsszel 2013 őszén előbb felszólító levelet, majd nemrég kötelezettségszegési eljárás keretében már úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött Budapestre az ügyben.

A jövő hét keddi megbeszéléssel kapcsolatban kerestük a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztályát, ahol ugyan megerősítették a tervezett találkozó tényét, ám egyebekben nem kommentálták értesüléseinket.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.