galéria megtekintése

Pénzhiány miatt lefújták a nagy-nagy romatüntetést

6 komment


Czene Gábor

A romák felzárkóztatására szánt pénzek elherdálása, a korrupció és Farkas Flórián ellen tiltakozva hirdetett nagyszabású demonstrációt az ORÖ (Országos Roma Önkormányzat) két ellenzéki képviselője, Lakatos Oszkár és Vajda László. A szervezők több ezer résztvevővel kalkuláltak. Csak éppen mostanra kiderült, hogy az egészből nem lesz semmi.

Minden megyében elkezdődött a szervezés. Ilyen még nem volt, az integrációra szánt milliárdok eltüntetése miatt fideszesek is tiltakozni fognak a fideszes miniszterelnöki biztos, Farkas Flórián ­ellen – lapunknak nyilatkozva így harangozta be a demonstrációt néhány hete Lakatos Oszkár, aki nem csupán az ORÖ-nek, a Fidesznek is tagja. Lakatos aztán a Kossuth téren, Vajda Lászlóval közösen bejelentette, hogy a korrupció ellen tüntető tömeg a Miniszterelnökségtől az Emberi Erőforrások Minisztériumához vonul majd május 7-én, szombaton.

Az ellentáborban keltett is némi riadalmat a bejelentés. Az ORÖ – a kormánypropagandában már megszokott elemek felhasználásával – elhatárolódott a kezdeményezéstől. Az országos önkormányzat közleménye szerint a készülő demonstrációt a „magyar belpolitikát befolyásolni kívánó külföldi magánszemélyek által fenntartott alapítványok és magyar ellenzéki pártok” finanszírozzák, a tüntetés „valódi célja a roma közösség és a többségi társadalom szembeállítása, a közrend megzavarása”.

 

Kétségtelen: Farkas Flórián pozícióját tovább gyengítette volna, ha sikerül összehozni a romák ezreit megmozgató tiltakozást. Az aggodalom azonban fölösleges volt. Vajda László lapunknak elmondta, hogy „bizonytalan időre elhalasztják” a demonstrációt.

Lakatos Oszkár
Lakatos Oszkár
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Vajda teljesen valótlannak minősítette a vádat, hogy különféle alapítványok és ellenzéki pártok támogatását élvezték volna. Hisz az egyik ok, amiért nem tartják meg a tüntetést, pontosan a pénzhiány. Az ország távoli vidékeiről induló buszok bérlése akár több százezer forintba is kerülhet, az emberek képtelenek ennyi pénzt összedobni.

A Budapesten és a főváros környékén lévő roma önkormányzatok vezetőinek jelentős része elméletileg egyetértett a kezdeményezéssel – állította Vajda –, de úgy vélték, előbb belső egyeztetéseken kellene megtárgyalni, melyek a magyarországi cigányság problémái. Bár a magunk részéről az okfejtést nem igazán tudtuk értelmezni, a lényeg az: nem lesz demonstráció.

Tavaly ilyenkor egy másik hasonló kísérlet is kudarcba fulladt. Akkor Bangó Attila Indián roma aktivista szervezett – szintén a Kossuth térre, szintén Farkas Flórián és a korrupció ellen – „össznemzeti cigány tüntetést”. Az LMP-s szimpatizánsokkal együtt is csak néhány tucatnyian lézengtek a Parlamentnél. A beszédek után a résztvevők az ORÖ, majd a Fidesz székházához mentek volna, ám a megjelentek alacsony száma miatt a vonulás végül elmaradt.

Visszatérhet-e Farkas Flórián?

Farkas Félix parlamenti szószóló, az Országgyűlés nemzetiségi bizottságának alelnöke „nemzeti konzultációt” hirdetett a romák körében: javaslatokat vár a nemzetiségi törvény módosítására. A RomNet információi szerint a törvénymódosítás valójában azt a célt szolgálná, hogy Farkas Flórián – a jelenleg meglévő összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatásával – parlamenti és kormányfői megbízatása mellett ismét irányíthassa az ORÖ-t. Farkas Félix ugyanakkor a RomNetnek nyilatkozva képtelenségnek nevezte, hogy az „összeférhetetlenségi kiiktatással” kapcsolatban törvénymódosítást kezdeményezne, vagy erről egyeztetéseket folytatna. (Munkatársunktól)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.