galéria megtekintése

Előzetes letartóztatásba helyezték Simon Gábort

30 komment

Rab László

Előzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán.

Móricz Simon / Népszabadság
 

Az MSZP volt elnökhelyettesét költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 30 napra rendelte el Simon Gábor előzetes letartóztatását.

 

Simon Gábor ügyvédje, Nagy István szabadlábon hagyást és házi őrizetet kért, amelyet azonban a bíróság elutasított.

Az elutasítás indoklása szerint fennáll a szökés és elrejtőzés, a bizonyítás sikerének meghiúsítása, illetve a bűnismétlés veszélye.

A kényszerintézkedés ellen Simon Gábor és ügyvédje is fellebbezést jelentett be, az ügyben a Fővárosi Törvényszék hozza meg a döntést.

A tárgyalást filmbe illő tévés üldözési jelenetek kísérték

– A bíróság megállapította, hogy Simonnal szemben fennáll az alapos gyanú – mondta a tárgyalást követően Póta Péter törvényszéki sajtószóvivő. Hozzátette: a döntést sem a gyanúsított, sem ügyvédje nem fogadta el, másodfokon a Fővárosi Törvényszék fog dönteni.

A szerdai tárgyalást filmbe illő tévés üldözési jelenetek kísérték. Simont kilenc órakor vezették be rabláncon a tárgyalóterembe, és jó másfél óra múlva vezették el a tartózkodóba.

Fotósok és tévések hada rohanta meg a volt politikust, aki reggel jellegzetes baseballsapkájában tűnt föl a Zárt terület feliratú ajtó mögött.

Amikor az ítélethozatalra visszakísérték, már nem volt rajta sapka, mosolygott is keveset, amikor az újságírók kérdésekkel próbálták bombázni.

"Honnan van a pénz, Simon úr?", illetve "Kié volt a pénz?" – ilyen kérdések hangoztak el. Sem a gyanúsított, sem védője nem reagált érdemben, a kérdéseket elhárították.

Simon Gábor, aki egykor államtitkár is volt, a Magyar Nemzet közlése szerint 2008 januárjában nyitott Bécsben értékpapírszámlákat, amelyeken félmillió eurót és csaknem kétszázezer dollárt helyezett el.

Ezeket az összegeket később bankbetétekbe és értékpapírokba fektette, a számla egyenlege tavaly októberben elérte a hétszázhetvenezer eurót, ami nagyjából negyedmilliárd forintot jelent.

Simon ezeket a megtakarításait nem tüntette fel egyetlen vagyonbevallásában sem. A nyomozás során fény derült újabb ügyeire is.

Simon Gábor egy hamis bissau-guineai (Gabriel Derdák nevére kiállított) útlevelet szerzett, majd egy ismerős közvetítésével a hamis útlevél felhasználásával egy magyar bankban 250 ezer eurót helyezett el.

Tízmilliók a házi széfben

"A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas" – közölte az ügyészség.

Simon kapcsolata, az Interpol által egy panamai csalás miatt körözött Welsz Tamás lakásán olyan papírokat is találtak, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek.

A dokumentumok szerint a bécsi számlán található pénzt, amelyet Simon a botrány kirobbanása után leadott, módosított vagyonnyilatkozatában sem tüntetett fel mint sajátját, uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni.

A széfből a hamis dokumentumok mellett több tízmillió forint értékű pénzkötegek is előkerültek. A Magyar Nemzet legfrissebb értesülése szerint Simon azt vallotta február 18-án, hogy vagyonkezelés céljából került a birtokába az osztrák Volksbankban tárolt 577 ezer euró és 163 ezer dollár.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.