Az írás a Népszabadság
2014. 03. 12. számában
jelent meg.
A napokban fölelevenedett a kérdés, seggnyaló-e G. Fodor Gábor, vagy sem. Azért, mert G. Fodor közreműködésével berobbantották a kampányba Zuschlag súlyosan terhelő állításait.
Azzal ápolták a rossz lelkiismeretüket, hogy idegen zsoldba hazudták azokat, akiknek volt erejük kilépni a diktatúra zsoldjából
G. Fodor úgy nyilatkozott, tudja, hogy ez a kampány része, tudja, hogy politikai ellenfeleinek nagyon árt.
Azt is tudja, hogy lehet vitatkozni Zuschlag állításainak hitelességéről, ám ő nem lát kivetnivalót abban, hogy pusztító igazságként működjön, amiről maga sem tudja, igaz-e.
 |
| G. Fodor Gábor Máthé Zoltán / MTI |
Ez az etikai kételyektől mentes, harcos mentalitás jellemzi G. Fodor írásait és közéleti tevékenységét, s mivel ez a Fideszhez kötődő és jól jövedelmező pozícióval párosul, nem meglepő, hogy tavaly ősszel egy kivételesen durva blogbejegyzés kapcsán fölmerült személyével kapcsolatban a seggnyalás kérdése.
Erre G. Fodor így reagált: „Vállalom, hogy van értékelköteleződésem. Úgy tekintek magamra, mint akinek az a dolga, hogy munkájával és gondolataival segítsen egy olyan politikai irányt, amiben hisz. De miért is baj az, ha valaki hisz politikai igazságokban? Ez nem szervilizmus, nem »seggnyalás«. Az értéknélküliség, a semmiben sem hívés miért lenne magasabbrendűbb az elköteleződésnél?” „Teljes szereptévesztésben van a baloldali és liberális értelmiség, amikor függetlennek gondolja magát...”
A kommunista diktatúrában a politikai elkötelezettség abszolút pozitív fogalom, etikai és (a jobb állások tekintetében) foglalkoztatási követelmény volt.
Ama diktatúra önérzetes és öncsaló szolgálói és haszonélvezői pontosan ezzel a „szereptévesztéses” szöveggel vonták kétségbe a (túlnyomórészt valóban baloldali identitású és liberális értelmiségiek által gyakorolt) autonóm, kritikai magatartás lehetőségét és értékét.
Azzal ápolták a rossz lelkiismeretüket, hogy idegen zsoldba hazudták azokat, akiknek volt erejük kilépni a diktatúra zsoldjából.
Bár G. Fodorhoz hasonlóan ők is hivatkoztak rá, nem őket, hanem éppen az általuk titkon irigyelt és nyilvánosan mocskolt rendszerkritikus értelmiséget jellemezte a politikai igazságokban való hit, ennek szolgálata, az értékelkötelezettség.
A politikai-hatalmi intézmények, pártok iránti elkötelezettség és a politikai hitek, értékek iránti elkötelezettség nem feltételezi, hanem kizárja egymást, ha egy párt egymással ellentétes értékeket váltogat. Mint a Fidesz. Mely ellenkezőjére fordította a véleményét a liberalizmusról, a nyugati modellről, a keleti modellről, Oroszországról és Kínáról, a privatizációról, a piacról és az állam gazdasági szerepéről, a földtulajdonról, a kettős állampolgárságról, a nemzet fogalmáról, a közmédia függetlenségéről, a tandíjról, a jogállamiság normáiról, az EU-ról, az euróról, az egyház és állam viszonyáról, a kárpótlásról, a tandíjról, a közmédia függetlenségéről, az alkotmányozásról, a hatalmi ágak szétválasztásáról, az emberi jogokról stb. stb.
Két eset lehetséges.
Egy: az értékelkötelezett férfiú mégsem értékek, hanem az egzisztenciáját biztosító politikai tömb iránt elkötelezett, ezért hol erre, hol arra csapkod nyelve élével, hogy ugyanazt a testrészt kényeztethesse nyelve bársonyával.
Kettő: az ő értékei is megváltoztak. Ilyen van.
Sok őszinte értékváltoztatót ismerünk. Tele van velük a 301-es parcella. Nekik nem volt akkor mázlijuk, hogy pont úgy változzanak, mint a pártjuk.
Az elkötelezett értékváltó a váltást nem rejti, hanem fölmutatja. Mert mélyen hisz benne, hogy a jelenlegivel ellentétes vélekedései tévesek voltak, és mindent megtesz érte, hogy az egész politikai közösséget meggyőzze erről.
Azokat az elkötelezett pártharcosokat húzhatjuk ki tehát a seggnyalók listájából, akik nem hagyják feledésbe merülni pártjuk, önmaguk és vezérük korábbi tévelygéseit.
