galéria megtekintése

Csúszhat a megszállási emlékmű avatása?

Ötven napja tüntetnek az "elátkozott emlékmű" ellen a Szabadság téren – lehet, hogy volt némi hatása?

Június közepéig meghosszabbították a Szabadság téri megszállási emlékmű építésére kiadott területfoglalási engedélyt – mondta lapunknak Pásztor Tibor V. kerületi szocialista képviselő. Mindebből szerinte arra lehet következtetni, hogy akár heteket is csúszhat a sasos-arkangyalos szobor avatása. Az MSZP-s önkormányzati politikus nem kívánta megnevezni, hogy kitől, milyen körből származik az értesülés. Csak annyit mondott, hogy megbízható információról van szó: ezért is adja nevét a nyilatkozatához. (Az év elején Pásztor Tibor elsőként hozta nyilvánosságra a szoborral kapcsolatos részletes terveket.)

Élőlánc az 'elátkozott emlékmű' körül május 23-án
Élőlánc az 'elátkozott emlékmű' körül május 23-án
M. Schmidt János / Népszabadság

A Szabadság téren közben zajlik az ötven napja kezdődött tiltakozás a történelemhamisítónak tartott „elátkozott emlékmű" ellen. A jelenlegi menetrend szerint hétfőtől csütörtökig mindig kora este fél hatkor, pénteken délután fél négykor kezdődik az élőláncos demonstráció. Utána beszédek következnek: kedden például – mintegy száz tüntető előtt – Láng Balázs és Zsolnai Júlia színész, valamint Grecsó Krisztián és Parti Nagy Lajos író lépett színpadra.

 

A kormány tavaly szilveszterkor megjelent rendelete szerint a Szabadság téri emlékművet eredetileg március 19-én, a német megszállás évfordulóján adták volna át. Az építkezés befejezésének dátumát aztán a kormány május 31-re módosította.

Munkatársunk már a hét elején érdeklődött az emlékmű felállításának napjáról, de kormánytagok, államtitkárok sem tudták a pontos a választ. Hétfőn a megkérdezettek azt mondták, nincs róla tudomásuk, hogy módosították volna a vonatkozó kormányrendeletet.

Szerda kora délután a Kormányzati Kommunikációs Központ részéről azt a tájékoztatást adták érdeklődésünkre: a kormány döntése változatlan, az eddigi kormányhatározat érvényes, azaz május 31. az emlékmű felállításának a hivatalos határideje. (Arra viszont nem kaptunk egyértelmű választ, hogy Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli utazása miatt lesz-e ma délután vagy még a héten kormányülés. Munkatársunk megkérdezett kormánytagokat, hogy kaptak-e meghívást a hétre emlékműavatásra. A válaszokból az derült ki, nem kaptak.)

A Szabadság téri tüntetők körében olyan hírek is terjedtek, hogy most pénteken, esetleg május 31-én, szombaton lesz a szoborátadás.  Utóbbi azért tűnt kevésbé valószínűnek, mert a miniszterelnök születésnapja is május 31-re esik: olaj lenne a tűzre, ha Orbán Viktor és a kormány pont ezt a napot választja. Akadtak azonban, akik nem zárták ki a lehetőséget. „Mi már nem lepődünk meg semmin" – reagált a felvetésre a demonstrációk egyik szervezője. A tiltakozók azt feltételezik, hogy a szobrot Navracsics Tibor, vagy Semjén Zsolt avathatja fel. 

A Pásztor Tibor által közölt értesülés – legalábbis az időpontot illetően – felülírja az eddigi találgatásokat. A szocialista politikus arra a kérdésünkre nem tudott válaszolni, hogy az esetleges késedelem hátterében politikai megfontolások állhatnak-e, netán valamilyen technikai, kivitelezési probléma lépett fel.

Ha már egyszer a kormány hallgat, szerettük volna a szobor alkotóját, Párkányi Raab Pétert megkérdezni. Mindössze egyetlen alkalommal, hetekkel ezelőtt sikerült beszélnünk vele. Akkor is csak annyit mondott, hogy nem nyilatkozik a szoboravatás előtt: nem kíván részt venni abban, ami az emlékmű körül zajlik. Az utóbbi időben hiába keressük, nem veszi fel a telefont.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.