galéria megtekintése

„Blokád” alá vette az új menekültzónát a Jobbik

16 komment


Boda András

Elfoglalta a Jobbik több tagja és aktivistája a budapesti Verseny utcában azt a területet, ahol a fővárosi önkormányzat új tranzitzónát alakítana ki. A tüntetők azt mondták: addig maradnak, amíg Tarlós István főpolgármester le nem tesz a zóna létrehozásáról.

„Budapest nem menekülttábor!”; „Magyarország a magyaroké!” – transzparensekkel, molinókkal, valamint magyar zászlók sokaságával „díszítette fel” a Keleti pályaudvar közelében lévő egykori használtcikk-piac kerítését a Jobbik a hétfő reggel tiltakozó akciója során.

Fotó: Boda András / Népszabadság

Stummer János, a párt budapesti regionális igazgatója és hat társa átmászott a kerítésen, s nem sokkal nyolc óra után jelképesen elfoglalta a területet. Így kezdtek tiltakozni az ellen, hogy a Tarlós István vezette a fővárosi önkormányzat – a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarnál lévő tranzitzónák bezárásával egyidejűleg – itt alakítana ki új területet a menekültek átmeneti fogadására.

 
– Meggyőződésünk szerint a tranzitzóna valójában nem más, mint egy ideiglenes menekülttábor. Erre pedig sem itt, sem másutt nincs szükség Magyarországon

– nyilatkozta munkatársunknak Stummer János a kerítésen át, és azzal folytatta: – Addig maradunk, amíg Tarlós István főpolgármester le nem tesz a zóna létrehozásáról. Erre egyébként szerdán lesz is lehetősége, hiszen tudomásunk szerint akkor tárgyalnak az új tranzitzóna kialakításáról.

A tiltakozó akció amúgy rendkívül eseménytelen: miután a demonstrálók átmásztak a kerítésen, igazoltatták őket a rendőrök, de ettől még zavartalanul folytathatták akciójukat. 

Időközben annyi történt még: a hatósági illetékesek kinyitották a kaput, amelyet azonban a Jobbik tüntetői gyorsan lelakatoltak.

Minthogy a tiltakozás során nem történik semmi különös – a demonstrálók a terület egy árnyékos részen beszélgetnek –, van idő megfigyelni: meglehetősen optimistán készültek a jobbikosok a megmozdulásra. Csupán néhány palack üdítőt és kevés ennivalót vittek magukkal, mintha csak tényleg arra számítanának: néhány óra alatt meghátrálásra késztethetik a főpolgármestert csak azzal, hogy a volt Novák piac területén álldogálnak.

Messze a magyar rendőrök előtt járnak a menekültek

A menekülteknek elegük lett abból, hogy kis csoportokban haladva mindenki lehúzza őket. Magyarországon is megfigyelhető, hogy próbálnak nagyobb csapatokba összeállni, és minden aktuális hírt beszereznek a rájuk vadászó élősködők felismerésére.

Fekete Gy. Attila cikkét itt olvashatják.

Minderre Stummer János csak annyit mondott munkatársunknak: ha sokáig kell maradniuk, akkor lesz, akiknek a segítségére számíthatnak.

Kerítés

„A budapesti Jobbik határozott álláspontja az, hogy a tranzitzónák áthelyezése ugyanolyan látszatintézkedés a főváros vezetése részéről, mint a funkcióját tökéletesen ellátni képtelen kerítés, s ahogyan a kormány kerítés mentén felépített bevándorláspolitikája megbukott, úgy Tarlós István új tranzitzónája is meg fog. Budapest nem menekülttábor! A mai naptól kezdve folyamatosan tiltakozni fogunk a 373 millióból felépíteni kívánt új tranzitzóna ellen, s ha kell, polgári engedetlenséggel fogjuk megakadályozni a munkálatok megkezdését” – olvasható a szélsőjobboldali párt hétfői közleményében.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.