galéria megtekintése

Újra divatba jöhet a maci és a párnaciha

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 31. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

Az elmúlt hét végén és a hét elején igencsak idegessé váltak a pénzpiacok a kínai helyzet miatt, s ennek következtében a világ meghatározó tőzsdéi közül többön hátborzongató mínuszokat lehetett látni. Hazai üzletkötők arról számoltak be lapunknak, hogy bizony ezekben a napokban igencsak megsokszorozódott azon telefonok száma, amelyben arról érdeklődtek, hogy mit is lehetne csinálni, mi lenne a legjobb „kármentő akció”.

A lapunknak név nélkül nyilatkozó üzletkötők szerint ma gyökeresen más tanácsokat adnak, mint pár éve. Az elmúlt évek folyamatait figyelve, talán a legvalószínűtlenebbnek az a tanács hangzik, hogy

ne csináljon semmit a befektető.

Ezt a véleményüket megszólalóink arra alapozzák, hogy a piacon – a nagy jegybankok tőkeinjekciói miatt – rengeteg pénz van, nagyjából ötször annyi, mint a válság előtt.

 

Ennek egyik következménye, hogy ez a hatalmas tőke az utóbbi időben rendívül gyorsan kisimítja a piacok megingását. Így megoldás lehet, ha a befektetők egyszerűen „kiülik” a nehéz napokat. Ha valaki mégis menekülési útvonalat keres, akkor manapság jellemzően az államkötvények felé áramlik a „megrémült pénz”.

– Egyszerűen nem nagyon van más irány, ez ma az alapvető tendencia – nyilatkozta egyikük. Ezeken belül is a rövid lejáratú értékpapírok örvendenek nagy népszerűségnek. Itt elsősorban a dollár-, az euró- és a japánjen-kötvények jönnek szóba. Ez annak ellenére így van, hogy a hozamok roppant alacsonyak, ám ezek a papírok legalább biztonságot nyújtanak.

Alapvető változás, hogy a menekülési lehetőségek közül mára szinte eltűnt az arany. Ez azért is lehet meglepő a laikusok számára, mert értékmegőrző szerepe a szemükben még ma is magas. Egyértelmű árfolyam-emelkedést azonban csak a dotcom válság idején – az évtized elején – lehetett látni. Az üzletkötők egyike szerint a nemesfém azért került ilyen helyzetbe, mert sok piacon eltűnt az infláció, s amikor ez megtörténik, az arany kiesik a hagyományos menekülési lehetőségek közül. Ha a pénzromlás üteme ismét felpörög, akkor nagyon valószínű, hogy újra eljön a színesfém ideje.

Érdekes változás, hogy a svájcifrank-alapú pénzügyi termékek és maga a svájci frank is sokkal kevésbé számít menekülőútnak. Egyik megszólalónk szerint az alpesi ország pénzügyi termékeinek ázsiója ez év elején kezdett számottevően esni a befektetők körében, amikor az ország jegybankja négy év után váratlanul feladta azt az elvet, hogy az euró svájci frankkal szembeni árfolyamát az 1,2-es küszöbhöz köti. Ez a helyzet biztonságot adott a spekulánsok tömegeinek, míg ma negatív kamat és szigorú számlanyitási szabályzat borzolja a befektetők kedélyeit.

Ötdollárosok a nyomdagépben. Van rá igény
Ötdollárosok a nyomdagépben. Van rá igény
Cary Cameron / Reuters

Az alacsony vagy akár negatív kamatok miatt magára a készpénzre is menekülési lehetőségként tekintenek a befektetők, ez esetben az árfolyam a kockázat. Sok befektetőnek azonban kisebb stresszt jelent az árfolyamok figyelése, mint a napról napra csökkenő indexek látványa.

Korábban az ingatlanokra és a műtárgyakra is egyértelmű értékmegőrző lehetőségként gondoltak. Ma azonban a gyorsan mobilizálható befektetéseket keresi a tőke. Az ingatlanlufik kipukkanását azonban mintha elfelejtették volna a befektetők, ismét növekszik az érdeklődés irántuk. Egyre többet beszélnek befektetők – itthon és külföldön is – a termőföldről mint menekülési lehetőségről: az ilyen befektetési döntések azonban hosszú távra szólnak, s rendre nem egy-egy tőzsdekrach után időszakban születnek meg.

Felvetésünkre, hogy akadtak időszakok az elmúlt évtizedekben, amikor vagyonmentő lehetőségként tekintettek sokan a norvég koronára, a különböző nyersanyagokra, utóbbin belül például az olajra, úgy válaszoltak: ezeket a véleményeket megalapozatlan piaci hisztériák szülték. A norvég korona a válság kitörésekor lett népszerű egy időre, amit az ország stabil gazdasági helyzete, nagy a fizetésimérleg-többlete és hatalmas, több százmilliárd dolláros olajalapja magyarázhatott.

Ezenfelül az ottani pénzügyi termékek sora is véges – ilyen szempontból nem hasonlítható az Egyesült Államokhoz vagy Svájchoz, ahol a pénznyomtatás szinte rutinszerűvé vált. Emiatt ezek egyszerűen elfogytak, s a felfokozott hangulatban kialakult kereslet egyre feljebb tornászta az árakat és az árfolyamokat, ám ez az állapot hamar elillant. A nyersanyagok esetében pedig arra mutattak rá, hogy azok erősen a piaci kereslettől vagy éppen a termelés szintjétől, az időjárás alakulásától függően alakulnak. Éppen ezért ilyen területekre menekülni legalább olyan veszélyes lehet, mint a tőkepiacokon hozamot vadászni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.