-A növekedés elérte a határait. Kiderül, hogy a jólét nem GDP-, hanem végső soron biodiverzitás-függő, az ökológiai szolgáltatásokon alapul minden, amitől az emberek jól érzik magukat a világban – hangsúlyozta Sólyom. Szerinte a változáshoz – szemben azzal, amit a véleménymondók megpróbálnak elhitetni velünk - nem az emberi természettel, hanem a növekedési kényszerrel és a fogyasztás abszolutizálásával kell szembefordulni, vagyis a közösségért való áldozatvállalást kell az egyéni önzés helyébe állítani.
Sólyom László ebből a szempontból a közelmúlt legreménytelibb fejleményének nevezte Ferenc pápa megválasztását és fellépését: szerinte a katolikus egyházfő valódi szemlélet-és magatartásváltást képvisel, elsősorban azzal, hogy közvetlenül a szegények felé fordul a gazdagok szolgálata helyett.
Róna Péter, az University of Oxford tanára előadását azzal az állítással indította: az ország többsége egyetért abban, hogy a magyar modernizáció zsákutcába jutott. - Mi ilyenkor mindig külső erőket és hatalmakat szoktunk okolni, pedig a hiba bennünk is lehet. Vezetőink krónikus hazudozását, rasszizmusunkat, a rosszindulat és az irigység keverékét a világ meghökkenve figyeli, nem értik, hogyan lehetünk egyszerre ilyen tehetségesek és taszítóak - fogalmazott Róna.
Szerinte a magyar erkölcs szövetében van egy nem nyugat-konform tartalom: amíg a nyugati morál az egyenrangúság, a szabad lelkiismeret és a szabad akarat hármasára épül, a keleti, pogány erkölcs a függőség játékszabályairól szól. Ebben a rendszerben az alattvalók a döntéseket a hatalmasokra bízzák, ha azok vállalják az alul lévőkről való gondoskodást, ami törvényszerűen újabb és újabb csalódásokhoz vezet.
- Mi azonban nem hisszük el, hogy maga az alku volt rossz, inkább mindig más hatalmasokat keresünk - hangsúlyozta. Róna Péter meglátása szerint a centrális erőtér is erről szól: rögzített helyzetű alattvalókról és leválthatatlan elitről. De ez az alku is gyárilag hibás: az elit nem tudja a gondoskodásról szól ígéretét betartani, mert nincs miből. - A hasonló alkuk errefelé mindig bedőlnek, Hotrhytól Kádáron át Orbánig mindenkinél. A korábbi vezetőkből viszont rendre a nemzet atyjai lesznek, ami azt mutatja, hogy egyre gyarlóbb elitek követik egymást – érvelt Róna.
Ebből vezette le azt is, hogy negyed évszázada a munkavállalók közel felének nincs bejelentett munkahelye, amin egyik kormány sem tudott változtatni, a mostanit is ideértve. A magyar gazdaság növekedése a rendszerváltás óta 23 százalékkal maradt el a világgazdaság növekedésétől. A tavalyi utolsó negyedévben a magyar gazdaság 2,7 százalékkal nőt, a világgazdaság 3,7-tel, vagyis a relatív sikereink is a lemaradást növelik. Róna szerint a Paks II-ről szóló paktum is ebbe a folyamatba illeszkedik: egy saját, az alternatív forrásokra épülő, jövőt szolgáló energiapolitika helyett megint új függőséget és egy újabb gazdag nagybácsit keresünk.
A paksi források töredékéből is lehetne eredményt elérni
Hőszigeteléssel is el lehetne érni a paksi növekményt
Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója az energiapolitikánál illetve a paksi bővítés kérdésénél kapcsolódott Róna Péter gondolataihoz. Emlékeztetett a szervezet Negajoule 2020 kutatására, amelyben azt vizsgálták, hogy a magyar háztartási energia szektorban mekkora hatékonysági potenciál van. Elemzésükből az derült ki, hogy a külső hőszigeteléssel, a nyílászárócserével és a fűtési rendszerek korszerűsítésével a teljes energiafogyasztás 15 százalékát lehetne megspórolni, ami szinte pontosan megegyezik a paksi atomerőmű jelenlegi termelésével (Paks ma az országos energiafogyasztás 16 százalékát termeli meg). Ha a kormány 50 milliárd forintnyi közpénzt beletenne az energiahatékonyság növelésébe, egyharmados támogatási arány mellett – vagyis összességében 150 milliárd forint megmozgatásával a lakásállomány 2,5 százalékát lehetne évente korszerűsíteni (ma ez az arány csak 0,3 százalék) Az eredmény többek között évi 21 milliárd forintnyi energiamegtakarítás és 50 ezer valódi, piaci munkahely lenne, ráadásul az adók és a járulékok miatt az állam is nyerne a bolton. Az Energiaklub száma azért megdöbbentőek, mert azt mutatják, hogy a paksi beruházásra szánt források töredékéből is el lehetne érni ugyanazt az energetikai és munkahelyteremtési hatást, amit a kormány a nukleáris projekttől remél, méghozzá a politikai és gazdasági függőségeink növelése nélkül – mindez azt mutatja, hogy a döntés valódi motivációit máshol kell keresni.
