Bazári tempó

A legsanyarúbb sors azonban annak a hat művésznek jutott osztályrészül, akiknek a meghívás dacára viszont egyáltalán nem jutott szereplési lehetőség. Bondor Csilla, Gáti György, Koronczi Endre, Eperjesi Ágnes, Újszászi Tünde és Szirtes János videofilmeken kínáltak ízelítőt a munkásságukból, csakhogy a megjelenítésre kiválasztott hardver – a hipermarketek Akció! feliratú gondoláiról ismert DVD-játszó – az ünnepélyes megnyitó után hat nappal is csak egy hibaüzenettel tudta meglepni a fizető publikumot. Nincs is szexibb dekoráció, mint egy olcsó, fekete monitor vagy egy tablet, amelyen meg Hernád Géza van kikapcsolva.

A tárlat legbizarrabb traktusa azonban kétségtelenül egy roppant szűk folyosó, amelybe 20 művet – főleg fotográfiát – sajtoltak bele a rendezők. Bejárásunk idején a minden további nélkül rendelkezésre álló négyből két világítótest próbálta fénybe vonni a lapos halakra kalibrált teret, sikertelenül, még szerencse, hogy a szomszédos, leginkább lichthofnak tűnő zárványból éppen beszivárgott némi szűrt napvilág, az aktuális év- és napszaknak köszönhetően, ezért nem estünk át egymáson. Láttunk olyan fotót, amelyet hat centire helyeztek el az őt követő képtől, de olyat is, amelyet háromra, persze ez a vázolt körülmények között már majdnem mindegy is, majd kibontakoznak a művésznők és művészurak máshol, máskor, mondjuk a bütykösmacskándi kultúrban, falunapon.

Nem értjük az egészet. Nem értjük a vasföldgömböt, amelynek közepébe alkotója egészen szándékosan egy villanykörtét helyezett, de a drót dugója ki van húzva a falból, nem értjük a művekhez csatolt, nyolcpontos betűkkel szerelt cetliket, amelyeken se műfaji meghatározás, se időpont nem szerepel, ahogy mondjuk a művészt bemutató, legalább pár soros információ pláne, nem értjük a mindenfelé összevissza futó kábeleket a parkettán, a rozsdamentes acélajtót, amelynek széleiről máig sem sikerült lekaparni a félreszaladt falfestéket.

A nagy álom

Ha egy kicsit hátrébb lépünk, az a benyomásunk támad, hogy valójában az egész bazári közléspolitikát sem értjük. Talán, mert nincs is ilyen. „Szar, szappan, szalámi” – fogalmazott egy neve mellőzését kérő muzeológus (hazánkban többnyire már csak ilyenek tevékenykednek) plasztikusan, amikor arról kérdeztük, mi jut először eszébe a helyi kultúrfelhozatalról. Pedig annak idején komoly és meggyőző koncepció készült a hasznosítás lehetséges útjairól-módjairól a kormány megbízásából. Mint arról bő három éve beszámoltunk, az azóta elhunyt Zumbok Ferenc kormánybiztos a Memento Parkot és a rettentő sikeres Álmok álmodói – világraszóló magyarok című tudomány- és kultúrtörténeti kiállítást jegyző, Ybl-díjas Eleőd Ákost kérte fel a tartalom kidolgozására.

Fotó: A szerző felvétele

Eleőd kiindulási pontja az volt, hogy az újjáépítendő Várkert Bazár semmiképp sem lehet „csak” egy kulturális intézmény, a város száz kulturális közege mellett egy százegyedik, ahogy fogalmazott: „a revitalizált épületegyüttes elhelyezkedése és várható forgalma miatt is szellemi központi funkció betöltésére hivatott.” A Magyar Értékek Kapuja című tervben szereplő, a déli testőrpalotába álmodott Tradíció Háza Magyarország kultúrtörténeti, tudományos, földrajzi kincseit, értékeit villantotta volna fel. E verzió szerint külön tereket kapott volna a néprajz, a történelem, a földrajz, a tudomány (benne az autótervezés, a térbeli gondolkodás, a csillagászat magyar teljesítményei), a víz szerepe kultúránkban és sportteljesítményeinkben, gasztronómiánk, borászatunk és művészetünk. Az északi testőrpalotába vizio­nált Kortárs Kreativitás Háza az ország aktuális kulturális és tudományos eredményeit, szellemi műhelyeinek értékét hangsúlyozta volna, naprakész információkkal szolgálva. Eleőd helyet akart adni a művészeti egyetemeknek, egy dizájnlátványtárnak és -vásárnak is, mindemellett részletesen foglalkozott a projekt környezetével, „kulturális érintőpontok” hálózatát javasolva. Megfontolásra ajánlotta a pesti Belváros és a budai Várnegyed közvetlen összeköttetésének lehetőségét is.

A kis valóság

A Várkert Bazárban mindennek halvány nyoma sincs azóta se, a tervet a jelek szerint kidobták, de legalábbis elsüllyesztették. Hogy miért, arra nézve a legtöbbször hallott verzió úgy szól, hogy a Zumbok halála után képmezőbe került L. Simon Lászlónak és körének már egyáltalán nem volt szívügye a koncepció, pusztán azért, mert az nem hozzájuk kötődik, és ami azóta zajlik, azt jelzi, hogy ezzel szemben viszont nincs másik nekik. Egyben minden mégkérdezett egyetért: a történtek mögött leginkább a szakmai szempontok nem látszanak. A közönség számtalan tárlatot láthatott már a bazár kiállítótereiben, köztük a fent hivatkozott NKA-szemlével ellentében egészen jókat is (e pillantban hét attrakciót kínál a ház a publikumnak), ezek között azonban a leglazább kapcsolatot sem sikerül felfedeznie senkinek vagy ha igen, az vélhe­tően a véletlen műve – raktuk össze benyomásainkat és értesüléseinket.

Fotó: A szerző felvétele

„Ez nem az úgynevezett kulturális sokszínűség, ez egyszerűen összevisszaság. A Várkert Bazár ma olyan benyomást kelt, mint egy szabadon bérelhető rendezvényhelyszín, ahová bármi befér” – összegzett egy másik névtelen szakember. Az is több mint különös, hogy a kulturális igazgatón, Sikota Krisztinán kívül sehol egy név, egy rang, egy beosztás, nincs érzékelhető stáb, tehát nem tudni, kik, milyen megfontolás alapján döntik el, mit hoznak be a házba. Nem világos az sem, hogy az intézmény mit tekint célközönségnek. A külföldieket hiába, azokat főleg az éles különbségeink érdeklik, mint amilyen mondjuk a már hivatkozott Memento Parkba átmentett szocializmus. A budapesti vizitre érkező, kultúrszomjas honfitársainkat szintén hiába, hiszen azok meg elsősorban az erős branddel rendelkező, bejáratott, önazonos gyűjteményeket keresik. Ezek a kiállítások viszont bárhol, bármikor lehetnének az országban. Többnyire nincsenek kapcsolatban önnön közegükkel, de maga a Bazár sincs nexusban a szűkebb környék más múzeumaival (a még létező Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria, valamint az Orvostörténeti Múzeum) sem. Pedig egy klassz kis múzeumi negyed része lehetne.

Izgalmas kérdések

Némi reményt azonban látnak csillogni a kétes távolban a szakemberek. A Kogarttal tavaly megkötött szerződésnek köszönhetően talán mégis felbukkan a Bazárban valamiféle egységes gondolkodás, ne adj’ isten koncepció, felerősödhetnek a szakmai kapcsolatok és talán lesz egy nevesíthető stáb is – mondják.

Fotó: Földi Imre / Népszabadság

Az együttműködés célja, hogy „olyan változatos és a magyar művészettörténet izgalmas kérdéseire, újdonságaira vagy be nem mutatott szegmenseire fókuszáló kiállításokat rendezzenek, amelyek bizonyos értelemben hiánypótlóak, tudományos szempontból hozzájárulnak a magyar művészet jobb feltárásához és megismeréséhez.”