galéria megtekintése

Az utolsó pillanatig bizakodtak

2 komment


Bednárik Imre

A Metropol megszűnése után a Simicska-médiabirodalom megmaradt részeiben nincs pánik, de nem is nyugodt a hangulat.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy lapunk ma jelenik meg utoljára. A Metropol – akkor még Metro néven – 1998. szeptember 7-én került először az olvasók kezébe, és a mai, 2016. június 14-i szám az utolsó. Köszönjük, hogy 18 éven át kitartottak lapunk mellett! – így köszönt el kedden az olvasóitól a Metropol a harmadik oldalának felső kis hírében. A lap kiadójának tulajdonosa Fonyó Károly, a miniszterelnökkel háborúban álló milliárdos, Simicska Lajos üzlettársa.

Búcsúszám. Utoljára osztják a Metropolt
Búcsúszám. Utoljára osztják a Metropolt
Teknős Miklós / Népszabadság

Információink szerint a Metropol hétfőn szélnek eresztett szerkesztőségét igencsak meglepetésként érte a bezárás és a kiadócég felszámolása. Sejtették ugyan, hogy veszélyben az állásuk, hiszen a múlt héten rájuk indították a napi Lokált, amit Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó és Győri Tibor közös cége, a Modern Media Group (MMG) ad ki, s az új orgánum megjelenése az ingyenes lapok piacán egyértelműen az eddig 330 ezer példányban nyomott Metropol megfojtására irányult.

 

Ennek ellenére a Metropol szerkesztőségében az utolsó pillanatig bizakodtak, mert az Orbán–Simicska-háború kezdete óta Fonyó Károly többször is azt mondta, hogy a következő választásokig, vagyis 2018 nyaráig biztosítva van a lap megjelenése és az egész médiabirodalom fenntartása. Még akkor is, hogy ha a háború miatt veszteségbe fordul működésük. Ez meg is történt, a 2014-es hárommilliárd forintos forgalom után tavaly már csak 1,8 milliárd forintos árbevételt produkált a lap, s a korábban éves szinten hozzávetőleg 400 millió forint nyereséget fialó cég tavaly 233 milliós veszteséget hozott össze.

Hasonló, a „kitartásra biztató" mondatok hangzottak el az egykoron a Simicska-birodalomhoz tartozó Class FM-nél is, aztán a koncesszió lejárta előtt Simicska egyik napról a másikra túladott a legnagyobb kereskedelmi rádión, amelyik korábban az aranytojást tojó tyúkja volt.

A cégnyilvántartás szerint a Metropolnak 49 alkalmazottja volt, információink szerint a szerkesztői, újságírói stáb húsz tagból állt, a többiek a kereskedelmi, terjesztési ügyeket intézték. A dolgozók most a végkielégítésükre várnak, az újságírók többsége elkeseredett, attól tart, hogy az egyébként is telített ­piacon nem tud elhelyezkedni.

A médiabirodalom megmaradt részein nincs pánik, de nem is nyugodt a hangulat. A Magyar Nemzetnél, a Hír TV-nél, a Lánchíd Rádiónál és a Heti Válasznál a kollégák egymás között megbeszélik a dolgokat, a tulajdonostól azonban nem kaptak semmilyen tájékoztatást arról, hogy bármilyen változás várható lenne. Ők is azzal magyarázzák a Metropol bezárását, hogy a tulajdonos a pénze jelentős részét a többi médium finanszírozására csoportosítja át, mert azokat meg akarja tartani.

A tulajdonos döntése nyomán ugyanis a Magyar Nemzet az elmúlt hetekben újult meg, erre Mindig ellenzékben szlogennel reklámkampányt is indítottak. Aggodalomra ad azonban okot, hogy a lap példányszáma tavaly februári óta radikálisan esik, az auditált adatok szerint 2015 első negyedévében naponta átlagosan még 33 ezer példányt adtak el a Magyar Nemzetből, az idei első negyedévben pedig kevesebb mint húszezret. A Hír TV-nél is viszonylagos nyugalom van, őket az is erősíti, hogy a cég tavaly csaknem meg tudta tartani a háború előttihez hasonló hétmilliárd forint feletti árbevételét, a nyereség még emelkedett is. A médiabirodalom egyik meghatározó személyisége lapunknak azt mondta: biztosak abban, hogy a „nagyfőnök" a két ékkövet, a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t nem fogja pénzzé tenni, ezt becsületbeli ügynek tartja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.