galéria megtekintése

A fák negyede megmenekülhet az Orczy-parkban

3 komment


Hargitai Miklós

Várhatóan negyedével csökken a kivágott fák száma az Orczy-kertben: 135 helyett „csak” 101 fát pusztítanak el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovica Campusának beruházása miatt – hangzott el az egyetem keddi lakossági fórumán.

Az eszmecsere – az első a három éve indult építkezés ideje alatt – meglehetősen barátságtalan időpontban, közvetlenül a magyar válogatott franciaországi meccsének kezdete előtt startolt, méghozzá egy időhúzásnak tűnő momentummal, az NKE életét hosszan bemutató prezentációval, végül azonban a lényegre is sor került.

Horváth József főtitkár szavai szerint az egész park beruházási területté vált, vagyis minden négyzetméter „megújul”, de beépíteni csak az ötszög alapú térség szélső sávját fogják. A beruházást – annak ellenére, hogy értelmes felsőoktatási projektekre viszonylag könnyű uniós pénzt szerezni –

 
az EU nem támogatja, kizárólag költségvetési forrásból valósul meg.

A végére a teljes terület az egyetem vagyonkezelésébe kerül, kivéve azt a zónát, amelyet korábban (szabálytalanul) eladtak egy magáncégnek. A BKV-nak is vannak területei a parkban, ezeket az állam területcserével megszerzi.

Fakivágások elvben kizárólag az egyetem majdani sporttelepének helyén lesznek, a jelenleg ott álló 283 fából 62-t az építés miatt, 83-at pedig az egészségi állapota miatt terveztek eltávolítani, közülük azonban a tervek felülvizsgálata után 34 menthetőnek látszik, és 192 előnevelt csemetét is elültetnek – közölte a főtitkár.

Az ismertetés után viszonylag heves, de végig kulturált keretek között maradó vita alakult ki például arról, hogy a tervezett sétányt le kell-e térkövezni, vagy arról, hogy milyen egyeztetéseknek kell megelőzniük az újabb fakivágásokat – mint végül kiderült,

semmilyennek.

A főtitkár a felelősséget igyekezett a VIII. kerületre hárítani, egyebek között azért, hogy nem ajánlottak föl elég területet a fapótlásra, ezért az ültetések egy részét pénzben váltják meg – most várják a lakosság ötleteit, hogy hova kerülhetnének még új fák a környéken. Erőss Gábor, a kerület PM-es képviselője a fórum után lapunknak megerősítette: a konkrét terveket, illetve a fák egészségi állapotára vonatkozó felmérést kérése ellenére továbbra sem hozzák nyilvánosságra.

Trükkös pláza a Csalogány utcában

A lapunkban korábban már bemutatott Csalogány utcai pláza-iroda-lakóház építésével kapcsolatban is tartottak egy fórumot kedd este, a magyar–osztrák meccsel egy időben. A majdani tulajdonos, a Lidl képviselője, illetve a II. kerületi főépítész nem jött el, így a környékbeli házak lakossága kizárólag a beruházó OTP Ingatlan Zrt. illetékeseinek sorolhatta a panaszait. Például azt, hogy az engedélyezéshez beadott dokumentáció szerint az építménynek nem lesz a telekhatáron túlterjedő hatása, ennek ellenére

a pincegarázs hő- és füstelvezetői a környékbeli bölcsőde és iskola udvarára szellőznek.

Épül egy hatalmas kémény is, mert a házat opcionálisan gázkazánokkal is felszerelik, bár ezek az engedélyben nem szerepelnek (ellenkező esetben pontszerű szennyezőforrásnak minősülnének, és környezeti hatásvizsgálat-kötelessé tennék a beruházást).

A lakók azt is felvetették, hogy a Lidl-áruház a tervek alapján nem rendelkezik azokkal a kiszolgáló területekkel, amelyeket a saját szabályzata előír – ha ezeket végül mégis megépítik, akkor az üzlet nagyobb lesz annál a 2000 négyzetméternél, amit a kerület építési szabályzata engedélyez. Bevetettek egy másik trükköt is: a helyi telekterhelési mutató szerint az 5000 négyzetméteres telekre 99 lakás épülhet – ez maradéktalanul meg is valósul, de lesz mellé még 3000 négyzetméternyi iroda, és közel 2000 négyzetméternyi kereskedelmi létesítmény is, vagyis a telket nagy valószínűséggel túlépítik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.