galéria megtekintése

Kubatov találkozott Vizoviczkival, mert az a dolga

16 komment


Spirk József

Egy Kubatov Gábornak írt levelet publikált a Vizoviczki-nyomozásban feltűnően jól informált N1tv online oldala csütörtökön. A Jobbik közeli híroldalon megjelent cikk szerint Vizoviczki László a Fidesz pártigazgatóját (jelenlegi alelnökét) kérte arra, hogy segítsen neki kiszabadulni az előzetes letartóztatásból.

A fővárosi éjszakai élet uraként számon tartott Vizoviczki Kubatov közreműködését

kérte, hogy szabadlábon védekezhessen a kampányban nyújtott támogatásért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe.

 

Az N1tévé szerint a levelet a Központi Nyomozó Főügyészség emberei a 2013. február 12-én Vizoviczki László II. kerületi otthonában tartott házkutatás során találták meg. A házkutatás napján készült kézzel írott jegyzőkönyvből az derül ki, hogy összesen 56 tételt foglaltak le, többek közt 75 ezer euró készpénzt, telefonokat és számos dokumentumot is. Ezek közül a legérdekesebb, a Kubatovnak szóló levél az első emeleti hátsó szerszámos raktárszobából az íróasztal feletti zárható kis szekrényből került elő. A tíz oldalas levél első két lapja hiányzott, ezért akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy VL. Gábor nevű címzettnek írta.

A főügyészség pár hónappal később, április 15-én készített egy hivatalos feljegyzést a Vizoviczki házában lefoglalt dolgokról. A most megjelent dokumentumok szerint az ügyészek elolvasták a levelet, amelynek tartalmából arra következtettek, hogy Kubatov lehetett a címzett. Ebben a nyilvántartásban az áll, hogy Vizoviczki a Fidesz Reformterv kampányában nyújtott segítségére hivatkozott.

Kubatov Gábor közleményében a Jobbik lakájmédiájának minősítette az N1tv-t, de közben közvetve elismerte, hogy annak idején valóban megkapta a maffiózó levelét.

Mivel az ügyben semmilyen rejtegetni valóm nincs, ezért ezt a levelet 24 órán belül átadtam a bűnüldözési szerveknek a nyomozás elősegítésének az érdekében.

- írta Kubatov. A rövid közleményben nincs szó arról, hogy milyen viszonyra alapozva fordult hozzá segítségért a letartoztatásban lévő Vizoviczki.

Egy órával később Kubatov az FTC-ben tartott sajtótájékoztatón kissé módosított a közleményben szereplő állításán. Az Index kérdésre végül elismerte, hogy találkozott Vizoviczkival:

Persze. Politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel.

A Központi Nyomozó Főügyészség a Népszabadság kérdésére azt közölte, hogy a Vizoviczki László és társai ellen folyó büntetőügyben a vádlott lakásán tartott házkutatás során lefoglalt egy számítógéppel nyomtatott levelet. A főügyészség szóvivője közölte, hogy a dokumentumot bűnjelként kezelték, és a vádemeléskor – a többi bűnjellel együtt – megküldték a Fővárosi Törvényszékre. Nagy Andrea arra nem tért ki, hogy a nyomozás miért nem foglalkozott a levéllel, és az ügyészségen azt sem jelezték, hogy Kubatov példányát megkapták-e.

Kubatov: Vizoviczki be akart fektetni a Fradiba

Vizoviczki Lászlóval talán két alkalommal találkozott, egyszer egy óvodai rendezvényen, egyszer pedig a Fradi elnökeként beszélt vele - erről a Magyar Időknek beszélt Kubatov Gábor. Közölte, a megbeszélést egy országos médiaügynökség vezetője hozta tető alá az üzletember kezdeményezésére. Bevallása szerint két témáról beszélgettek: Vizoviczki be szeretett volna fektetni a sportba és a Fradiba. "Ettől elzárkóztunk, a vállalkozó befektetésére egyszerűen nem tartott igényt a klub". Ezen kívül "a fiatalok biztonságos szórakozása érdekében szükséges teendőkről" is szó esett (a találkozóra a West-Balkánban történt tragédia után került sor).

Kubatov és Vizoviczki, a két gézengúz (a kép jobb szélén) egy óvodai zsúron
Kubatov és Vizoviczki, a két gézengúz (a kép jobb szélén) egy óvodai zsúron
pesterzsebet.hu

Kubatov a kormánybarát lapnak nyilatkozva leszögezte, Vizoviczki Lászlótól semmilyen támogatást nem kapott a Fidesz, erre nem is szorultak rá, hiszen kétharmaddal nyerték meg a választásokat.

Vizoviczki segítségkérő levelét pedig Kubatov elmondása szerint az akkor éppen előzetes letartóztatásban lévő férfi ügyvédje juttatta el hozzá, majd azt 24 óra leforgása alatt eljuttatta a bűnüldöző szervekhez.

"Nem is tehettem mást, nincs takargatni valóm, nincs mitől tartanom" – fogadkozott a Fidesz alelnöke, aki azt is elárulta, hogy az alvilági körök rendre megkörnyékezik a politikai döntéshozókat, hogy különböző lobbiérdekeket érvényesíteni tudjanak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.