A kérdést azonban árnyalja, hogy a fajmentésre jórészt az emberi természetpusztítás miatt van szükség, illetve tovább bonyolítják ezt az egyes fajok speciális igényei is.
A kutatások bebizonyították, hogy az emberek és az emberszabású majmok DNS-e között 96-98 százalékos egyezés van. A négy emberszabású faj –, a gorilla, a csimpánz, az orangután és a bonobó – egyedeinek átlagos érzelmi és értelmi képességei egy 2,5–4 éves gyerekének felelnek meg. Akadnak persze különleges példányok is, amelyek jobb eredményeket értek el a képernyőn felvillanó számok megjegyzésében, mint a kísérletben részt vevő egyetemi hallgatók. Hogyan tarthatunk bezárva egy ilyen értelmes és ilyen sok tekintetben hozzánk hasonló lényt? A The New York Timesnak nyilatkozó szakmabeliek között akad, aki az állatkertek oktatásban betöltött szerepével érvel, mások a hús-vér állatok nyújtotta meghatározó és mással nem pótolható élményekkel indokolják fogságban tartásukat.
Frans de Waal, az Emory Egyetem főemlőskutatója az első már fogságban született gorillát, a 60 éves Colót hozza fel példaként az állatkertben tartott emberszabásúakkal kapcsolatos pozitív tapasztalatokra: – Egészségesek, fogságban is szaporodnak, és legalább tíz évvel hosszabb a várható élettartamuk, mint vadon élő társaiknak. Ehhez persze hozzájárult, hogy az elmúlt évtizedekben eltűntek gyerekkorunk állatkerti látogatásainak betonkifutói és vasrácsai, amelyek mögött megszállott monotóniával járkáltak fel-alá az állatok.
Az intézmények komoly erőfeszítéseket tettek, hogy az emberszabásúak számára ingergazdag és stimuláló környezetet teremtsenek. A Fővárosi Állat- és Növénykertben a kétezres években alakították át az emberszabásúak házát. A korábbi négy faj helyett mindössze kettőt – gorillákat és orangutánokat – mutatnak be, nagyobb területet biztosítva nekik. Dr. Sós Endre, a budapesti állatkert főállatorvosa szerint az állatok láthatóan jól érzik magukat. Hozzáteszi, ezt nemcsak a viselkedésük támasztja alá, de a különböző orvosi vizsgálatok is. Akadnak azonban, akik úgy vélik, az állatkertek alig többek ismertetőkkel ellátott vidámparkoknál. Egyesek a cincinnati eset után petícióban követelik a többi gorilla menhelyre szállítását. De létezik-e kiút az állatkertekből?
|
| Az állatkerti példányok egészségét a gyógyászat csúcstechnológiájával őrzik |
– El kell felejteni azt az elképzelést, hogy az állatkertekben született példányokat szabadon engedhetjük, megmentve ezzel a veszélyeztetett állatok vadon élő populációit – szögezi le a The New York Timesnak Frans de Waal. Az apró arany oroszlánmajmok fogságban nevelt példányait sikeresen telepítették vissza Brazília Atlanti-óceán menti esőerdő-rezervátumába.
Ezzel szemben egy nem megfelelően előkészített kísérletben 2014-ben Damian Aspinall brit természetvédő 11, fogságban született sík vidéki gorillát engedett szabadon Gabonban; közülük ötöt egy hónapon belül valószínűleg a területüket védő fajtársaik öltek meg, a többinek pedig nyoma veszett. Az emberszabásúakat az eredeti élőhelyükön az orvvadászat, a bozóthús-kereskedelem (az őserdő állatainak kereskedelmi célból történő vadászata), az élőhelyek területének zsugorodása és a betegségek is fenyegetik. Szumátrán és Borneón a kiirtott erdők helyén telepített pálmaolaj ültetvények szorítják ki az orangutánokat. Közép-Afrikában pedig az ebola végzett a kilencvenes évek óta a keleti sík vidéki gorillák 80 százalékával. A természetvédők is elismerik, hogy az állatkertekben napjainkban szinte kizárólag fogságban született és nevelkedett állatokat tartanak. Így a vadonban a túlélési esélyeik alig valamivel jobbak, mint egy átlagos turistának. Nem lehet őket egyszerűen szabadon engedni Afrika vagy Indonézia erdeiben.
A kérdésről árnyaltabb képet mutat Sós Endre: – Az állatkertekben született állatokat több lépcsőben készítik fel arra, hogy visszatérhessenek a természetbe. A visszatelepítés kizárólag olyan helyen történhet, ahol korábban élt a faj, tehát az életfeltételei adottak, de mára kipusztult. Az ilyen próbálkozás kisebb kockázattal jár, például azért, mert a területen élő állatok nem látnak riválist az új jövevényekben. Előfordulhat az is, hogy a beltenyészet kialakulásának megelőzésére engednek újabb állatokat a populációba.
– A szabadon engedés feltétele nemcsak az állatok, de a környezet felkészítése is. Meg kell szüntetni azokat az okokat, amik az állatok kipusztulását eredményezték – világítja meg a másik oldalt Sós Endre, jelezve: a felborult ökológiai egyensúlyt nehéz állatkerti példányok szabadon bocsátásával helyrebillenteni.
