Aszódi azt hangsúlyozta, hogy hiába takarítanánk meg lakossági energiát, az ugyanis főként a gázfogyasztást csökkentené; energiahatékonyság-növeléssel szerinte nem lehet a paksi bővítést kiváltani (ez az érvelés figyelmen kívül hagyja, hogy az európai áramtermelésben a gáz és a szén a legfontosabb energiaforrás, vagyis a lakosoknál megtakarított gáz közvetlenül áramtermelésre fordítható, ha pedig áramból van fölösleg, azzal fűteni is lehet, mint a skandináv államokban vagy Németországban). Aszódi szerint valós ellátásbiztonságot csak az atom garantálhat, mert a lélegeztetőgépeknek éjjel is működniük kell, amikor nem süt a nap, és esetleg a szél sem fúj (az érvelést hangos derültség fogadta a konferenciatelemben, részben L. Simon László államtitkár hasonló értelmű korábbi megnyilatkozására emlékezve, részben azért, mert az áram tárolása ma már a háztartások szintjén is megoldható).
Az újra szót kapó Szél válaszában azt bizonygatta, hogy minden energiaforrásnak megvan a maga életciklusa, és az atom fölött eljárt az idő. A konferencia szünetében lapunk kérdésére azt is kifejtette: nem tartja véletlennek, hogy friss adatok szerint tavaly az EU-ban létesült összes energiatermelő kapacitás több mint 80 százaléka nap- vagy szélerőmű volt, a fosszilis energiába és az atomba pedig szinte csak a kelet-európai országok fektetnek pénzt.
Aszódi azt igyekezett bebizonyítani, hogy az atomenergia használata során jelenleg is megtörténik az összes költség megfizetése, a hulladékkezelés céljaira például régóta gyűlnek a milliárdok a Központi Nukleáris Alapba. Szél Bernadett viszont felidézte: a kormány rendszeresen bedobja azt az ötletet, hogy ezt a pénzt inkább másra, például rezsicsökkentésre vagy a rezsiharcban kivérzett energiacégek feltőkésítésére fordítaná, aminek semmi köze a nukleáris hulladék eltakarításához.
Kerekes Lajos közgazdasági megközelítéssel próbálkozott, ám szerinte a jövőbeni bizonytalanságok (például az áramtárolás gyors technológiai fejlődése vagy az áramfogyasztás időbeni rugalmasságának prognosztizálhatatlansága) miatt lehetetlen az áramtermelés majdani költségeit reálisan kiszámolni. Olyan példát említett, amely szerint egyazon szakmai tanulmányban a megújulókkal termelt áram költségszintjét 40 és 350 dollár/MWH közé tudták belőni, ami igen nehézzé teszi a megtérülési számításokat.
Perger András, a Greenpeace szakértője egy újabb szempontot hozott be a vitába: szerinte hamarosan a klímavédelem lesz a legfontosabb szempont az energiatermelésben, és mindenki arra fog koncentrálni, hogyan lehet az energiaszektort a leggyorsabban karbonmentesíteni. – Az atommal az a fő probléma, hogy vannak sokkal gyorsabban és költséghatékonyabban megvalósítható lehetőségek is – szögezte le. Úgy kalkulált, hogy egy új nukleáris projekt időigénye az ötlettől a megvalósításig legalább 20 év (a paksi bővítést 2007-ben kezdték el tervezni, az első blokk leghamarabb 2026-ban léphet üzembe), a megújuló kapacitások kiépítése ennél sokkal gyorsabb. Ráadásul számos tanulmány igazolja, hogy 30-40 éves távlatban az atomenergia kivezethető, a legolcsóbb karbonmentesítési lehetőség pedig az energiatakarékosság, vagyis az energiaigény csökkentése lenne.
Kerekes a gazdaságosságot hangsúlyozta: jelenleg több európai országban is azért állítanak le atomerőműveket, mert a termelésük nem versenyképes, nem bírják a versenyt a nulla költségű megújulókkal. Ugyanez igaz egyébként a gázüzemű erőművekre is: nem az atom vagy a gáz drága, hanem arról van szó, hogy az elmúlt években a következetes támogatásoknak köszönhetően olyan hatalmas megújulós termelési kapacitások jöttek létre, amelyek minimális költségszint mellett állítanak elő áramot. A REKK számításai szerint 2050-től akár a Paksi Atomerőmű nélkül is működni tudna az ország energiaellátása, nagyjából 50 százaléknyi megújuló és 50 százaléknyi fosszilis kapacitás segítségével. A 100 százaléknyi zöldenergia-hányadhoz a tárolás, illetve az áramigények időzítése (az okos mérés és az intelligens hálózatok) területén műszaki áttörésre, illetve jelentős fejlesztésekre lenne szükség.
