galéria megtekintése

Átok sújtja Kislétát, félrevezették az elítélt polgármestert is

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal bírósági eljárást kezdeményezett Madácsi Imre volt kislétai fideszes polgármester ellen – értesült tudósítónk.

Kozma Péter kormánymegbízott tájékoztatása szerint az eljárás a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban van. Ennek oka az, hogy hosszú hónapok óta furcsa ex lex állapot uralkodik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta önkormányzatában:

Madácsi Imrét idén januárban jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték, s habár a törvény szerint a tisztsége azon a napon megszűnt, amikor az ítélete jogerőre emelkedett, a Fidesz–KDNP által támogatott politikus azóta is bejár a hivatalba, és polgármesterként tevékenykedik.

Az ügy érdekessége, hogy mindez talán nem is Madácsi hibája, hiszen elméletileg elképzelhető: nem volt tudomása arról, hogy hivatalát az ítélethirdetés napján el kellett volna hagynia. A történetben az az abszurd, hogy a hivatalok és bíróságok lassúsága miatt egy magánembernek minősülő volt polgármester majdnem egy évig vezethet egy települést mandátum nélkül.

 

A Debreceni Ítélőtábla tájékoztatása szerint a polgármester büntetőügyének vádlottjai megváltozott munkaképességű dolgozók látszólagos foglalkoztatásával állami támogatást igényeltek jogosulatlanul. (Az ügynek három vádlottja volt, Madácsi másodrendűként állt a bíróság elé.)

A vádlottak cégei több mint száz megváltozott munkaképességű embert foglalkoztattak 2002 és 2003 között, ám a munkabérüknek csak töredékét fizették ki nekik, holott a munkabér teljes összegére igényeltek állami támogatást.

Az első fok az elsőrendű vádlottat három év hat hónap börtönre ítélte, a másodrendű Madácsi egy év hat hónapot kapott, míg a harmadrendű vádlottra két év nyolc hónap börtönt szabtak ki.

Idén januárban a Debreceni Ítélőtábla jelentősen enyhítette ítéletüket, s felfüggesztette a börtönbüntetés végrehajtását. E jogerős ítélettel a 2011-es önkormányzati törvény 69. paragrafusa szerint Madácsi polgármestersége véget ért – csakhogy azóta is polgármesterként dolgozik.

Érdeklődésünkre Madácsi telefonon azt mondta: ő nem jogász, hanem mezőgazdasági gépészmérnök, ezért jogászokat kérdezett arról, hogy mit kell tennie.

Azért jár be dolgozni, mert akadt olyan jogász, aki szerint nem kellett lemondania, mások szerint pedig meg kell várnia ebben az ügyben a kormányhivatal döntését.

Hozzátette: lehetséges, hogy a jogászok félrevezették, de a történtek miatt vállalja a felelősséget. Közölte: ha a kormányhivatal döntése szerint föl kell állnia a székéből, akkor ezt megteszi, bár nem szívesen hagyná cserben a választóit, akik tavaly másodszor is bizalmat szavaztak neki.

Madácsi szerint lehetséges, hogy félrevezették
Madácsi szerint lehetséges, hogy félrevezették
Forrás: MTVA

Úgy tűnik, Kisléta polgármesteri székén átok ül, merthogy a falu előző, baloldali kötődésű polgármestere is a vádlottak padján végezte a 2006–2010-es ciklusban. Pénzes Sándort adócsalásért ítélték el, és szintén felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.