Megjelentek Röszkén a külföldi civil szervezetek, hatalmas nejlontáskákból osztanak kispárnát, meleg takarót. Ennek megvolna a kialakult gyakorlata – sorba szokás állítani a várakozókat, vagy leültetni, hogy ne tülekedjenek, ne rontsanak rá az aktivistákra.
De a kezdő segítők élvezik a tülekedést, a hálás tekinteteket: az egyik adogatja a takarókat, a másik mobiltelefonnal filmezi, hogy majd föltegyék a honlapjukra, hadd lássák az adományozók.
Kitört a migránsok egy csoportja Röszkén
Harmadik kísérletre kitört a migránsok egy csoportja Röszkén. Az M5-ösön mintegy 300-400 menekült megy Budapest felé a forgalommal szemben. >>>
A kisgyerekek mindenütt előnyt élveznek – ez jól is van így. De nagyon könnyen elszabadulnak az indulatok. Az említett kétgyermekes házaspárnak már a negyedik takarót nyomják a kezébe. Mögöttük fiatal afgán férfiak vacognak rövid ujjú pólóban – nekik még nem jutott, de reménykednek.
Az utolsó takarót egyszerre fogja meg egy idősebb meg egy fiatalabb férfi. Egy pillanat alatt kitör az ordítozás, lökdösődés. A rendőrök odafutnak, mindkét férfi elkeseredetten ordítja, hogy ő már fogta a pokrócot, amikor a másik el akarta venni tőle. A kicsi világ is olyan, mint a nagy: nincs annyi, hogy mindenkinek jusson. Ha belátó és udvarias vagy, elpusztulsz. Vagy csak te leszel az, aki átvacogja az éjszakát – pedig már a kezedben volt a pléd sarka.
Innen, a helyszínről senki sem látja át a helyzetet. Miért nem halad gyorsabban a regisztráció? Miért nem nyitják meg az egy napja bezárt hangárt, ha az új előállítóban már nem férnek el többen? (Nagyjából ekkor megnyitották újra, egy fertőtlenítés után.) Amikor megjön a váltás, kiderül, a pihenni térő rendőrcsoport azt sem tudja, az ország melyik részéből érkeztek a váltótársak.
Az első hideg éjszakán a rendőrök is fáznak. Rendőrt, segítő civilt, újságírót nem láttam, hogy a migránsok által használt mobilvécét látogatta volna. „Személyzeti" vécé nincs, a határ felé, egy frissen bevetett földön azonban gyakran imbolyognak láthatósági mellénybe öltözött emberek a sötétben.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A tévéstábok nyilatkozót keresnek, aki el akarja panaszolni a világnak, mennyire rossz itt. Könnyen találnak. Az egyik férfinek alszik a felesége és a saját gyermeke – sógornőjét, és annak gyerekeit állítja maga mögé háttérnek. A képeknek több hatalmuk van, mint a szavaknak.
Röszkénél eddig csak abból volt konfliktus, hogy miért lassú a regisztráció, miért van rá szükség egyáltalán, mikor lehet továbbmenni Németországba, amikor Merkel megmondta, hogy minden szírt befogadnak. A magyar rendőröknek – bármit gondolnak és mondanak néhányan egymás közt a migránsokról –, gyakran elidőzik a tekintetük a gyermekeiket cipelő, csitító, óvó, velük játszani próbáló fiatal házaspárokon.
Az igazi konfliktus akkor kezdődik, amikor a háború és a halál elől menekülőknek, vagy az egyszerűen csak jobb életet keresőknek nem azt kell mondaniuk, hogy türelem, jön a busz nemsokára, hanem, hogy vissza mindenki – amerről jött. Szeptember közepétől élesben merül föl ez a kérdés.
