galéria megtekintése

Kigolyóznák az Ökotárs Alapítványt, furcsa alku lehet a háttérben

5 komment


Hargitai Miklós

Furcsa alkut sejtet a Miniszterelnökség egy keddi MTI-közleményben: ha a szöveg állításai megfelelnek a valóságnak, akkor Norvégia a magyar kormány nyomására belement, hogy a következő ciklusban az Ökotárs ne vegyen részt a Norvég Alap támogatásainak elosztásában. Más források szerint viszont a kormányzat vállalt nehezen kommunikálható feltételeket: a támogatások befagyasztásának feloldásáért megígérte, hogy felhagy a civilek zaklatásával.

Az ügy előzménye, hogy Norvégia két hete hivatalosan közölte: 19 hónapnyi zárlat után újra hozzáférhetővé válnak a Norvég Alap támogatásai, amelyek folyósítását a pénzosztásban részt vevő, illetve az alap által támogatott civilek kormányzati zaklatása miatt zárolták. Vidar Helgesen, Norvégia Európa-ügyi minisztere az oslói parlamentben akkor úgy indokolta a lépést:

a magyar kormány ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik bele a pénzek elosztásába, az adóelkerülés miatt indított eljárást pedig megszüntették.

- A magyar hatóságok megígérték, hogy tartják magukat az aláírt megállapodásokhoz – hangsúlyozta Helgesen (a magyar és a norvég fél által szignált dokumentumok azt tartalmazzák, hogy a civileknek szánt pénzek elosztásába a kormány nem avatkozik bele).

 

A 444.hu értesülései alapján többről van szó egyszerű ígéretnél. Az Orbán-kormány ugyan megpróbálta titokban tartani az alkut, de

diplomáciai körökben az terjedt el, hogy garanciát vállalt rá, az adóhatósági eljárás alá vont alapítványok mind visszakapják az adószámukat, egyetlen érintett személy ellen sem indul büntetőjogi eljárás, és a KEHI visszavonja a fellebbezését, amellyel a NAV felé élt a vizsgálatok eredménytelen lezárása miatt.

Ezen túlmenően pedig írásba adta, hogy a jövőben nem lép fel a civilek ellen a hatósági nyomásgyakorlás eszközeivel (amiben indirekt módon az is benne van, hogy eddig volt ilyen indokolatlan nyomásgyakorlás).

A politico.eu nyilvánosságra hozta a témában november 24-én Brüsszelben tartott kétoldalú tárgyalás jegyzőkönyvét. Ebben a fenti vállalások közül annyi szerepel, hogy a kormány ismételten jóváhagyta a 2009 és 2014 közötti támogatási ciklusra vonatkozó szabályokat és szerződéseket, amelyek kizárják a pénzosztásba történő direkt kormányzati beavatkozást.

Házkutatás az Ökotársnál tavaly szeptemberben. Eljárás nem lesz, de részvétel sem
Házkutatás az Ökotársnál tavaly. Ezután nem vehetnek részt a pénzosztásban?
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A 444.hu szerint ugyanakkor egy nappal korábban volt egy előkészítő találkozó is a felek között, és az alku érdemi része ott köttetett meg. Az eredményt Norvégia teljes győzelemként és az Orbán-kabinet visszavonulásaként értékelte: Helgesen a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy lehetséges a hasonló ügyeket elvtelen engedmények nélkül rendezni, a Politicónak pedig azt mondta, hogy a magyar kormány minden feltételt elfogadott, és ez az EU számára is tanulság: megéri kiállni az alapvető értékekért. Kovács Zoltán kormányszóvivő akkor úgy értékelt: konstruktív vita után jó kompromisszum született.

Kedden az MTI a Miniszterelnökség közleményére hivatkozva azt írta: arról is egyezség született, hogy

a következő (2014-2020-as) támogatási ciklusban az Ökotárs nem vesz részt a pénzosztásban.

„A megállapodás eredményeként biztosított Magyarország teljes szuverenitása, vagyis a jövőben idegen kormány a magyar kormány együttműködése és ellenőrzése nélkül nem tud támogatást osztani hazánkban" - fogalmaz a közlemény.

Móra Veronika, az Ökotárs vezetője kérdésünkre kifejtette: valóban folynak tárgyalások a következő ciklus pénzosztási szabályairól,

megállapodás azonban még nincs

- mindaz, amiben eddig megegyeztek, az előző finanszírozási időszakra vonatkozik (nemrég a kormányszóvivői sajtótájékoztatón Lázár János is ugyanezt mondta, azzal a kiegészítéssel: „a magyar kormány ragaszkodik ahhoz, hogy nála legyen a marsallbot"). Móra szerint azokban a támogatott országokban, ahol (mint Magyarországon is) a brüsszeli finanszírozási iroda közvetlenül választja ki a pénzosztó szervezeteket, az érintett kormányoknak nincs felelősségük a civil támogatások odaítélésében.

Az Ökotárs további szerepére vonatkozó kérdésünket elküldtük Norvégia budapesti nagykövetségének is, megkeresésünkre eddig nem reagáltak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.