Elfeledett soproniak címmel áldozatokat, sorsokat idéztek meg a holokauszt 70. évfordulójára komoly helytörténeti, levéltári kutatások alapján szerkesztett kiállításon az Új-Zsinagógában.
Nem ez az első olyan esemény az országban, amelyen a helyi közösség a hajdan vele együtt élő zsidókra emlékezik. Az Elfeledett pápaiak című sorstárlatot a Veszprém megyei kisváros zsinagógájában tavaly Rajk László rendezte meg. A soproni a második, döbbenetes erejű kiállítás.
Rendezője ugyancsak egy építész, a fiatal Tárkányi Sándor, aki megrendülten szólt a kétéves előkészítés során általa megismert sorsokról.
Borzasztó és szembesítő történelemórákat adott neki ez a két év. Felidézte: 1896-ban Pollák Miksa soproni főrabbi,még arról ír, hogy a zsidók lelkileg duzzadt vitorlával haladnak a második évezred felé. Nem hihették, hogy pusztulással várja őket az utókor.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke az utcai ünnepségen lírára hangolta a drámát. Arról beszélt, hogy az ő korosztálya nem tudja, milyen a nagymama főztje, mert az a nemzedék a halálba ment. A nagymama főztjének az ízét is ellopta tőlük a történelem.
"Tragédia, egyfajta nemzeti öngyilkosság volt ez."
Politikai kiszólása tulajdonképpen csak annyi volt, hogy hiteles, tiszta emlékezést sürgetett, s személyek megnevezése nélkül úgy fogalmazott: ne akarjunk hőst csinálni abból, aki nem az volt.
Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont soproni származású volt igazgatójának szavai kegyetlenül pontosak voltak. Az „égbekiáltó” bűnről szólva Götz Aly történészt idézte, aki szerint „az antiszemitizmus mindig a gyengeség, a kisebbrendűségi érzés egyik jele”.
A történészprofesszor a magyar történelem szégyenteljes napjairól szólva úgy fogalmazott: A Sztójay-kormány a német megszállást követően feláldozta a háború oltárán a hitleri szövetségnek a magyar zsidóságot.
„Tragédia, egyfajta nemzeti öngyilkosság volt ez”. Az emberiség ellen szervezett ilyen aljas merényletre sem azelőtt, sem azóta nem volt példa – jelentette ki.
Szita Szabolcs figyelmeztetett rá: ez a rémtett azért történhetett meg, mert a szervezők, a tettesek, a kiszolgáltatott, megbénított áldozatok mellett létezett egy passzív tömeg is.
„A vérvádat, a zsidók világméretű összeesküvését és több más ostobaságot elfogadó, a fajiság mítoszára hangolt sokaság a kirekesztés teljes megvalósulásától várta sorsának jobbra fordulását.”
|
| Egy zsidó család képe a kiállításról |
Ez a tömeg sok helyütt csak nézte és eltűrte a gyalázatot. – Legyen erőnk és tartásunk, hogy a nyugati kultúrsarok szelleme és gyakorlata, a nemzeti méltóság ereje legyőzze az ellentéteket, visszaszorítsa a fajmítoszt, kigyomlálja a gyűlöletet – hangoztatta Szita.
A soproni önkormányzat jelentős összeggel támogatta a kiállítást. Fodor Tamás polgármester visszautalt arra, hogy az első világháború után, az antiszemitizmus elől menekülők egyik központja Sopron volt.
A II. világháború végén „sokan sokféleképpen gondolkodtak”, de az biztos – miként Áder János is mondta –, közülünk is bárki ott lehetett volna az ártatlan áldozatok között – hangoztatta a polgármester.
Az Egyesült Államokból érkező Steven Andrew Geiger újságíró, a Mensch nemzetközi alapítvány elnöke azt ígérte a soproniaknak, hogy tárlatukat elviszi New Yorkba, Washingtonba és Los Angelesbe is.
Geiger édesapját Győrből hurcolták el a koncentrációs táborba, de egyike volt azon keveseknek, akik túlélték a tragédiát. Fia 1956-ban Kópházánál lépte át a határt, azóta családjával Amerikában él.
