galéria megtekintése

Grosics Gyula halálára

0 komment


Hegyi Iván
NOL

Nyolcvannyolc éves korában, hosszú betegség után elhunyt Grosics Gyula, a magyar labdarúgó-válogatott egykori legendás kapusa, aki 1954-ben vb-ezüstérmet, 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert.

Kovács Bence / Népszabadság

Nyolcvanhatszor volt válogatott úgy, hogy 1954 novembere és 1956 szeptembere miatt egyszer sem került be a nemzeti együttesbe, mivel – máig tisztázatlan, de nyilvánvalóan nem futballszakmai okokból – eltiltották. A szankció nyomán a Honvédban sem védhetett, így csupán háromszoros bajnoknak mondhatta magát, noha a kispesti együttes 1955-ben is aranyérmet nyert.

 

Azért az a három elsőség sem volt akármilyen. Az 1950-es, egyidényes bajnokságban a Honvéd egyetlen vereséget szenvedett, az 1952-esben veretlen maradt, s bár az 1954-esben ötször is kikapott, 100:43-as gólaránnyal zárta az évadot.

Nem mellesleg: már a legkiválóbbak közé tartozott az előtt is, hogy a Honvédhoz szegődött. (Meg az után is, hogy a fővárosi elit klubból Tatabányára kellett igazolnia.) Az 1949/50-es bajnokságban még Ruzsa Ferenc őrizte az aranyérmes piros-fehérek kapuját, az évad legjobbjának azonban a kis csapatban, a Teherfuvarban (a korábbi MATEOSZ-ban) védő Grosics Gyulát választották. Az NB I-es vetélkedést a nyolcadik helyen záró „szállítók" harminc meccsen ötvenegy gólt kaptak, de gyanítható: ha nem a „fekete párduc" áll a hálójuk előtt, nem ússzák meg ennyivel...

Azaz a valóban nagymacska mozgású Grosics épp olyan elismert labdarúgóként mutatkozott be a világ akkori legnagyszerűbb klubcsapatainak egyikében, mint amilyen csillag Bozsik József, Kocsis Sándor vagy Puskás Ferenc volt. A válogatottban már három esztendővel korábban debütált, és csak harminchat éves korában adta át a helyét Szentmihályi Antalnak. A jugoszlávok elleni találkozón négy percet töltött a pályán, majd elköszönt a címeres meztől és legnagyobb hazai sikereinek színhelyétől, az általa is legendássá vált Népstadiontól. A búcsú amúgy – 59 győztes és csak 13 vesztes találkozó után – jelképesnek tekinthető, mert 1956 kora őszén épp a jugoszlávokkal vívott találkozón tért vissza az A csapatba, és nagy része volt a Belgrádban aratott 3-1-es győzelemben. Az összeállítás akkor így festett: Grosics – Kárpáti, Börzsei, Kotász – Bozsik, Berendy – Sándor, Kocsis (Machos), Hidegkuti, Puskás, Czibor. Hatvankettőben pedig így: Grosics (Szentmihályi) – Mátrai, Mészöly, Sóvári – Solymosi, Sipos – Bene, Göröcs, Machos, Rákosi (Farkas), Fenyvesi.

Több generációs kapus volt tehát, és négy világbajnokságon szerepelhetett volna, ha Magyarország nevez az 1950-es vb-re. Ötvennégyben aztán a lehető legközelebb került ahhoz, hogy valóra váltsa minden futballista leggyönyörűbb álmát, és vb-aranyérmet nyerjen, de a berni döntőben, mint tudjuk, sem a csapatnak, sem neki nem sikerült csúcsformát nyújtania. „Ungarn über alles" – írta az NSZK diadalával befejeződött tornáról a Berner Tagblatt... Ötvennyolcban nem volt igazi esély, hatvankettőben annál inkább, de a végül ezüstérmes csehszlovákok elleni negyeddöntő (0-1) inkább a másik kapusról, a 2007-ben elhunyt Viliam Schrojfról szólt.

Viszont 1952-ben, az olimpiai bajnoki cím elhódítása – és az Aranycsapat elnevezés kiérdemlése – során öt mérkőzésen mindössze két gólt kapott (mezőnyjátékos társai meg rúgtak-fejeltek húszat), az 1953-as Európa Kupa-döntőt, a római Olimpiai stadion avatóját olasz „dugó" nélkül abszolválta (3-0), és nem nagyon bánta, hogy hárommal vigasztalódtak az angolok – már amennyire tudtak – „az évszázad mérkőzésén" (6-3). A londoni hősök közül immár csak Buzánszky Jenő van köztünk...

Még évekkel a visszavonulása után is Grosics fényképét tették a srácok a több kabátgombból összeragasztott kapusra a gombfociban: a mítosza hasonló volt itthon, mint Gilmaré Brazíliában vagy Lev Jasiné a Szovjetunióban. S mivel olyan válogatottban védett, amelyet a World Soccer minden idők második legjobb futballcsapatának választott (nem az NSZK 1954-es gárdája, hanem az 1970-es brazil együttes az első...), nemzetközileg is messzemenően elismerték. Az Aranylabda-szavazások alkalmával hol Bobby Charltonnal, Hanappival, Masopusttal, Santamariával közösen került a tizedik helyre, hol Gentóval együtt volt a tizenkettedik, hol Bundzsák Dezső illusztris társaságában a tizenharmadik.

A „magyar Gilmar", akit három éve A nemzet sportolójává választottak, a többi közt 394 első osztályú bajnoki meccsen is bizonyította, hogy bármilyen veszedelmes szituációban képes hárítani.

Ám az, amivel most szembekerült, még számára is védhetetlen volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.