galéria megtekintése

Aknában

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 06. számában
jelent meg.


Ungár Tamás
Népszabadság

Ha Mőcsényben vagy a szomszédos falvakban száz embert megkérnek arra, hogy ezer forintért menjen le egy sötét aknába, ahol lehet, hogy gáz van, akkor közülük kilencvenkilenc zokszó nélkül lemegy. Itt minden munkát el kell fogadni. Javítok. Mind a száz lemenne. Én is.

Hihetetlen! Hihetetlen!!! – ezt a szót ismételgeti indulatosan az a hatvanéves, Tolna megyei agrárvállalkozó, aki telefonon keresett meg, hogy megossza velem a haragját. – Meghalt két ember munka közben, és azt mondják, nem történt üzemi baleset! A munkavédelmi hatóság vezetője egy nappal a tragédia után a tévének azt nyilatkozta, hogy nem baleset volt, mert nem volt jogviszony a telep gazdája és az ott meghalt két ember között. Ketten megfulladtak egy aknában, ahol a rothadó kukorica miatt nem volt elég levegő. Miért mentek oda? Szórakozásból?

Fotó: Csortos Szabolcs

– A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat foglalkozás körében elkövetett, halált okozó, gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt – tudom meg Huszti Gábortól, a főkapitányság szóvivőjétől.

 

– 2014. október 16-án egy mőcsényi szárítóüzemben található hat méter mély szárítóaknában egy 68 éves, valamint egy 59 éves helyi férfi elvesztette az eszméletét. A katasztrófavédelem munkatársai kiemelték a két személyt, ám akkor már mindkét férfi halott volt. Az akna alján a szén-monoxid-koncentráció meghaladta a 80%-ot. Az elsődleges vélemények szerint a szén-monoxid az akna alján lévő vízben rothadó gabona bomlásából származott. A további kérdésekre a nyomozás érdekei miatt nem áll módomban válaszolni.

– A vizsgálatot lezártuk, és nem üzemi baleset történt, így nem kívánunk nyilatkozni az ügyben – hárítja el a megszólalást Müller Ingrid, a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Szervének sajtóreferense, s amikor kérdezni próbálom, hogy akkor viszont mi történt, mit keresett az a két ember abban az elgázosodott aknában, és miért lehet magabiztosan kijelenteni, hogy nincs szükség vizsgálatra, a szóvivő mindössze ennyit válaszol: – Nem kívánunk ennél többet mondani.

– A mőcsényiek dühösek – állítja egy 47 éves helybéli férfi, aki húsz évig az egyik bonyhádi cipőgyárban dolgozott, s amióta bezárt az üzem, nem talál munkát az állástalanságtól szenvedő vidéken. A közfoglalkoztatásból származó havi 50 ezer forintjából élő férfi így folytatja: – A mőcsényiek tudják, hogy az egyik áldozat, a Vilmos mindig azon a telephelyen dolgozott. Korábban téesztagként, aztán amikor megszűnt a téesz, akkor eljárt oda napszámba, a telep új gazdájához, a Józsihoz. A Vili rokkantnyugdíjas volt a szívével, de kevés volt a nyugdíja. A másik áldozat a Vili bátyja volt, az István. Ő már nyugdíjas volt, és ritkábban vállalt napszámot. Senki sem érti, hogy ha ott dolgoztak, akkor miért nem volt ez munkahelyi baleset?

– Aznap összejövetele volt a mőcsényi nyugdíjasklubnak, és elmentünk egy bátaapáti étterembe ebédelni – idézi fel a tragédia napját Erzsi, az egyik klubtag. – Busszal mentünk Apátiba, tízen.Általában kéthetente van rendezvényünk, és máskor el szokott jönni a Vilmos és az István is. De most nem jöttek, merthogy dolguk volt. István felesége, a Vera viszont jött. Az úton végig szakadt az eső, annyira, hogy csak lépésben ment a busz. Vera hívogatta a férjét, és egyre idegesebb lett, mert István nem vette fel a telefont. Már ott voltunk az étteremben, amikor hívták a Verát, és mondták, hogy meghalt a férje. Az szegény összerogyott. Mi, gyenge öregek, alig tudtuk felemelni. Aztán jött a Veráért egy rokon, és autóval hazavitte. Mi maradtunk, és megebédeltünk. Meg volt rendelve az ebéd, nem hagyhattuk ott. Sajnálom a Vilit meg Istvánt. Jó emberek voltak. Máskor ők is velünk jöttek, de aznap nem. Dolguk volt.

– Nem dolgoztak nálam a Viliék – állítja Braun József, a szárító gazdája. Az 59 éves férfi elmondja, hogy korábban villanyszerelő volt, 2001 óta agrárvállalkozó, 200 hektár földje és húsmarhái vannak, a telep viszont, ahol a tragédia történt, a helyi szövetkezet tulajdona. A szétesett szövetkezet vagyonán, a nyomorúságos állapotú téeszmajoron hat emberrel osztozik. A kéthektáros major szárítójának aknájában történt a baj, hogy miképp, arról ennyit mond:

– Előző napon szóltam a Vilinek, hogy a szárító alatti aknában víz van, ki kellene szivattyúzni. Ő jött is, de én mindjárt láttam, hogy nincs értelme hozzáfogni, mert szakad az eső, és amennyit kiemelünk, annyi vissza is csorog. Abban maradtunk, hogy megvárjuk, míg eláll az eső, felszárad a föld, és csak azután fogunk bele. Elbúcsúztam tőle, és elmentem. Fél óra múlva hívtak, hogy nagy baj van.

– Egy olyan aknába, ahol rohadt gabona lehet, csak akkor szabad lemenni, ha előbb meggyőződünk róla, hogy nincs benne valamilyen fullasztó gáz – tanít szakmája alapismereteire a szomszédos falu egyik agrárvállalkozója. – Erről egy leeresztett gyertyával kell meggyőződni, és a lemenő ember derekára kötelet kell kötni. Ha odalent gáz van, gázálarcban szabad lemenni, de még jobb, ha előbb kinyomatjuk az aknából a gázt.

– Tudom, hogy miképp kell lemenni egy ilyen aknába – ismétli az előbbi leckét Braun József –, de szó sem volt arról, hogy Vili lemenjen. Arról volt szó, hogy lelógatunk egy búvárszivattyút, és azzal szívjuk ki a vizet. De nem aznap, hanem majd akkor, ha eláll az eső.

– Hogy ez nem munkabaleset volt? – néz rám kérdőn István felesége. Az asszony a család százéves, keskeny tornácú, oszloptalan parasztházának konyhájában kifakad:

– Akkor mondja meg, mi volt! Vilmos mindig a Józsinál dolgozott. A férjem ritkábban, de Vilmos mindig! Aki azt mondja, hogy nem munkabaleset volt, hazudik! De mi nem hagyjuk magunkat! A két fiam külföldön dolgozik, megbeszéltük, hogy ügyvédet fogadunk.

– Nem dolgozott nálam se a Vili, se az István! – rázza fejét tagadólag faggatásomra Braun József. – A Vili valóban minden nap idejárt. De nem dolgozni. Csak úgy jött. Nem lehetett már semmilyen munkát rábízni, a szíve nem bírta. Ment húsz métert és megállt, mert nem kapott levegőt. Hogy miért jött mégis? Barátok voltunk, nyolcadikban egy osztályba jártunk. Beszélgettünk, szedte a csalánt a telepen a jószágainak, meg azért is jött talán, mert otthon unatkozott volna.

– Nem nyilatkozom magának! –kiabál rám egy idős asszony, a két áldozat unokatestvére. – Maga is valamilyen hivataltól jött! Hiába akarják elkenni az ügyet! Két ember halálát nem lehet csak úgy elkenni! A Braun nagy ember, de annyira azért nem nagy. És ha olyan nagy ember, akkor inkább jelentse be a munkásait!

– Nekem csak egy alkalmazottam van – mondja Braun József. – Minden mezőgazdasági munkát kitanultam, az összes géppel tudok bánni, nincs szükségem alkalmi munkásokra. Sosem voltak napszámosaim.

– Ügyes ember a Józsi, hogy egyetlen alkalmazottal el tudja látni ezt a birtokot – állapítja meg ironikusan a mőcsényi kocsmában egy 43 éves fuvarozó. – Műveli a kétszáz hektárját, legelteti a száz marháját, fuvaroz, terményt szárít, adminisztrál. Ügyes.

– Az összes gazda így csinálja – jegyzi meg a fuvaros egyik haverja.

– Papíron egynek sincs alkalmazottja. S addig ez így is lesz, ameddig a gazdák valahogy mindig megtudják, mikor jönnek hozzájuk az ellenőrök. A napszámosok meg nem erőltetik, hogy bejelentsék őket, mert akkor még kevesebb jutna nekik. Ha egy napszámos nincs bejelentve, akkor kap négyezret, ha be van, akkor hármat.

– Tedd hozzá – veszi vissza a szót a fuvaros –, hogy ezelőtt tíz évvel is már négyezer volt a napszám. Azóta semmit se ment feljebb. Az emberek ennyinek is örülnek errefelé. Mert így meg lehet keresni egy hónapban nyolcvan–százezret, s az mégiscsak több, mint a közmunkások ötvenezre.

– Ha Mőcsényben vagy a szomszédos falvakban száz embert megkérnek arra, hogy ezer forintért menjen le egy sötét aknába, ahol lehet, hogy gáz van, akkor közülük kilencvenkilenc zokszó nélkül lemegy – állítja László, az ötvenesztendős vízvezeték-szerelő. – Itt minden munkát el kell fogadni. Ebben a faluban, ha valakinek van állása, akkor az legfeljebb pár ezer forinttal kap többet, mint a minimálbér. Én húsz éve dolgozom a bonyhádi kórházban, és 81-82 ezer a fizetésem. A házamat 25 éve nem tudom befejezni, az autóm harmincéves. Mit mondtam az előbb? Hogy száz mőcsényiből kilencvenkilenc lemenne abba az aknába? Javítok: mind a száz lemenne. Én is.

Fotó: Csortos Szabolcs

– Ezen a vidéken nehéz rendesen fizetett munkát találni – ismeri el Krachun Elemér, Mőcsény 69 éves polgármestere. – A falunkban 378-an laknak, közülük talán 160-an aktív korúak. Elöregedett falu a miénk. Sok a nyugdíjas meg a rokkantnyugdíjas. Nyomorúságosan kevés pénzből élnek az emberek. Régen a többség a helyi téeszben dolgozott, vagy ingázott a bonyhádi gyárakba. Téesz már rég nincs, a környékbeli gazdák állandóra senkit nem vesznek fel, a bonyhádi üzemek többsége bezárt. Így sincs sok állástalan, talán öten lehetnek, mert az emberek minden munkát olcsón elvállalnak. Tizenöten közmunkából élnek. A fiatalok nem kérnek ebből, az igyekvő huszonévesek mind elmentek már külföldre. A legtöbbjük már soha nem jön haza. Soha.

– Takarodjon innen! – kiált rám háza ablakából Vilmos özvegye, miután bekopogtam hozzá. Megszólalnék, de nem enged: – Takarodjon!!! Mondták nekem, hogy maga itt zaklat mindenkit, de engem ne zaklasson! Rendőrt hívok, ha nem takarodik el innen! – nyomatékképpen telefonját a füléhez emeli, s úgy kiabál: – Hívom a rendőrt, máris hívom a rendőrt!

– Gondoltam, hogy Vilmos felesége elkergeti magát – nyugtázza a történteket egy nyugdíjas férfi, aki jól ismerte a két áldozatot. – Lehet, hogy az asszony megegyezett a Józsival valami kártérítésfélében, és ezért nem akar mondani semmit. Volt már ilyen. Az egyik gazda lova pár éve fejbe rúgott egy napszámost, aki nem volt bejelentve. Az a férfi azóta se százas, de kapott egy kis pénzt, hát nem panaszkodik, elvan. Jobb ez így neki is, a gazdának is. Ez a világ rendje, nem kell ebbe beleszólni. Maga nem idevalósi, úgyse értheti az itteni rendet. Ha ideszületne, nem lenne rendes munkája, és megértené. Így nem érti, nem értheti meg.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.