galéria megtekintése

A vérszomj ára

23 komment


Fekete Gy. Attila

Egyelőre elképzelhetetlen, hogy Magyarországon a saját lakásában töltse le valaki a bűncselekményéért kiszabott ítéletet, mert nálunk az emberek vért kívánnak. Minél hosszabb a büntetés, annál „igazságosabb az ítélet”. Csakhogy a vérszomjnak ára van. Milliárdokban mérhető ára.

Már több mint száz elítélt perelte sikerrel Magyarországot rossz fogva tartási körülményei miatt Strasbourgban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága minden esetben azt mondta ki: Az „embertelen és megalázó bánásmód tilalmába ütközik”, hogy nálunk túlzsúfolt cellákban tartják fogva a rabokat. A Varga és mások kontra Magyarország perben a bíróság egyértelművé tette: a magyar börtönviszonyokkal az a legfőbb gond, hogy a nemzetközileg elfogadottnál

lényegesen kisebb az elítéltek mozgástere, valamint a vécét csak egy függöny választja el a zárka többi részétől, és ez „olyan mértékű sérelmet okozott a felpereseknek, ami meghaladja a fogva tartással szükségképpen együtt járó szenvedés mértékét”.

Egy másik, hasonló perben hat fogvatartottnak 25 millió 700 ezer forintos kártérítést ítélt meg a bíróság. És ez még csak a kezdet. Nem tudni, hogy a perek sokaságának végén mekkora lesz a számla, ugyanis Strasbourgban több ezer magyar rab keresete vár elbírálásra. Egyes becslések szerint, ha valamennyien nyernek, a magyar állam által fizetendő kártérítés összege

 
elérheti a tízmil­liárd forintot is.

Strasbourg a százával érkező magyar keresetek miatt tavaly arra kötelezte Magyarországot, hogy fél éven belül dolgozza ki, miként szünteti meg fegyintézeteiben az uniós jogot sértő állapotokat. Csökkentse a zsúfoltságot, és oldja meg az aggodalomra okot adó higiénés problémákat, mint például a zárkák szellőztetését, valamint az illemhelyek leválasztását a zárkákról.

Naiv jogászok, jogvédők és némely ellenzéki politikusok azt remélték, a strasbourgi ítélet büntetőpolitikája felülvizsgálatára kényszeríti az Orbán-kormányt. Tévedtek. A válaszul küldött program lényege ugyanis az, hogy 2019-ig a meglévő büntetés-végrehajtási intézmények bővítésével és öt új börtön felépítésével mintegy 6000 pluszférőhelyet alakítanak ki. Egyértelműnek tűnik tehát, hogy Magyarország a jövőben is mindenkit börtönbe zár, akit csak lehet. Szó sincs alternatív megoldásokról. A bűnözőnek börtönben a helye...

Tervek tehát vannak, azt azonban nem tudni, mennyivel sikerül majd csökkenteni a zsúfoltságot. A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a százszázalékos telítettség a cél. 2015-ben úgy sikerült éves átlagban 135 százalékra leszorítani az előző évben még 143 százalékos zsúfoltságot, hogy országosan 800 új férőhelyet alakítottak ki. Elvileg és matematikailag tehát a plusz 6000 férőhelynek elegendőnek kellene lennie a probléma megoldásához. Már ha addig nem hoz még néhány Btk.-t szigorító döntést a parlament a bűnözők elrettentése és a törvénytisztelő emberek védelme érdekében.

Félő azonban, hogy még akkor sem lesznek EU-konform állapotok a magyar fegyintézetekben, ha elkészülnek az új börtönök.
A Magyarország által is aláírt nemzetközi megállapodások és egyezmények alapján ugyanis az lenne kívánatos, ha minden fogvatartottra hat négyzetméternyi hely jutna. Minimális elvárás azonban, hogy a rabok mozgástere ne legyen kisebb, mint két fő esetében kilenc, három fogvatartott esetében tizenkét négyzetméter. A meglévő fegyintézetek zöme nem vagy csak jelentős férőhelyveszteség árán alakítható át ezen elvárásoknak megfelelően. És persze milliárdokért.

Fel sem vetődött a program elkészítésekor, hogy a börtönnépesség száma alternatív módszerekkel csökkenthető, vagy legalább a növekedése lassítható. Ha marad a mindenkit börtönbe utasító büntetőjogi szigor – márpedig a kormány büntetőpolitikájából ez következik –, inkább a börtönnépesség további növekedése várható. Főleg, ha nem változik az igazságszolgáltatás mostani letartóztatási gyakorlata, miszerint (a szarvasi pokolgépgyártó kivételével) mindenkit előzetesbe tesznek, akinek az esetében ezt a törvény engedi. Közel minden negyedik fogvatartott, a börtönnépesség 23 százaléka előzetes letartóztatott. Számuk csökkentése már önmagában is mérsékelhetné a börtönök zsúfoltságát.

Az elmúlt években nálunk is meghonosított nyomkövetők helyett a hatóságok még mindig inkább a börtönrácsokkal látják biztosítottnak, hogy a gyanúsított bármikor a rendelkezésükre álljon.

No és „ezt kívánja a nép”

– állítják gyakran a témával hivatalból foglalkozó politikusok. Nem mintha úgy általában bármiben is befolyásolná a döntéshozókat, hogy mit akar a nép, de azért van némi igazság abban, amit mondanak. A közvélemény tényleg szereti előzetesben tudni a bűncselekmények feltételezett elkövetőit. Emlékezzünk, mekkora felháborodást váltott ki, hogy a rendőrség hetekig nem vette őrizetbe és nem terjesztette fel előzetes letartóztatásra Tarsoly Csabát, a 150 milliárdos Quaestor-ügy első számú gyanúsítottját. Na de egy közlekedési bűncselekmény elkövetőjét, egy gázolót vagy egy drogost, egy piti tolvajt miért kell a jogerős ítélet előtt lecsukni? Az előzetes letartóztatás nem előrehozott ítélet, folyton-folyvást ezt hangoztatják rendőrök, ügyészek, bírók, miközben küldenek a rács mögé mindenkit, akit csak lehet.

Nyomkövetők helyett egyelőre marad a börtönrács...
Nyomkövetők helyett egyelőre marad a börtönrács...
Kovács Attila / MTI

Bár a büntetőeljárásról szóló törvény 2006-os módosításával valamelyest bővült a bíróságok által alkalmazható büntetések
és intézkedések köre, ezek csak lassan váltak, válnak elfogadottá. Megint csak nincs miért­ csodálkozni. Főbüntetésként közérdekű munkavégzésre kötelezheti a bíróság a bűnelkövetőt, de annak időtartama nem lehet több 312 óránál, igaz, 48-nál kevesebb sem. Ugyan miféle bűn lehet az, ami néhány heti munkára kötelezéssel megtorolható?

Ilyen törvényi szabályozás mellett elképzelhetetlen például, hogy egy magyar bíró olyan ítéletet hozzon, amelyben arra ítéli a Mari néni tűzifáját eltulajdonító tolvajt, hogy az elkövetkező években annyi jóvátételi munkát végezzen a közeli erdőgazdaságban, amennyi elegendő ahhoz, hogy megvásárolja a következő fűtési szezonra Mari néninek a szükséges mennyiségű (és nem ő dönti el, hogy az mennyi) tűzifát, amelyet mellesleg még köteles felhasogatni is. Pedig ez volna
a megoldás, Mari néninek is jobb volna annál, mint hogy a tolvaj a fűtött börtönben ücsörög, miközben ő meg otthon fázik.

És valóban annyi embert kell évente börtönbe küldeni, amennyit nálunk szabadságvesztésre ítélnek? Lapunknak adott interjújában 2013 őszén Pintér Sándor belügyminiszter erre még azt felelte: „Ezt nem nekem kell eldöntenem. A törvényjavaslatokat (az akkor még készülő büntetés-végrehajtási törvény tervezetét – F. Gy. A.) széles körű szakmai és társadalmi vitára bocsátjuk, mindenkinek módja és lehetősége van kifejteni a véleményét, megtenni a javaslatait. A végső szót ebben a hatályos törvények alapján mindig a bíróság mondja ki. Mi új lehetőségek felkínálásával tudunk segíteni a helyzeten. Most van társadalmi vitán a büntetés-végrehajtási törvény koncepciója. A tervezet maga is tartalmaz javaslatokat például elektronikus lábbilincs használatára, amelynek a »felügyelete mellett« a kisebb súlyú bűncselekményekért elítéltek akár otthon is letölthetik büntetésüket, saját költségükön.”

Három hónappal az interjú megjelenése után hirdették ki a büntetés-végrehajtási törvényt. Már szó sem volt benne lábbilincsről és saját költségen otthon kitölthető büntetésről. A kormány és az akkor még kétharmados parlamenti többsége kisöpört a koncepcióból minden alternatív megoldást. Helyette elrendelte, hogy az állami intézmények azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket a börtönvállalatok kínálnak, kötelesek azoktól megvásárolni. Így próbálják rabmunkával csökkenteni a fegyintézetek még így is több tízmilliárdos fenntartási költségét.

Ezért több európai uniós tagállammal szemben nálunk

nincs hétvégi börtön se.

Ott hétköznap az elítéltek ugyanúgy mehetnek dolgozni, már ha volt munkahelyük és azt a bírósági ítélet után is megtartották (nem rúgták ki őket, mert bűnözők lettek, és a bíróság sem tiltotta el őket hivatásuk gyakorlásától). Munka után a legrövidebb úton irány haza. Nyomkövetővel figyeli őket az arra hivatott hatóság vagy szervezet, szóval nincs kocsma, nincs semmiféle kitérő. Hetente meghatározott időre léphetnek csak ki a lakásukból, hogy vásároljanak vagy elintézzék a hivatalos dolgaikat és mindazt, amire a bíró engedélyt ad. Tiltott az otthoni ivászat, a rendőrség bármikor kopogtathat és megfújathatja a szondát, és van, ahol a vendégek fogadását is korlátozhatja a bíróság.

Mi az előnyük az efféle alternatív megoldásoknak? Először is, hogy a kisebb súlyú vagy éppen a gondatlanságból elkövetett bűncselekményekért elítéltek így

nem járhatják ki az úgynevezett „börtönegyetemet”.

Intelligens, rendezett körülmények között élő embereket az együtt töltött évek során a minden hájjal megkent rablók nem képeznek át intelligens, minden hájjal megkent bűnözőkké. Otthon raboskodva és dolgozva jobban keres a fogvatartott, mint a börtönvállalat alkalmazásában. Otthon nem kell levonni keresményéből a rabtartás költségeit­ (az élelmezés, a rezsi és az őrzés összegét). Több marad tehát a kártérítésre.

A fiatalok tanulhatnak az iskolájukban, vagy részt vehetnek a távoktatásban, de az oktatást semmiképpen sem „Rabló Béla tanár úrtól” kapják... Bulizni persze nem mehetnek, ami valószínűleg sokkal kevésbé tolerálható otthon ülve, mint egy börtönben.

Igaz, senki nem mondta, hogy otthon raboskodni nem szívás.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető