galéria megtekintése

Teljes mellszélességgel kiállnak Kiss László mellett

20 komment


Fekete Gy. Attila

Mind a Magyar Úszó Szövetség vezetősége, mind az edzőbizottság egyhangúlag kiállt Kiss László mellett. A felajánlás ellenére még csak titkos szavazást sem kért senki az 55 évvel ezelőtti elítélése miatt kedden újra reflektorfénybe került szövetségi kapitány ügyével kapcsolatban.

Szerdán előbb a Magyar Úszó Szövetség, majd az edzőbizottság ülésén is napirendre került az úszók szövetségi kapitányának, Kiss Lászlónak a büntetőügye.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Miként arról beszámoltunk: a Privát kopó bűnügyi magazin kedden megszellőztette, hogy Kiss 1961-ben csoportos nemi erőszakot követett el egy fiatal nő sérelmére, amiért három év börtönre ítélték. Szerdán a lap annyival egészítette ki a sztoriját, hogy Kiss pár hónapot töltött csupán rács mögött, majd egy meg nem nevezett akkori úszó híresség közbenjárására szabadult és folytathatta edzői és versenyzői karrierjét.

 

Kiss, aki kedden nyilatkozott a NOL-nak, azt mondta: Megbűnhődött a bűnéért. Nem titkolta a történteket soha, de kapott egy új esélyt az élettől, és ő élt vele.

Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke szerdán már arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság is összeült, és mindkét testület egyhangúlag kiállt Kiss mellett. Az egyértelműen megfogalmazott kérdés az volt: leváltsák-e e régi ügy felmelegítése után Kisst, vagy maradjon. Senki nem kért titkos szavazást. A döntés mindkét fórumon egyhangú volt. Gyárfás lapunknak úgy fogalmazott:

Kiss László
Népszabadság/archív

– Ha 55 évvel ezelőtt vetődik fel a kérdés, hogy börtönbüntetését követően Kiss László maradhat-e edző, vagy sem, én nemet mondtam volna. Nem engedem a fiatalok közé azt, aki ilyen bűnt képes volt elkövetni, még akkor sem, ha megszenvedett a tettéért. Az egykori döntéshozók azonban akkoriban másképp vélekedtek. Az elmúlt 55 évben Kiss Lászlónak hatalmas része volt abban a sok dicsőségben, amelyek fényében ma sütkérezhetünk. Temérdek kitüntetéssel és díjjal ismerték el a tevékenységét. Most kellene száműznünk?... Szabad egy embert ugyanazért a tettéért kétszer elítélni? Megtehetjük-e ezt fél évszázaddal a szabadulása után? – tette fel a kérdéseket Gyárfás.

Kiss Lászlóra vár azonban még egy vesszőfutás: csütörtökre rendkívüli közgyűlést tart Százhalombatta Önkormányzata, ahol Kiss alpolgármester, egyben a település díszpolgára is. Nem indult a választáson, a polgármester kérte fel a posztra, aki az Indexnek azt mondta, sem ő, sem a képviselő-testület nem tudott Kiss régi ügyéről.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.