galéria megtekintése

A kétharmad zsebben, szombaton csak az LMP erősödött

43 komment

A határontúliak voksával még növelte fölényét a Fidesz, de az átjelentkező szavazók döntése nyomán újra változtak kissé az országos listán elért eredmények - és csak az LMP javított. A kispártok elvittek 4 százalékot a végén - ez is kellhetett a kétharmadhoz.

Jogilag még nem végleges ugyan a 2014-es parlamenti választás eredménye – az átjelentkezők szavazatainak 0,7 százalékát szombat kora estig még nem sikerült összesíteni, és most nyílik meg a jogorvoslati lehetőség is –, de két dolog egészen bizonyos. A Fidesznek – bár hajszálon múlott – kétharmados többsége van, és a surranópályán, a minimálisan szükséges 246 ezernél alig több mint 11 ezer szavazattal az LMP is bejutott a parlamentbe.

A kis pártok a listás mandátumok négy százalékát szerezték meg, ez a mandátumok kiosztásánál három-négy képviselői helyet jelentett volna, ha ezt egy párt kapja

Az április 6-án kihirdetett előzetes eredmények egyébként nem változtak: a Fidesz-KDNP 96 egyéni körzetben nyert és 37 listás mandátumot szerzett, a 133 képviselői hely pedig éppen a minősített többséget jelenti. A kormányváltók tíz választókerületben győztek, és az országos listáról további 28 mandátumhoz jutottak. Mellettük a Jobbik 23, az LMP öt képviselőt delegálhat kizárólag listáról a parlamentbe.

 

A szavazás napjának éjszakáján még bizonytalan volt, hogy meglesz-e a kormányoldalon a kétharmad, mert a főváros XVIII. kerületében a fideszes Kucsák László mindössze 22 vokssal vezetett a baloldali szövetség jelöltje, Kunhalmi Ágnes előtt. A XV. kerületben kevésbé volt szoros az eredmény, de László Tamás kormánypárti képviselő sem érezhette nyeregben magát, hiszen csak 253 vokssal kapott többet, mint Móricz Eszter.

Egy optimista szavazó üzenete a pártoknak
Egy optimista szavazó üzenete a pártoknak
Vajda János / MTI

Akkor ugyanis még nagyjából kétszázezer voks ismeretlen volt, és nem lehetett tudni, hogy a külképviseleteken, illetve a lakóhelyüktől távol, de Magyarországon szavazók megváltoztatják-e a sorrendet.

Mára kiderült, hogy ebben a két körzetben az átjelentkezők voksainak hatására sem módosult az eredmény, tehát a fideszesek voltak a befutók, sőt a kormányoldal jelöltjeinek a javára mindkét helyen nőtt is a különbség. A szombatra maradt voksok tekintetében Miskolcon is a kormánypárt nyert, de ez nem volt elég a fordításhoz: a borsodi 2-es választókerületben Varga László előnye 238 szavazatra apadt 360-ról, de ez a 30 százalékkal harmadik helyre befutó jobbikos jelölt mellett is MSZP-s mandátumot ér az új választási törvény szerint.

További bizonytalansági tényezőt jelentett, hogy a határon túliak levélszavazatait is csak később dolgozták fel. Csütörtökön kiderült, hogy a pártok országos listáira leadott 128 ezer érvényes voks 95 százalékát a Fidesz kapta, így a múlt vasárnap kihirdetett 44,54 százalékhoz képest 45,05 százalékra javított.

A korábban még 5,24 százalékon álló LMP viszont 5,18 százalékra esett vissza (a baloldali összefogás és a Jobbik is vesztett néhány tized százalékot). Ez pedig azt jelentette, hogy az átjelentkezők még ismeretlen szavazatai miatt az ökopárt elvileg az öt százalék alá is kerülhetett volna. Igaz, ez csak akkor fordul elő, ha ebben a körben a támogatottságuk jelentősen az országos átlag alatt marad.

Mostanra kiderült, hogy éppen ezzel ellentétes tendencia mutatkozott. Az LMP a szombat esti állás szerint 5,25 százalékon áll – jobban, mint az első adatok szerint –, ami valószínűleg annak tudható be, hogy az átjelentkezők zömében a nagyvárosi lakosságból kerültek ki, és e körben a párt az átlagosnál több szavazatot kapott.

Éppen emiatt ronthatott a Jobbik, amely múlt vasárnap a listás szavazatok 20,46 százalékát birtokolta, majd a határon túliak miatt visszaesett kissé, és szombat este is csak 20,17 százaléknál tartott.

A baloldali összefogásnak sem hozott sok új támogatót a szombati összesítés: az első adatok szerint 25,69 százalékos támogatottság helyett be kell érnie 25,6 százalékkal. És vesztett a Fidesz is: a listán a szombat esti állás szerint 44,99 százalékot kapott, de ebből fél százalékot a határon túliak hoztak.

A mandátumkiosztásra azonban ezek a minimális változások nincsenek hatással. A kisebb szerveződések – részben egyértelműen a kampánytámogatásra hajtó bizniszpártok – viszont alaposan beleszólhattak a végeredménybe. Ezek elvitték a listás mandátumok négy százalékát, ami egyenként az indulóknak semmit nem jelentett, az országos listás mandátumok kiosztásánál viszont három-négy képviselői helyet jelentett volna, ha ezt egy párt kapja.

A vasárnap óta megszámlálásra váró szavazatokhoz nyitnak utat a fővárosi 15-ös választókörzetben
A vasárnap óta megszámlálásra váró szavazatokhoz nyitnak utat a fővárosi 15-ös választókörzetben
Földi Imre / Fotó

Amúgy könnyen lehet, hogy a Fidesz kétharmada is rajtuk múlott. Például a XVIII. kerületben a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt, illetve Seres Mária Szövetségesei (SMS) is egyaránt háromszáz körüli szavazatot kaptak, míg a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártra (KTI) csaknem kétszázan, a baloldali szövetséggel könnyen összetéveszthető Együtt 2014 Pártra pedig majdnem kétszázan voksoltak.

Ha ezek közül bármelyik nem indul, elképzelhető hogy nem Kunhalmi Ágnes marad le a végeredmény szerint hatvan szavazattal, hanem Kucsák László veszít. Hasonló volt a helyzet a XV. kerületben is: László Tamás végül 277 szavazattal nyert, miközben ott a Zöldekre 386-an, az SMS-re 332-en, a Szocdemekre 278-an, a KTI-re 213-an voksoltak.

Többszörösen bevált tehát a Fidesz trükkje. A választási rendszer átalakításával – az egyéni körzetek súlyának növelésével, a győztest is támogató kompenzációs rendszer bevezetésével – elérték, hogy nem egészen 45 százalék elég a kétharmadhoz.

Ha a választás eredményét érdemben nem is befolyásolta, de igen nagy valószínűséggel a kétharmadot jelentette a másik ügyes húzás: az, hogy a jelölt- és listaállítás megkönnyítésével, valamint a pártoknak kilátásba helyezett 150-600 milliós kampánytámogatással sok kis párt  indulását ösztönözték. Ezek pedig – esetenként csak hangzatos vagy megtévesztő elnevezésük révén – igen nagy valószínűséggel a baloldali összefogástól vettek el szavazatokat.

Más kérdés, hogy tudomásul kell venni: a kormányoldal pártlistájára 2,25 milliónyian szavaztak, míg a baloldali összefogást csak 1,26 milliónyian támogatták, miközben a Jobbik egymillió voksot kapott. Az persze igazságtalan, hogy a nem egészen 45 százalék a mandátumok 66,8 százalékát eredményezte, míg a baloldal 25 százaléka csak a képviselői helyek 19 százalékát eredményezte. De panaszkodhat a Jobbik is, hiszen húsz százalék a parlamentben csak 11 százalékos képviseletet jelent, s mandátumokra lefordítva az LMP öt százaléka sem ér két és fél százaléknál többet.

Ha viszont a kormányváltók kapják a szavazatok többségét, a választási rendszer átalakítása miatt ma a Fidesz verheti a fejét a falba. Nem ez történt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.