galéria megtekintése

Sokkoló diétákkal ígérnek karcsúságot

1 komment

NOL

Egykori vagy ma is aktívan dolgozó modellek időről időre leleplezik a kívülről csillogónak látszó divatvilág sötét titkait, miszerint sok lány gyümölcslébe mártott vattát esznek, hogy vékonyak maradjanak, míg mások gyógyszerekkel és droggal tartják súlyukat. Nem kell szépségszakmáig menni, hogy hasonlóan ijesztő diétákat találjunk.

Az orosz szupermodell, Kira Dikhtyar a Fox News-nak tálalt ki 2012 őszén arról, hogy mi folyik a színfalak mögött. A mindössze húsz éves szépség nem mondott újat azzal, hogy a lányok jóformán mindenre képesek, hogy megtartsák alakjukat, de az igazi őrület divathetek előtti hetekben indul be, ilyenkor a cél már a fogyás, minél rövidebb időn belül.

Dikhtyar néhány egészen megdöbbentő módszerről is mesélt: vannak, akik az evést láncdohányozással próbálják kiváltani, míg mások drogokkal - főként speeddel és extasy-val - és különféle veszélyes gyógyszerekkel csökkentik étvágyukat, de az sem ritka, hogy naponta beöntéssel vagy hormoninjekciókkal turbózzák az anyagcseréjüket.

A sokkoló diétás módszerek azonban nemcsak a divatvilágot fertőzték meg, egyre többen sanyargatják magukat a gyors és látványos eredmények érdekében ilyen-olyan drasztikus diétákkal. Ugyan az egyre népszerűbb nyersdiéta (kizárólag nyers gyümölcsök, zöldségek, magvak, csírák és tiszta víz szerepelnek benne) első ránézésre talán kevésbé tűnik radikálisnak, azonban mégis rengeteg veszélyt rejt magában, például szénhidrátban kifejezetten gazdag, ám zsírokból és fehérjéből nem jut elegendő mennyiség a szervezetbe.

 

A nyerskosztot követők szerint ez a fajta táplálkozás energiával tölti fel a testet, valamint a bevitt vitaminoknak és ásványi anyagoknak köszönhetően jó hatással van a bőrre és a hajra is.

Ezt vallja Annette Larkins is, aki kizárólag saját maga termelte zöldségeket és gyümölcsöket eszik immár közel három évtizede. A 72 éves floridai nő története 2012-ben járta be a világot, sokan jól megválasztott plasztikai beavatkozásokat sejtettek Annette valóban ragyogó és fiatalos külseje mögött.

„Minden reggel fél 6-kor kelek és úgy érzem, állandóan tele vagyok energiával" - idézték a lapok a nőt, aki mellett cukorbetegséggel és magas vérnyomással küzdő, mindössze 56 éves férje öregembernek tűnik. Annette sem volt azonban mindig vegetáriánus, a 60-as évek végén döntött úgy, hogy áttér a nyers ételekre, azóta pedig csak zöldségeket és gyümölcsöket fogyaszt. Ráadásul mindent a saját kertjében termel meg.

Annettéhez hasonlóak, ám annál azért jóval extrémebbek a csak Banánlányként emlegetett ausztrál Youtube-sztár táplálkozási szokásai. A korábban anorexiában és bumíliában szenvedő fiatal nő hét évvel ezelőtt vágott bele a szénhidrátban gazdag, zsírokban viszont szegény táplálkozásba és nagyrészt csak nyers gyümölcsöket fogyaszt.

Minden mennyiségben egészséges?
Minden mennyiségben egészséges?
Alessandro Garofalo / Reuters

A napi kalóriabevitele 2000 és 5000 kalória között mozog, délután 4-ig kizárólag gyümölcsöt eszik, ám azokból néha egészen elképesztő mennyiséget: két ananászt, öt mangót, két liter narancslevet, másfél kiló sárgabarackot és körülbelül húsz banánt. Vannak napok, amikor azonban nem áll meg ennyi banánnál és akár ötvenet is megeszik belőle. Délután jöhet egy kevés más étel is, de itt sem a változatosság, hanem a mennyiség a lényeg, többnyire három és fél kiló sütőben sült krumplival tudja le a főtt étkezést.

A nő állítja, amióta így táplálkozik, tele van energiával, javult az emésztése, elmúlt a pajzsmirigy-alulműködése, a depressziója, valamint a pattanásai is. Noha sok embertől kap kritikákat soványsága és étrendje miatt, a népszerű videómegosztó portálon mégis közel 170  ezren követik Freelee nevű csatornáját. A nő videóiban nemcsak azt láthatjuk, miket szokott enni, de azt is hosszasan ecseteli, szerinte miért kellene felhagynunk a tojás vagy éppen a tej fogyasztásával.

Hasonlóan heves támadások érnek egy másik nyersdiéta-rajongó nőt, a szintén ausztrál Lori Jane Anthony terhessége alatt sem volt hajlandó felhagyni 80-10-10 elvet követő diétájával, aminek a lényege, hogy táplálkozásának alapját 80%-ban a szénhidrát képezni, fehérjéből és zsírból mindössze 10-10%-ot fogyaszt. A nőnek március elején egészséges kisfia született, ám a helyzet nem változtatott az őt övező botrányon, sokan azzal vádolták, hogy várandósság alatt nem elegendő a kizárólag nyers táplálék fogyasztása. Lori a reggelt ugyanis többnyire meleg, citromos vízzel indítja, majd megeszik egy fél görögdinnyét, és céklaturmixot iszik, ebédre és vacsorára pedig salátát eszik csak.

A 25 éves kismama szintén sok banán fogyaszt, naponta akár húsz darabot is, de rengeteget sportol is, biciklizik és jógázik, így fordulhatott elő, hogy alig öt nappal a szülés után már leadta a felszedett súly nagy részét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.