galéria megtekintése

Háromszor számolták át: Kucsák nyert, Kunhalmi vesztett

58 komment

Kucsák László, a Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltje nyerte el a budapesti 15-ös választókerület országgyűlési képviselői mandátumát - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. A Fidesz jelöltje maradt az élen a második legszorosabb verseny utolsó voksainak átszámlálása után is.

A múlt vasárnap legszorosabb ereménynél lezárt 15-ös választókerületben a külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait szombaton keverte be a szavazatszámláló bizottság a választókerület 34. számú szavazókörének voksai közé, amelyeket április 6-án nem számoltak össze.

Kunhalmi Ágnes a szombati választmányi ülésre érkezik az MSZP székházába - nem hozott magával ajándékot
Kunhalmi Ágnes a szombati választmányi ülésre érkezik az MSZP székházába - nem hozott magával ajándékot
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A szavazatszámláló bizottság összesítése szerint a Fidesz-KDNP-s Kucsák Lászlóra 546-an, míg Kunhalmi Ágnesre, a baloldali összefogás jelöltjére 508-an szavaztak a most felbontott urnák összeszámlált szavazatai alapján. Ez azt jelenti, hogy - mivel a csaknem 98,7 százalékos feldolgozottság alapján a két legtöbb szavazatot kapó jelölt közötti különbség 22 volt a Fidesz-KDNP-s jelölt javára - Kucsák László kaphatja a mandátumot. Az eredmények ellen jogorvoslattal lehet élni.

 

A budapesti 15-ös választókerület múlt vasárnap késő esti összesített eredményei szerint Kucsák László 20 104 szavazatot kapott, míg Kunhalmi Ágnes 20 082-t, a szombaton megszámlált szavazatok alapján Kucsák László 20 650, Kunhalmi Ágnes 20 590 voksot kapott a választókerületben.

A szavazatszámláló bizottság szombaton nem sokkal 10 előtt kezdett a szavazatok megszámlálásához, a XVIII. kerület polgármesteri hivatal termében, élénk sajtóérdeklődés mellett. A sajtó képviselői egy kordon mögül figyelhették a bizottság munkáját, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői bemehettek a kordonon belülre is.

Kunhalmi gratulált a győztesnek

Gratulálok Kucsák Lászlónak, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjének a győzelemhez. Úgy tűnik, 60 szavazattal most ő viszi el ezt az egyéni mandátumot. Én mindent megtettem a győzelemért, ha kicsivel több időm van, talán sikerül. Én továbbra is elérhető és megtalálható vagyok, leszek, minden erőmmel képviselni fogom a kerület érdekeit a Parlamentben is. Május 25-én, az európai parlamenti választáson a most az esetleg a kampánytámogatástól is ösztönzött kispártok nem lesznek a pályán. Így ne csüggedjen senki: megyünk tovább! 2014. május 25-én találkozzunk az EP-választáson a szavazófülkékben! Ősszel pedig megmutatjuk a kerületben is, hogy valójában a kerület váltani akart. Segítsetek nekünk!

Először az öt lezárt urnát (ebből az egyik a mozgóurna volt) bontotta fel a bizottság kilenc tagja, és a tartalmát egy nagy asztalra borították, majd hozzákeverték a külképviseleteken és átjelentkezéssel szavazók zöld borítékjait. A bizottság háromfelé válogatta a felbontott borítékokat, és külön csoportosította az egyéni, az országos pártlistás és nemzetiségi listás szavazólapokat. Találtak egy "eltévedt" borítékot is, ezt eredetileg a budapesti 7. számú egyéni választókerületbe kellett volna eljuttatni a Nemzeti Választási Irodából. Ezt már nem viszik át a 7. számú választókerületbe, hanem érvénytelennek tekintik.

A szombatig őrzött szavazatok közé keverik a külföldről beérkezett voksokat
A szombatig őrzött szavazatok közé keverik a külföldről beérkezett voksokat
Népszabadság

A szavazatszámláló bizottság ezt követően döntött az érvénytelen szavazatokról, majd előbb a négy nagy lista szerint szétválogatta a szavazatokat, és minden listára leadott külön számlált meg.

A szavazatszámláló bizottság először a baloldali jelölt szavazatait számlálta meg háromszor, majd a Fidesz-KDNP jelöltjének szavazatait. Ezek között találtak még három, Kunhalmi Ágnesre leadott voksot, ezekkel lett a jelöltnek 508 szavazata. Ezt követően számlálták meg a többi jelölt szavazatait, és állapítják meg a szavazóköri eredményt.

A szavazatszámláló bizottságban ezt követően a jegyzőkönyv kitöltése következett. Amint a választókerület minden szavazókörének eredménymegállapító jegyzőkönyve rendelkezésre áll, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság összegzi a jelöltekre, illetve listákra leadott szavazatokat, és megállapítja a voksolás választókerületi eredményét.

Nincs fordítás

László Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte el a budapesti 12-es választókerület országgyűlési képviselői mandátumát a nem jogerős végeredmény szerint. A külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksait szombaton keverte be a szavazatszámláló bizottság a választókerület 51. számú szavazókörének voksai közé, amelyeket április 6-án nem számoltak össze.

A szavazatszámláló bizottság összesítése szerint a Fidesz-KDNP jelöltjére, László Tamásra 509-en, a baloldali összefogás jelöltjére, Móricz Eszterre 485-en szavaztak.

Ez azt jelenti, hogy - mivel az utolsó szavazókör urnáinak felbontása előtt 253 volt a különbség a két legtöbb szavazatot kapó jelölt között a Fidesz-KDNP-s jelölt javára - László Tamás kaphatja a mandátumot. Ehhez azonban még a választókerületi választási bizottság szombati eredménymegállapító határozatát is meg kell várni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.