galéria megtekintése

Bajnai: mintha az életünkért küzdenénk!

30 komment


Hargitai Miklós

Míg a szocialisták kibeszélést tartottak, az előrehozott tisztújítás előtt álló Együtt-PM már a soron következő kampányt kezdte el. Bajnai Gordon harcias beszédében azt mondta, május végén európai szabályok szerint és kompromisszumok kényszere nélkül jön a szavazás második fordulója.

A kivetítőkön hatalmas Csakazértis! felirat fogadta az Együtt-PM szövetség eredmény- és kilátásértékelő gyűlésének vendégeit Budapesten a Lurdy Házban. A rendezvényközpont konferenciatermét nem töltötte ugyan zsúfolásig meg a közönség, de a kezdés időpontjára a széksorok mind megteltek, és állóhelyből sem sok maradt.

Az EP-választás lesz a második forduló

Bajnai Gordont hosszú taps fogadta, bár ő maga is úgy fogalmazott, hogy ez nem a sikernek szól, hanem alighanem annak, hogy nem adták fel.

 

– Mondjuk ki a nyilvánvaló tényt: vasárnap nagy vereséget szenvedtünk Magyarországgal, Európával és a kormányváltókkal együtt – szögezte le a volt miniszterelnök. Szerinte folytatódni fog az a rossz kormányzás, amely már előre felélte a jövőt, és mérget dobott a kútba, ahonnan szellemileg táplálkozunk, és ennek elszegényedés, elszigetelődés, elbutulás lesz a következménye.

Az EP-kampány két vezetője: Bajnai Gordon és Jávor Benedek
Az EP-kampány két vezetője: Bajnai Gordon és Jávor Benedek
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az európai eszme is sérült: az orbánizmus Bajnai szerint fertőzésveszélyes, mások is elkaphatják azt a kórt, amelynek hatására úgy gondolják, hogy a szabadságunkat egymástól kell féltenünk.

– Felnőtt fejjel, nyitott szemmel mentünk bele ebben az összefogásba, az ítélet és a felelősség is közös. Őszintén szembe kell nézni a vereség okaival, meg kell tenni a korrekciós lépéseket – értékelte a választási eredményeket a politikus.

– Vissza kell mennünk a kályhához, ami a mi esetünkben 2012. október 23. Akkor hirdettük meg, hogy összefogás és korszakváltás kell. Az elsőt az orbáni választási rendszer kényszeríti ki, a másikat pedig a magyar politika állapota. Lassan, másfél év alatt lett végül összefogás, de a korszakváltás gondolata egyre hátrébb szorult. Mi is sok olyan kompromisszumot kötöttünk, ami hátrébb sorolta. Csak a szervezetek fogtak össze, a választók közül sokan nem érezték hitelesnek az együttműködést – összegzett Bajnai.

Az is eljöhet, aki egy hete a reménytelenség miatt otthon maradt

A közönség honorálja, hogy kitartanak
A közönség honorálja, hogy kitartanak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Orbán Viktor öt évvel ezelőtti álma, a centrális erőtér létrejött. Egy nagy narancssárga folt lett az ország, erős szélsőjobbal és megosztott baloldali ellenzékkel. Ebben a helyzetben nem elég többé azt mondani, hogy Orbán a hibás, a tiltakozó szavazatokból nem lesz kormányváltás. Nem elég a kisebbik rossznak lenni, a nagyobbik jónak kell lennünk. Új ajánlatot kell tenni Magyarországnak, ami vonzó és hihető. Új szervezet kell és új szövetség a civilekkel. A politikánkat is meg kell újítani, és részben ki kell szabadítani a leszedált, kasztrált parlamentből – jelölte meg a közeljövő céljait.

– Pokoli nehéz lesz, sokáig fog tartani, ellenszélben, hidegben, a megfélemlítés légkörében kell megcsinálni. A szabadság szigeteit kell létrehozni az országban, és el kell érni, hogy ezek a szigetek végül összeérjenek. A munka már elkezdődött: gyűlnek az aláírások, és négy hét múlva az EP-választásokon nem csak Európáról, hanem a magyar politikáról döntenek a választók. Egy másik, európai rendszerben választunk, amelyet nem Orbán Viktor alkotott magának. Az EP-választás lesz a második forduló, ahol megalkuvás nélkül, önállóan képviselhetjük azt, amit Magyarországról és Európáról gondolunk, és aki ebben hisz, az kompromisszummentesen szavazhat ránk. Az is eljöhet, aki egy hete a reménytelenség miatt otthon maradt – hangsúlyozta Bajnai Gordon.

Bajnai Gordon nem lesz képviselő, Kónya Péter viszont igen
Bajnai Gordon nem lesz képviselő, Kónya Péter viszont igen
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

– Nem fogadjuk el, hogy négyévente az ország diktátort választ magának: aki nyert, az sem tehet meg mindent, és az is magyar, aki nem rájuk szavazott. Mi egy másik Magyarországot képviselünk, ami Európában van, és ott is marad. Egy másik Magyarországot, amelynek a szabadságát nem Európától, hanem Orbán Viktortól kell félteni, és amelyik nem Ukrajnához, hanem Ausztriához méri magát. A választás Magyarország európai jövőjéről szól, ezért ebben a kampányban úgy fogunk küzdeni, mintha az életünkért küzdenénk - zárta a beszédét Bajnai. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.