galéria megtekintése

Focival segítenek kitörni a reménytelenségből

Ma még utópiának hangzik, hogy a cigányozó szurkolók egy napon roma Özilekkel is felálló nemzeti válogatottnak drukkoljanak. De már nem lehetetlen: a roma gyerekek integrációját nagyban segíti a foci. És már az is győzelem, ha nem csatár lesz belőlük, hanem pék vagy ács.

– Leszarom a Barcelonát és leszarom a Bayern Münchent! A beállt védekezés a legtudatosabb játék a futballban.
Tóth Keve, a Máltai SE edzője lelkesíti így a csapatát a soroksári sportcsarnok öltözőjében. Kellenek is a biztató szavak, hiszen az ellenfél a Vasas gárdája, amely jelen pillanatban negyedik helyen áll az NB II-es futsalbajnokság Közép-csoportjában. Bár a tabellán nem választja el őket olyan nagy távolság, minden másban igen. A 2013-ban alapított máltai sportegyesület a monori cigánytelepen élő romákból állt össze. Rutintalanságuknak köszönhetően az eddigi két évben az utolsó előtti helyen végeztek, idén már az 5–8. hely körül szeretnének megállni. És ez még ébren sem tűnik annyira álomnak.

A felnőtt csapat már integrált társaság, fele-fele az arány cigányok és nem cigányok, pestiek és monoriak között. Ahogy mondják, ez a kirakat, az U13-as és U17-es utánpótláscsapat pedig a háttér. Utóbbiak komoly reményre adnak okot: ezekből az együttesekből többeknek is van esélyük, hogy NB I-es csapathoz kerüljenek, vagy hogy egyszer felhúzzák a nemzeti válogatott mezét. Ami már a kiugrásnál is többet jelenthet.

Bár a felnőttcsapat ezúttal simán kikap a Vasastól 7-1-re, ahogy mondani szokás, az eredmény nem tükrözi a pályán látottakat. Nincsenek benne a kihagyott helyzetek, a sportszerű gesztusok, a hajtás. Az, hogy maroknyi néző előtt zajlik a bajnoki forduló, késő este ér véget a kétszer húsz perc, nekik kicsit mégis olyan, mintha Messi és Lewandowski lehetséges utódaiként futnának ki a pályára. Csak épp autogramot nem kér senki. De a foci képzeletben pótolja azt, amit a valóság nem mindig képes nyújtani.

 

A vereséget fegyelmezetten veszik tudomásul, bár van némi morgolódás, a bírók szinte kötelező elmarasztalása. Viszont senki sem szidja a másikat. Pedig kicsivel több összpontosítással és alázattal akár a döntetlen is benne lett volna a ma esti meccsben, és ezt ők is érzik. Mint ahogy azt is tudják, hogy a Máltai Szeretetszolgálat nem a győzelmet várja el tőlük, még csak nem is a jó szereplést, hanem a részvételt. Hogy éljék át azt, ami a pályán megélhető. Mert ha ez megvan, akkor a vereség is győzelmet jelent, ez pedig a soroksári öltözőben, az átizzadt trikók és az itt-ott már kilyukadt zoknik között egyáltalán nem tűnik frázisnak.

Megtanulnak csapatban játszani. Megtanulnak passzolni, veszteni és udvariasnak lenni. Megtanulják, milyen közösségben létezni – sorolja a program hatásait Hadas.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A nyolcvanas évek elején néhány brémai szociális munkás-hallgató tanáruk vezetésével indította el a Fan projektet, amelynek célja volt a kallódó fiatal szurkolók megszelídítése és beilleszkedésük elősegítése a helyi társadalomba. Foglalkoznak drogosokkal, bevándorlókkal, így jelentős arányban kerültek be a kezdeményezésbe törökök is. A program olyan sikeres, hogy 2003-ban már 33 Fan projekt fut Németországban, innen terjedt el szinte egész Európában.

– Ha ez nem lett volna, akkor ma nem biztos, hogy Özil játszana a német válogatottban – magyarázza Hadas Miklós szociológus, egyetemi tanár.

A foci jó kezekben, átgondolt módszerekkel lehetőséget teremt arra, hogy a mély szegénységben élő roma gyerekek kilépjenek a premodern állapotokból és beilleszkedjenek a mai életbe. A rendszeres foglalkozások formát adnak az életüknek, rendet visznek a mindennapokba, ennek hatása pedig tovább gyűrűzik a családok életébe.

A sport szocializáló szerepét ismerte fel a Polgár Alapítvány: ők a tehetséges roma gyerekek integrációját segítik elő. Nem is akármilyen hatékonysággal. 2009-ben, amikor a Polgár Alapítvány elindította tehetséggondozó programját, a roma gyerekek alig több mint tíz százaléka játszott harmadosztályú és alig több mint öt százaléka megyei utánpótlásban. Ma a programba bevont gyermekek nyolcvan százaléka első, húsz százaléka másodosztályú csapatoknál nevelkedik.

Önmagában azonban a sport nem lenne elég. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 15 szakembere (az edző mellett orvosok, tanárok, ápolók, fejlesztő pedagógusok) mintegy hatszáz gyerekkel foglalkozik Monoron, a telepen. A modellt öt másik településen is működtetik. Együtt vannak velük, ezért is hívják a programot Jelenlétnek. Csak ilyen fenntartható, kiszámítható és hosszú távú kezdeményezésnek van esélye a sikerre. De nem csak a teremfoci érheti el mindezt, ezért egy dél-amerikai zenei programot is meghonosítottak: zenekarokat állítanak össze a gyermekekből, hogy akár Mozartot is játszhassanak. A korosztályos futsalcsapatokban ma már szinte az összes fiú focizik a monori roma telepen.

– Megtanulnak csapatban játszani. Megtanulnak passzolni, veszteni és udvariasnak lenni. Megtanulják, milyen közösségben létezni – sorolja a program hatásait Hadas. És ez visszahat a tanulásra is. Aki ugyanis egyest kap az iskolában, az nem jöhet le az edzésre. Így lesz a leszakadó gyerekeknek jobb jegyük matematikából. És az ő öccsük meg húguk már ezt a modellt látja, ehhez igazodik. Esélye lesz megkapaszkodni. De ugyanígy képes hatni a balhésként elkönyvelt gyerekekre, akik a teremfoci révén a fegyelmet is elsajátítják.

Persze jó és hasznos az állami stadionépítési program is, de egy műfüves pálya önmagában nem nagy segítség a roma gyerekeknek. Mert sokszor nem tudják megfizetni a kerítéssel körbezárt, megvilágított pálya órabérét, ahol többnyire a helyi elit gyerekei rúgják a bőrt.

A foci segít
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Budapestről leköltöző Lugosi Zoltán B licences futballedző Salgótarján külvárosában, a népes cigány kisebbséggel rendelkező lakótelepen alapította meg a zagyvapálfalvai ifjak sportegyesületét. A Polgár Alapítvány más modellt követ: ők a szülőket képzik ki, akik ezáltal segíteni tudják a szociális szakemberek munkáját. Az eredményeik önmagukért beszélnek. Több száz települést, iskolát, cigány nemzetiségi önkormányzatot, civil szervezetet szólítottak meg, ezeregyszáz gyerek jelentkezett a válogatókra, és közel kétszáz olyan ígéretes tehetséget táboroztattak, aki még soha nem hagyta el a szülői házat.
S ha nem is roma gyerekek mentik meg a magyar focit, de részvételük a nemzeti válogatottban új lendületet adhatna a csapatnak. A roma Özilek eljövetelével pedig a lelátói cigányozás is okafogyottá válna.

– Van csajotok? – kérdezi a pálya közepére hívott és némiképp elcsodálkozó 14-15 éves fiúktól Tóth Keve. Pár másodperccel előbb még a labdatartást, védekezést és az ebből induló kontrát gyakorolták, most meg néhányan bátortalanul felteszik a kezüket. Az efféle kérdés nem véletlen, árulja el később az edző. Ha valaki többször rosszul passzol vagy eladja a labdát, akkor ki kell zökkenteni valamivel, furcsa szójátékkal vagy a szorzótáblával. Így nem idegeskedik tovább, és könnyen lehet, hogy a következő percben már gólt szerez. Most is azért szakította félbe a tápiószentmártoni csarnokban megtartott edzést, mert néhányan elesetten tébláboltak a pályán. Ilyenkor jó eszükbe juttatni, hogy valójában „férfiak" már, vagyis játszhatnak keményebben, határozottabban.

Ahogy maguk közt mondják: itatott velük egy kis vért. Ezt már Maka István árulja el, aki amolyan mindenesként segíti az utánpótlást és a felnőttcsapatot is. 2011-ben érkezett Monorra szociális munkásként, és ő kezdett focicsapatot formálni a labdát kergető fiúkból. Neki volt tekintélye: profi labdarúgóként játszott a Honvédban, és a roma válogatott tagjaként bejárta a fél világot. Nevelőotthonban nőtt fel, és a továbbtanulás mellett döntött. Ha valaki, hát akkor ő tudja, mit lehet kapni a sporttól, és mi mindent lehet elveszíteni megfelelő segítség nélkül. Mint bármi másban, itt is az eleje volt a legnehezebb. Maka – vagy inkább Csoki, hiszen mindenki így hívja – 17-18 éves fiúkkal kezdett foglalkozni. Kemény, telepi srácokkal, akiket már nem nagyon lehetett átformálni.

– Itt most csend van – mutat az edzőt körülálló fiúkra, akik feszült figyelemmel hallgatják az instrukciókat. – A felnőttekkel ezt is nehéz volt elérni, állandóan nyüzsögtek, valamivel mindig bajuk volt. Ezért vissza kellett lépni egyet, és a fiatalabb korosztállyal folytatni a munkát.

Ők, s pláne az U13-ban játszó öccseik már észrevétlenül szívják magukba a pályán, majd kint az életben is használható viselkedésmintákat. Mert ez a legfontosabb: az egymásba kapcsolódó szemek, amely miatt ma már a kétéveseket is focilabdával csábítgatják a szüleik. Persze mindez áldozatokkal jár. Az egyik legtehetségesebbnek számító, akár egy NB I-es csapatba is bekerülni esélyes Kolompár Márk másfél éve focizik velük. Kilencedikes, és szakácsnak tanul Pesten. A hat húszas vonattal megy fel, és nyolc-kilenc óra után érkezik haza Monorra, majd hetente háromszor edzésre jár a harminc kilométerre fekvő Tápiószentmártonba. Az egyórás edzés után tíz körül ér haza, hogy másnap ötkor keljen. Edzésnapokon alig fél órát tölt otthon. De egyet máris köszönhet a teremfocinak: a gyors gondolkodást. Ez pedig már a csajokkal szemben is igazi ziccer lehet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.