galéria megtekintése

Orbán: A következő harminc évben is itt leszünk

29 komment


Csuhaj Ildikó

Újra megválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort pártja XXVI. kongresszusán. A pártelnök-miniszterelnök megígérte híveinek és ellenfeleinek is, hogy még harminc évig itt lesz a Fidesz. Újra előjött azzal, hogy több százezer munkahelyet teremtenek, bírálta az uniós vezetőket, és lezárta a liberális korszakot Európában.

Orbán Viktor a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán a Hungexpón, miután ismét elnöknek választották, és felállva tapsolták meg, azzal kezdte beszédét, hogy Kövér Lászlónak azt mondta a kongresszus előtt, mindenről beszél majd. Aztán visszaemlékezve a Fidesz-kongresszusra, azt mondta, vannak a régi harcostársak, akikkel együtt őszülnek, harminc éve. Visszaemlékezett, hogy 27 éve, amikor a Jurta Színházban összegyűltek, már azt érezték, "mi vagyunk a változás". Arról is beszélt, sokan mosolyogtak rajtuk, amikor párttá alakultak. Az első tapsot arra kapta, amikor azt mondta, a Titanicot szakértők építették, Noé bárkáját meg egy laikus - ironizált Orbán Viktor.

Aztán méltatta a Fideszt, Európa legsikeresebb pártjának nevezte. Szerinte mindenki "csak lesik, mint ponty a szatyorban", amikor igazuk lesz, holott mások először csak gúnyolódnak rajtuk.

Megköszönte a töretlen bizalmat, felemelő és megtisztelő szerinte egy ilyen politikai közösségben elöl lenni – mondta, és újabb tapsot kapott. Mint mondta, nem azért sikeresek, mert választásokat szoktak nyerni, hatalmas fölénnyel, de a győzelem csak belépő, hogy tettekre váltsák a szavakat, ismerik a Fideszben ezt a törvényt.

 

"Mi vagyunk, akik cselekednek, és fontos, jól ismerjük a saját fajtánkat, mi hiszünk Magyarországban a magyarokban. És abban, hogy a magyarok bármilyen rossz helyzetben fel tudják emelni az országot, a kormánynak csak a lehetőséget kell megteremteni, hogy sikeres legyen a magyar nép".

Orbán Viktor
Kovács Tamás / MTI

A magyart úgy jellemezte, hogy se ura, se alattvalója nem akar lenni más népeknek – ezen a ponton újra megtapsolják a küldöttek.

A virtus megkopott, az önbecsülés behorpadt, a magyar szellem alig pislákolt, és úgy volt, hogy megyünk a lecsóba a görögökkel együtt, vagy előttük – emlékezett 2010-re, és azt a viccet sütötte el "a gödör első törvényéről", "ha benne vagy, hagyd abba az ásást."

Majd így folytatta: ma már nem ingoványon egyensúlyozunk – harminc éve itt vagyunk, és jó hír a híveinknek, rossz hír az ellenfeleinknek, a következő harminc évben is itt leszünk – hangoztatta Orbán Viktor, aki egyre csak méltatta kormánya teljesítményét, a rezsicsökkentést is, ami mellé szerinte szocialisták is "odasündörögnek". Ha ugyanis Lendvai Ildikó nem lett volna, nem lett volna mit csökkenteni – erre megint tapsot kapott.

Ezt követően a szép jövőről beszélt: karakán célokat, kevesebb adót, több munkahelyet – mondta Orbán Viktor, aki megint a teljes foglalkoztatottságról beszélt, nemzeti iparról, magyar gazdákról, bürokráciamentes államról, mert szerinte ennek az eredménye lesz több százezer új munkahely.

Minden család feje fölött legyen fedél, ami a saját tulajdona. Holnap olyan javaslatot nyújtanak be, ami alapján a lakásépítés áfáját 27 százalékról öt százalékra csökkentik – mondta, mire az eddigi legnagyobb tapsot kapta.

Európát sem hagyta ki beszédéből Orbán, most egy Konrad Adenauer-idézettel szólt be az uniós politikai vezetőknek. Eszerint a tízparancsolat azért olyan egyszerű és érvényes, mert nem konferencián döntöttek róla.

A miniszterelnök aztán megint feltette a bevándorlás-lemezt: a népvándorlás fenyegeti Európát, növeli a bűnözést, több a rablás, a bántalmazás, az erőszak, ahol bevándorlók telepedtek meg – hangoztatta. A bevándorlás veszély a kultúránkra, viharos gyorsasággal épülnek párhuzamos társadalmak – tette hozzá. Szerinte a bevándorlóknak eszük ágába sincs beilleszkedni, "csendes a felszín, de épül a párhuzamos társadalom világa a természet rendje szerint, és kisebbségbe szorítja a mi világunkat, ha így megy tovább, el fogjuk veszíteni Európát" – jósolja. Az európai vezetők szerinte mégis újabb meghívókat küldenek – ostorozta megint az uniós elitet, és megint kitervelt folyamatról, "bizarr nagykoalícióról" beszélt, embercsempészek, emberi jogi aktivisták, európai bürokraták hármasáról, akiknek célja szerinte a migránsok betelepítése. (Soros Györgyöt is beleszőtte elméletébe.)

"Európa hisz a másodlagos dolgokban, de nem hisz abban, ahonnan ezek a dolgok származnak. Nem hisz a kereszténységben, nem hisz a józan észben, a katonai erényekben, és nem hisz a nemzeti büszkeségben. Nem hisz abban, ami létrehozta és ami valaha ő maga volt, nem hisz benne, nem áll ki mellette, nem érvel, nem harcol és nem hoz áldozatot érte. Se gondolni, se beszélni nem akar arról, hogy ki is ő valójában, és mivel nem vállalja önmagát, nem vállalja a különbségtételt sem" – hangoztatta Orbán Viktor.

Orbán lezárt egy korszakot

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer itt állok, hogy a gondolat- és sajtószabadság Magyarországon szélesebb és színesebb, mint innen Nyugatra – mondja Orbán, aki aztán leváltotta a "liberális Európát".

Európa ma megújításért kiált, és ebben mi nem fogunk a sor végén kullogni – ígérte. Aztán "ökölszabályt" említett, szerinte le kell zárni egy korszakot, és nyitni kell egy újat. Senkit nem lepett meg, a liberális nagy korszakot kell lezárni, mert kifulladt, lemerült, nem várhatunk tőle semmit, amire az európai embereknek szüksége lehetne, sem a bevándorlással, sem a bűnözéssel szemben nem – állította.

Földi D. Attila / Népszabadság

Szerinte az európai liberalizmus képviselői ingerültek, agresszívek, elveszítették a kapcsolatot a valósággal, a liberális politika szembefordult a szabadsággal, az emberekkel, a demokráciákkal – állította. A demokratikus, az erős emberek Európáját nevezte meg célként – magára, az "erős emberre" szabva a megújulást, de szerinte ehhez, "bármily fájdalmas egyeseknek", le kell zárni egy korszakot Európában is.

Riogatott kicsit az az idegenekkel, akiket befogadunk, és a rémisztő gondolatokkal, amikből baj és tragédia lett. "Baj és tragédia akkor lett, amikor Európa gyenge volt, és nem tudott ellenállni az őrült gondolatoknak, és így lett Európa a fajelmélet és a nemzeti szocializmus otthona".

De a másik szélsőséget is megemlítette, melynek eredménye a homo sovjeticus lett. "Ma már minden abszurditásnak tűnik, de akkor nem tűnt annak. Sőt, komoly emberek komoly arccal a morális felsőbbrendűség biztos tudatában könyvtárnyi irodalmat írtak erről össze. Ma ismét komoly emberek hadát látom, akik komoly arccal és morális felsőbbrendűségük tudatában zárójelbe akarják tenni az európai nemzeteket. A baloldal azt gondolja, hogy Európa attól lesz boldog, ha eltüntetjük belőle a lelkét adó nemzeteket, és helyébe egy európai szuperállamot állítunk" – figyelmeztette a kongresszust Orbán Viktor.

Kampány az aláírásokért

Orbán Viktor a kongresszus színpadáról kampányolt a kvótaellenes aláírásokért, arra hivatkozva, hogy Európa invázió alatt áll, és úgy fest, mint egy csatatér. De – tette hozzá – nem hagyják zsarolni magukat csak azért, mert másnak nagyobb hangszóró van a kezében.

"Tudjuk, hogy Európa sorsát az európai nagyhatalmak döntései határozzák meg akkor is, ha ezek most uniós köpönyegben jelennek meg, de nyíltan meg kell mondanunk, hogy a kényszer-betelepítés nem tetszik a magyar embereknek, ezért gyűlt össze másfél millió aláírás a kvóta ellen. Aztán azt mondta, csak összefogással lehet megállítani az értelmetlen és jogtalan diktátumot. "Innen üzenjük mindenkinek, hogy aki szabad és biztonságos Európában akar élni, aki felelősséget érez a gyermekeiért és utódaiért, aki azt akarja, hogy a következő nemzedéknek is legyen munkája, legyen saját európai kultúrája, saját magyar élete, írja alá, és írassa alá másokkal is" – agitált.

Nem azért vállaltam, hogy abbahagyjam!

Orbán Viktor nem lép le a színről, nem azért vállalta el az elnökséget, hogy két év választási felkészülés után abbahagyja. "Ezt a két évet nem levezetésnek szánom, hanem felkészülésnek" – nyugtatta meg a kongresszust, mire nagy ováció tört ki, különösen, amikor világossá tette, hogy két év múlva, ha meglesz a bizalom, készen áll arra, is, hogy a 2018-as választásokon ismét miniszterelnök-jelölt legyen, és győzelem esetén folytassa a munkát a kormány élén.

"Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindig is azt gondoltam, a Fideszben vannak olyan vezetőink és egyéniségeink, akik el tudnák végezni az én munkámat, elnökölni tudnak és hasonló sikerrel vezetnék a szövetségünket, mint én tettem eddig. Nem pont ugyanúgy, nem pont ugyanabban a stílusban, nem ugyanazokkal a módszerekkel, de hasonló eredményekkel. De akkor miért éppen én állok előttetek? – tette fel a kérdést. Először is azért, mert a feleségem nem tiltotta meg – humorizált egyet. Másodszor azért, mert a járt utat nem akarja elhagyni a járatlanért, ma még nem. Harmadszor pedig azért, mert nehéz időket élünk, és amik jönnek, sem lesznek kevésbé veszélyek. És ilyenkor az egység a legfontosabb.

Aztán azt mondta, "az egység nemcsak úgy leereszkedik ránk, mint szürke szamárra a köd", az egységet építeni kell, a tartós fajtája belülről kifelé, a magból a héj felé, a középpontból a szélek felé szerveződik. Ez azt jelenti, hogy a magyar egység kulcsa a főhatalmat gyakorló szellemi és politikai mozgalom egysége, összetartása, bajtársias, belső kultúrája – határozta meg az egységépítés mikéntjét is.

Úgy jellemezte magát, hogy nem korbácsos ember, és szerinte az a kívánatos, ha mindenki saját hangszerén játszik, és a végén mégis magával ragadó összhang, harmónia keletkezik. Figyelmeztetett arra is, hogy szép dolog a barátság, a vagányság, az átütő tehetség, a lendület és a fiatalos fickándozás is, de ha a közösségünk érdekéről, becsületéről, erejéről és cselekvőképességéről van szó, akkor senki sem léphet át egy bizonyos határt. Ez olyan törvény, amelynek érvényt szerezni a mindenkori elnök kötelessége és felelőssége. Vagyis azért én állok most újra előttetek, ez az elnöki programom lényege – mondta, aztán igazolva látva a Fidesz-alapítást, méltatta az eredményeket, és külön büszkeséggel emelte ki az "alkotmányozó" Schmitt Pált, Matolcsy Györgyöt és az egységet, Deutsch, Pokorni, Navracsics, Kubatov nevét említve; egy rejtélyes gravitációs erőnek tulajdonítva azt, hogy ilyen hatalmas közösséget egyben tart.

Végül Orbán Viktor azt próbálta megmagyarázni a kongresszuson, hogy ha már az ország szénáját nagyrészt rendbe rakták, és élhetnének "könnyű, légnemű, súlytalan életet is", miért vágnak bele a mindennapi robotba, és teszik ki magukat mindennap értelmetlen támadásoknak. Szerinte csak az ellenfeleik gondolják, hogy az állás, a javadalom, a sarzsi, a baksis miatt. Akik ezt hiszik, "azok a világegyetemből csak az anyagot ismerik, és azt gondolják, hogy a politikát csak a pőre érdekek mozgatják – állította. "Azt hiszem, mi mindannyian azt gondoljuk, hogy az életünk csak akkor értelmes, akkor értékes, akkor van súlya, ha azzal a saját életünknél jelentősebb dolgot szolgálunk, például a családunkat, az országunkat, vagy Isten országát, esetleg mind a hármat egyszerre.

A kongresszus előtt azt állította, hogy eddig a férfias szemérem miatt nem beszéltek róla, de a szolgálat, a náluk fontosabb dolgok szolgálata adja életük értelmét, mert – idézte Szent István Intelmeit – semmi sem emel föl, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csak a gőg. Aki nem érti, hiába sikeres, végül belefullad a saját gőgjébe – mondta. Ezért van az, hogy nem fogynak ki a küldetésből, mindig megújulnak és sikeresek lesznek, de még a poraikból feltámadnak, és a középpontban lesznek – adott számot különleges képességükről. Beszéde végén gratulált mindenkinek, aki a kongresszuson volt, és a régi, polgári körös fordulattal búcsúzott: Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.