|
Oravecz Imre
Teknős Miklós / Népszabadság |
Azért mégis van egy mag, amit ezek az ének megtartanak a változások során?
Igen, van valami, ami folytonos. Az, hogy az igazat kell írni. Minél pontosabban, tárgyilagosabban. Vagyis minél egzaktabban. Ezt nálam gyakran szenvtelenségnek látják, s talán emiatt nevezik új realizmusnak a prózámat is. De én nem vagyok ilyen, az igazat írni nem jelent ridegséget. Alkat dolga is ez. Némán és ordítva is lehet érzékeltetni a gyászt. Nekem az utóbbi nem menne.
Az első kötete, a Héj 1972-ben jelent meg, de nem volt egyszerű az indulás.
A Szépirodalmi kiadótól szóltak, hogy adjak le egy kötetnyi verset, de végül visszautasították. Az anyag nagy részét nemsokára mégis beválogatták a szörnyű című, Költők egymás közt antológiába. Engem abban Weöres Sándor mutatott be. Aztán három év múlva mégis beadták a derekukat, mármint a kultúra irányítói, mert a kötet végül a Magvetőnél jött ki.
A kötet később a Jelenkornál helyreállított kiadásként jelent meg, 2001-ben. Ez mit jelentett?
Inkább amolyan kiadói fogás volt ez, bár kétségtelen, hogy annak idején bizonyos verseim csak mottóval jelenhettek meg. Például az Utasítások egy tüntetőnek címűt, amely ahhoz ad instrukciókat, hogy miként csökkenthetjük a lesújtó gumibot okozta fájdalmat, csak „egy ohiói diák emlékének"-felirattal fogadták el. Ha nem megyek bele, akkor ez a vers nincs kötetben. Mert itt, ugye, akkor a rendőrök nem használtak gumibotot, az csak dísznek volt nekik.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
A mostani kötete, a Távozó fa is majdnem tíz év verseit gyűjti össze.
Ezek az Ondrok gödre és A kaliforniai fürj című regények közötti időszak termései. De nem melléktermékek, nem az asztalról leesett morzsák, ahogy mondani szokás. Regényírás közben tudatosan távol tartottam magam minden mástól, nem írtam cikket, nem nagyon adtam még interjút se. Egyszerűen nem akartam kilépni a regény világából. Amikor befejeztem, és felmerült, hogy akkor most mi lesz, mit fogok a továbbiakban csinálni, elővettem a kötetben meg nem jelent régebbi verseimet. És írtam újakat is.
Nehezen tudom elképzelni magát, ahogy az ihlet lázában alkot.
Mert nincs is így. A zsenikultuszt a romantika hagyta ránk. Ady volt a bódulatban alkotó géniusz, Petőfi a vátesz. Ezt az állami esztétika még jobban felerősítette, ekkor alakult ki a magyar költészet különállóságának, felsőbbrendűségének a mítosza. A költő táltos, aki transzban alkot. Ezt nehéz levetkőzni. Persze vannak megmagyarázhatatlan dolgok, Ady részegen írt jó verset, én egy pohár sör után egy sort sem tudnék leírni. Koncentráció kell hozzá, bizonyos, különleges összeszedettség. Vagy talán kegyelem, ahogy Pilinszky látta. De egy biztos: a vers nem csak úgy kipattan a fejemből.
Trükkök?
Amikor az Ondrok gödrét írtam, csináltattam egy írópultot, mert nem bírtam annyit ülni. Most már nem használom, inkább sűrűbben állok fel, hogy megmozgassam a tagjaimat. Igaza volt Szilágyi Istvánnak, amikor azt mondta, hogy a próza sokkal inkább a fenékről szól, mintsem az ihlet lebegéséről.
Most is épp regényt ír. Ez lesz a trilógia harmadik része?
Amikor megjelent A kaliforniai fürj, mindenhol elterjedt a sajtóban, hogy trilógiát írok, pedig én akkor nem is gondoltam erre, nem is győztem ellent mondani. De a regény befejezése utáni vákuum elgondolkodtatott. Ha ennyire kitölti az életem, akkor miért ne folytassam? 1857-től jutottam el 1938-ig a két regényben. A mostaniban, az Ókontri címűben már '44-ben járok, harminckét fejezet készült el eddig, és valamikor '56-ban lesz vége a történetnek. Még van rá két évem. Az új kiadóm, a Magvető ugyanis kész ütemtervvel keresett fel, pedig korábban elutasították a Halászóembert. De változnak az idők, változnak az igazgatók.
|
| Teknős Miklós / Népszabadság |
Azt olvastam az önéletrajzában, hogy háromszor is megpróbált disszidálni '89 előtt. Azóta megfordult a fejében?
Igazából csak egyszer akartam, amikor '76-ban turistaútlevéllel kiutaztam Londonba, majd Chicagóba mentem, és politikai menedékjogot kértem. Meg is kaptam, de akkor már itthon voltam. Azt hiszem, nem voltam elég érett ehhez a döntéshez. A nyugat-berlini ösztöndíjból pedig azért nem lett disszidálás, mert egy bizonyos Gorbacsov közbeszólt. Ma már nehéz lenne nekünk menekültstátuszt szerezni, szinte lehetetlen. Papíron megszűnt a kommunizmus, nincs mire hivatkozni. Egyébként a menekült mindig egy űzött, rossz lelkiállapotban lévő ember. A mostaniak is azok, mármint az igazi menekültek. Ezért aztán úgy kellene bánni velük, mint a hímes tojással, hiszen mindent maguk mögött hagytak: otthont, életet, javakat. És közben viszed magaddal az összes frusztrációdat, rossz beidegződésedet. Én is vittem Amerikába.
Törődik azzal, hogy mennyire tartják fontosnak, jelentősnek?
A magyar irodalmat áthatja a politika, és legtöbbször aszerint osztályozzák az írókat is. Néha az az érzésem, hogy az a valóság, amelyben élünk, meg sem jelenik a művekben. Azok nagy része játszadozás a divat jegyében, mint amilyen a posztmodern is volt. Nem a társadalomkritika hiányáról beszélek, hanem arról, amivel naponta szembenézünk és küzdünk. A lét és nemlét dolgai, mi tesz kamasszá, mi férfivá, nővé, jóvá, rosszá, emberré vagy szörnnyé, és még sorolhatnám. Sok tekintetben kiüresedett a magyar irodalom. És ezt nem pótolja hazafias vagy más szólamok hangoztatása.
Ennyire szigorú?
Van miért. Magyarországon ma senki sem elég demokrata. Az írók nem tudják elfogadni, hogy ugyanúgy létjogosultsága van Csoórinak, Budának, függetlenül attól, hogy kedveljük vagy sem, mint ahogy Tandorinak vagy Petrinek. A politikusok számára is véget ér a demokrácia, ahogy kiléptek az Országházból. Idekint lenéznek mindenkit, aki nem olyan, mint ők. Azt hiszem, ez az igazi magyar átok.
Hogyan maradhat így tisztességes az író?
Autonómia révén. Függetlennek kell lenni. Ez a feltétele a tisztességes írói munkának. Ne legyen tagja semmilyen pártnak, semmilyen szövetségnek. Legfeljebb csak érdekképviseletnek.
Mint a Szépírók Társasága vagy a Magyar Művészeti Akadémia?
Igen. Én történetesen mindkettőnek a tagja vagyok.
És nem zavarja, hogy miket nyilatkozik Fekete György?
Engem ez nem érdekel. Én ugyanúgy írok, mint korábban. Ha ebbe is bele akarna szólni Fekete György, az már tényleg baj lenne. De erről nincs szó. Egyébként meg úgy gondolom, hogy ha valaki, akár az elnök is, a tagok ellen cselekszik, akkor fogjon össze a tagság és váltsa le.
Az MMA-tagság nem zavarja az autonómiát? Főleg annak fényében, hogy a köztestület lassan egyeduralkodóvá válik a kulturális életben.
Nem tudom, hogy valóban így van-e, és ha netán igen, én ettől függőbb vagyok-e. De visszakérdezek: az nem okozna függőséget, ha nem tudnék élelmet venni magamnak? Vagy benzint az autómba? Persze az lenne az ideális, ha minden egyesület annyi pénzt kapna, hogy ez fel se merüljön. De ettől messze vagyunk. Nézze meg a Szépírók Társaságát, folyton opponál valamit. Újabban a Hóman-szobrot. Nem vagyok benne biztos, hogy nekem ezzel is kell foglalkoznom. És mitől több az én részvételem az MMA-ban puszta tagságnál? Hiszen nem szerepeltetnek irodalmi rendezvényeiken, nem vonnak be semmibe. Könnyen lehet, hogy csak dísznek kellek. De nem érdekel, az számít, amit nyújtanak. Ugyanakkor azt is el tudom képzelni, hogy egy másik, egy hasonló helyzetű, ellenlábas képződmény is ugyanezt csinálná. E tekintetben nincsenek illúzióim. Ahogy azzal kapcsolatban sem, hogy aki nem tartozik sehová, azt mindkét tábor a másikhoz sorolja, ellenséget lát benne.
