– Az indoklásból kiderül, hogy miért nem?
– Az MTVA-nál három kör van. Az elsőbe bejutottunk, ezután a személyes elbeszélgetés következett. Ez arra való, hogy szakmai kérdéseket tehessen fel az MTVA. A részünkről a producer és a rendezőasszisztens volt ott, de egyikük sem jutott szóhoz. Vitézy László tartott egy beszédet, hogy ha az emberek ezt meglátják, mit fognak gondolni, aztán közölte, hogy a melegek szexualitása nem a közszolgálati televízióba való. Ezt a kérdést intelligens családok maguk közt el tudják rendezni. Hiába mondta a producer, hogy ez a film nem a szexualitásról szól, hanem a történelemről, a korszakról, a filmben megszólaló emberek életéről.
– Ezek szerint még szükségetek van támogatásra a film befejezéséhez?
– Igen.
– Mennyiben más ez a film, mint az előző?
|
A Hot Men Cold Dictatorships főszereplői
Kocsis Zoltán |
– Meglehetősen, mert nem akartam ugyanolyan filmet készíteni. Most nem egyedül vannak az interjúalanyok, mint a nők az Eltitkolt években. Az ötlet úgy jött, hogy megkeresett négy fiatal srác, köztük Banach Nagy Milán, aki annak idején a Meleg Szemmel című videoblogot készítette, hogy csináljuk meg ezt a filmet. Azzal a feltétellel vállaltam, hogy ha ők is szerepelnek benne. Ők követik az idősebb férfiak életét, mint film a filmben. Így ismerjük meg, milyen élményeket éltek át a főszereplőink a szocializmusban.
– Milyen tapasztalataid voltak a szereplőválogatásnál? Nem volt nehéz olyan embereket találni, akik felvállalják, hogy ehhez a kisebbséghez tartoznak?
– Akik igent mondtak, azért vállalták, mert annak idején is felvállalták magukat, esetleg mozgalmárok voltak, vagy mint Nádasdy Ádám, hoztak egy belső döntést. Vagy azért vállalták, mert mindegy nekik. Az ő nyugdíjas helyzetüket, polgári létüket ez már nem veszélyezteti. Azt érzik, hogy el kell mondani, mi volt itt régen. A mai fiatal melegek ezekről az évekről semmit nem tudnak. Olyan sok dokumentum gyűlt össze a forgatás során, hogy érdemes könyvben is kiadni, ezt tervezzük is. Még szeretnénk hat-hét idősebb szereplőt találni.
– Voltak olyan történetek, amelyek felkavartak?
– Olyan típusú drámákkal, mint amelyek az Eltitkolt években a nőkkel kapcsolatban kiderültek, nem találkoztam. A nők elszigeteltebben éltek, anyaszerepben is voltak. Itt is szerepelnek családos férfiak, akiknek komoly dilemma volt, hogy a családjukkal maradjanak, vagy felvállalják melegségüket. A belső vívódás átjön. Meg kellett ezzel az adottsággal küzdeniük. Ha megtalálták a saját közegüket, akkor felszabadultak. Pálfi Balázs például hosszú utat járt be Nyírbátortól Nyíregyházára, aztán Szegedre ment. Az ő menekülése, az ő vándorlása a saját identitásának megtalálása és felvállalása is egyben. Ez végül Pesten következett be, ahol közismert médiaszereplővé vált. Nem volt könnyű, mire eljutott idáig.
– Összességében hogyan jellemeznéd a szocializmusban a meleg férfiak helyzetét?
– Jellemzően kettős életet éltek, ahogyan a leszbikusok is. Környezetükben, munkahelyükön általában rejtőzködtek, de ha megtalálták a saját közegüket, ott fel tudták vállalni magukat. Melegbarát bárok (jellemzően egy vagy kettő a fővárosban, például az Egyetem presszó) a hatvanas, hetvenes évektől voltak. A nyolcvanas években indult be az igazi meleg underground kultúra a Lokállal, az Angyalbárral, a Diófával, satöbbi. Ekkor lett ismerkedős hely a Korzó is, ami a Blaha Lujza tértől az Astorián át a mai Duna-parti korzóig vezetett. A budapesti fürdők pedig mindig is azok voltak. Ezeken a közösségi helyeken szerveződtek azok a baráti társaságok, amelyek aztán elkezdték szervezni és megalapítani a nyolcvanas évek végén a hazai meleg mozgalmat. A Homérosz Egyesületet 1988-ban jegyezték be.
– Említetted, hogy a nők elszigeteltebbek voltak. Mondhatjuk, hogy ők nehezebb sorsot cipeltek?
– Ahogy a társadalomban általában.
– Miért fontos, hogy legyen a fiatal meleg generációknak kapcsolódásuk az idősebbekhez?
– Nagyon fontos elmondani, hogy ez a film, hasonlóan az Eltitkolt évekhez, nem a meleg közösségnek, egy szubkultúrának, hanem a széles társadalomnak készül. Mert ugye sokszor elhangzik, hogy ez az egész „buziskodás” nyugatról jön, ez csak egy divat. A filmből kiderül, hogy mennyire nem így van.
– Mit tapasztaltál a forgatás során, mi az, amit nem tudnak a fiatal melegek a korábbi korszakról?
– Nem ismerik például azokat a mozgalmárokat, akik annak idején tevékenykedtek. Én 41 éves vagyok, a kilencvenes években kezdtem a mozgalomba belekapcsolódni, ezért még ismerem ezeket az embereket, akik elindítottak sok dolgot, megalapították például azt a szervezetet, amelyik a Pride-ot is szervezi, vagy szerkesztették az első nyomtatott meleg újságot, a Másokat. De azok a srácok, akik megkerestek, és felkértek ennek a filmnek a leforgatására, nem mind ismerik őket. Pedig részei a történelmünknek.
– Előjöttek olyan történetek, amelyekről oly sokat hallottunk, hogy a diktatúrában a másságukkal zsaroltak embereket?
|
Korábbi Pride-felvonulás Budapesten
Kocsis Zoltán |
– Konkrét zsarolásos történetünk a filmben nincs. De készítettünk olyan beszélgetést, ahol közösen dolgozták fel a főszereplőink a fiatalokkal együtt, hogy miként is lehet az ügynökkérdéshez viszonyulni. Ha valakit megzsaroltak például, és azért lett ügynök. Azokat zsarolták meg a homoszexualitásukkal, akik érdekesek voltak a hatalomnak. Tar Sándor azért volt érdekes, mert Kenedi Jánosék körében mozgott. Molnár Gál Péter azért volt érdekes, mert az akkori fiatal punkzenekarok között, az alternatív kultúrában mozgott. A mi szereplőink nem mozogtak ilyen körökben, ezért nem zsarolták meg őket. De a beszélgetésben vitahelyzet alakult ki, hogy hogyan viszonyuljanak azokhoz az emberekhez, akiket zsarolással szerveztek be homoszexualitásuk miatt. Ellen kellett volna állniuk? Nagy dilemma.
– A diktatúráról beszélünk, de mintha még mostanában is zsarolnának embereket a másságukkal.
– Igen. A konzervatív oldalon egyik érintett politikus sem bújik elő.
– Ez elég nagy különbség a nyugat-európai konzervatívokkal összehasonlítva. Olyan benyomása keletkezik az embernek, mintha a rendszerváltás után ebben a kérdésben is visszafelé tartana az ország. Vagyis a Kádár-rendszerrel megmaradt a kontinuitás.
 |
| Kocsis Zoltán |
– Van visszaesés, kétségtelenül. A kormány ráküldte a Kehit azokra a szervezetekre, amelyek a norvég pályázatokon nyertek, köztük egyébként elég erős a meleg szervezetek aránya. A mostani Pride-megnyitón az egyik ősaktivista, Mocsonaki László elmondta, hogy 1995-ben nem érezte magát ennyire rosszul. Akkor nem volt ennyire fenyegető a helyzet.
– A Pride örömünnepként, kulturális fesztiválként indult, mostanában mintha defenzívebb, befele fordulóbb lenne.
– Igen, mi is azt tapasztaljuk, hogy a Pride megnyitója most nemcsak kulturális, hanem politikai esemény is a kiélezett helyzet miatt. Dugig volt a Toldi mozi. Nyolc éve a fél terem üres volt. A melegszervezeteket az Orbán-kormány 2010 óta, amióta hatalomra került, nem támogatta. Senkit. Csak külső forrásokra, emberi jogi szervezetekre vagyunk utalva. Mintha a melegek nem lennének a társadalom részei.
– Vannak – köztük identitásukat is vállaló melegek –, akik azt mondják, hogy az ügynek árt a felvonulás.
– Valószínűleg nem ment át teljesen a köztudatba, hogy miről szól a felvonulás. 1969-ben New Yorkban, a Stonewall Inn nevű bárban kitört egy lázadás, az odajáró melegek és travik felemelték a szavukat az őket rendszeresen érő rendőri zaklatások ellen. Ennek az eseménynek az emlékére szervezik meg sok országban a melegfelvonulást. Sokan nem értik, miért kell színes kavalkádként, politikai tartalmú transzparensekkel felvonulni. Azért kell, mert a melegközösség szeretné felhívni a figyelmet emberi jogi ügyeire. A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején a melegházasságért küzdöttünk. 2008-tól lehet regisztrált élettársi kapcsolatot kötni. Most a melegek gyerekvállalásának kérdése aktuális. Sok meleg és leszbikus pár akar gyereket. És megoldják ilyen-olyan módon. Igenis léteznek szivárványcsaládok. Ahogy a gyerekek bekerülnek bölcsibe, oviba, iskolába, úgy a társadalom is szembesül azzal, hogy vannak ilyen családok.
– De hát az örökbefogadáshoz képest egyszerűbbnek tűnő házasság is elérhetetlennek tűnik Magyarországon. Ez már csak azért is érdekes, mert Cameron angol kormányfő, akit a magyar jobboldali sajtó Orbán legfőbb szövetségeseként emleget, éppen a napokban jelentette ki: büszke arra, hogy miniszterelnöksége alatt ismerték el Angliában a meleg házasságot. Mindeközben a magyar miniszterelnök főtanácsadója buzizik, és a kormányhoz közelálló Heti Válasz rendszeresen homofób címlapokkal és cikkekkel jelentkezik. Miért ennyire más a nyugati és a magyar konzervatív felfogás?
– Az alaptörvényben kizárták a család fogalmából az azonos nemű párok kapcsolatát. Regisztrált élettársi kapcsolatot köthetünk, de házasságot nem. Gyereket sem fogadhat örökbe azonos nemű pár. Az Egyesült Királyságban a konzervatívok a házasság intézményét akarják erősíteni, ez a fontos szempont, nem az hogy milyen neműek kötik ezt a szerződést. Itthon a melegeket, a civilek egy részét, a liberálisokat, az úgynevezett „kommunistákat”, baloldaliakat ellenségként kezelik. A kormánynak ellenségképre van szüksége, ahogy a Kádár-rendszerben is. És akkor most visszatértünk oda, ahol ezt a beszélgetést elkezdtük, jó hatvan évvel korábbra.
