galéria megtekintése

Négy tenger mosta

12 komment


Megyesi Gusztáv

Sürgősen be kellene fejezni az iskolai tankönyvekről folyó vitákat, mert hamarosan követhetetlen lesz a tempó. Télen még a kilencedikesek történelemkönyvéről derült ki a Történelemtanárok Egyletének elemzése során, hogy hemzseg a tévedésektől, a közzétett 58 térképből 54 hibás, hogy mást ne mondjunk, a szerzők a középkori Visegrádot a Duna másik partjára helyezték át, Vác helyére.

Most úgy néz ki, kezdődik elölről az egész, csak a tizedikesek tankönyvével, igaz, itt már kimutatható némi javulás. Az 57 térképből 13-ban nincs hiba, 32 ábrából csak ötöt kell kijavítani, helyette viszont megjelentek a könyvben meglepő fordulatok, példának okáért, hogy a Duna–Tisza köze alatt gazdag szénlelőhely bújik meg, az ókori Mezopotámiában viszont modern kori víztározók húzódnak.

Magunkfajta hozzá nem értő ilyenkor mindig elcsodálkozik, hogyan születnek az efféle hibák, kinek jut eszébe egy komplett ókori mezopotámiai térképre jóval későbbi víztározókat belerajzolni, hacsak nem a gyerek volt az. A térképész hazaviszi a munkát, a gyerek meg átrajzolja. Az Oktatásfejlesztési Intézet rendszere szerint ugyanis a tankönyv úgy készül, hogy felkérik a legjobb szakírókat, akik leadják az anyagot, majd „valakik összegyúrják, esetenként átdolgozzák"; ha aztán az átdolgozó személy hobbija a geológia, akkor új vaslelőhelyek kerülnek a térképre, ha megrögzött nacionalista, akkor a német nemzetiségi öltözéket magyarnak írja át az ábrán.

 

Ez egyébként a felelősséget tekintve is zseniális szisztéma, a könyvben ugyanis nincsenek feltüntetve a szerzők, akik így legalább nem égetik magukat halálra, viszont elmondható, hogy az intézet a legjobbakkal dolgoztat. Ez már-már a lehető legkiválóbb népfrontpolitikára emlékeztet, amelynek során a tankönyvfejlesztőnek sikerül az akaratát érvényesítenie, természetesen kizárólag szakmai megfontolásokból, aminek eredményeként, például a liberalizmus mint olyan, csak pár mondatot kap a könyvben. Természetesen lehetősége van a fejlesztőknek önmegvalósításra is, valószínűleg ennek tudható be, hogy Szapolyai János eltűnt a magyar királyok sorából, nyilván valaki ellenszenvből vagy valami régi, családi ügyből kifolyólag egyszerűen kihúzta. Ami egyébiránt arra is utal, hogy az alkotók tényleg önálló munkát végeztek, nem koppintottak régebbi, jól bevált könyvekből, sőt: míg a legmagyarabb magyar történelemkönyvek szerint Nagy Lajos királyunk alatt egyszerre három tenger mosta a hatalmas Magyarország partjait, legújabban már négy, és lesz még nyilván több is.

Az alkotók minderre azt szokták felelni, hogy a tankönyv azért kísérleti, hogy az észrevételeket felhasználva javítsanak rajta. Mármost ez az, amitől sürgősen meg kellene óvni a tanulótársadalmat. Sokan azt mondják, azt nem lehet megcsinálni emberekkel, hogy áll egy család a két iskolásfiúval a visegrádi hajóállomáson, és az egyik gyerek azt hiszi, hogy tényleg Visegrádon vannak, a másik viszont, hogy Vácott, s mindjárt itt a cementmű, ahol annak idején Mátyás király jóvoltából ingyen folyt a bor a kultúrház kútjából; ebbe csak belebolondulni lehet.

Nem fog senki belebolondulni a mainál jobban, úgyhogy csak ne kezdjünk el sopánkodni. Pár évtized múlva is szokásos medrében folyik majd az élet, verőfényes tavasz lesz, legfeljebb tizedikes kamaszok azt írják majd az iskolai dolgozatban, hogy hétvégén a váci komppal átmentünk Vácra, majd onnét vissza megint Vácra; nem is gondoltuk volna, hogy Visegrádon ilyen szép várat építettek.

Senki nem fog benne ellentmondást találni.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.